SG.hu·

Már kész az új Hubble űrteleszkóp koncepciója 

Már kész az új Hubble ûrteleszkóp koncepciója 
A James Webb után jönne a még újabb űrteleszkóp, amelytől Föld-hasonmások felfedezését várják.

Az Association of Universities for Research in Astronomy (AURA) a napokban tette közzé 170 oldalas tanulmányát, amely a Hubble és a James Webb űrteleszkópok közvetlen utódjának kidolgozására, annak részleteire vonatkozik. Véleményük szerint ezzel az eszközzel ismét újraértelmezhetjük majd az Univerzumban elfoglalt helyünket és egyben megtalálhatjuk az olyannyira áhított földönkívüli élet nyomait.

A téma iránt érdeklődők jól tudják, hogy a Hubble életének végéhez közeledik, az űrteleszkóp már így is bőven meghaladta eredeti életciklusát, az utód szerepét betöltő James Webb pedig a tervek szerint 2018-ban startolna el, hogy a következő évtizedben folytassa a rendkívül hasznos és izgalmas megfigyeléseket. Az AURA mindkét eszköz koncepciójának kidolgozásában fontos szerepet töltött be, és mivel a munka korai szakaszát már évtizedekkel a fellövést megelőzően elindítják, időszerűnek tűnik a sorban utánuk következő szuper-űrteleszkóp koncepciójának közzététele.

A High-Definition Space Telescope (HDST) az új generáció Hubble-ja lehet, már csak azért is, mert ettől várják az Univerzum korai szakaszának pontosabb feltérképezését, valamint a távoli, Földhöz hasonlító exobolygók megtalálását, amely egyben a más naprendszerekben lejátszódó evolúciós folyamatokat is feltárná előttünk. Az új fejlesztés 12 méteres tükréből 20 Hubble is kitelne, ez a fényre 100-szor érzékenyebb és egyben 5-ször élesebb lenne a hajlott korú elődhöz képest. Mivel új technológiák segítségével ki tudná szűrni a csillagok fényét, így akár a másodpercenként egyetlen fotont felénk küldő, Földre hasonlító exobolygókat is megtalálhatnánk - a teleszkóp az UV, infravörös és a látható fény tartományában kutatna, segítségével pedig éppen olyan részletes képeket kapnánk a Plútóról, mint amire a 9 éve tartó New Horizons küldetés révén hamarosan számíthatunk.

A koncepció közzétételét a Kongresszus és az iparági szereplők véleménye követi majd, az AURA azonban azt reméli, hogy a NASA költségvetési korlátai miatt inkább nemzetközi összefogással finanszírozhatják majd a HDST megépítését és fellövését - a 2020 utáni években arról születne döntés, hogy pontosan mely kérdéseket vegyenek előre a csillagászok listáján.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sequoyah2015. 07. 14.. 21:32||#7
- "éppen olyan részletes képeket kapnánk a Plútóról, mint amire a 9 éve tartó New Horizons"
- "5-ször élesebb lenne a hajlott korú elődhöz képest"

A Hubble es a New Horizons kepei kozott meg veletlenul sem 5szoros elessegkulonbseg van, szoval ez igy szintiszta baromsag.
© Caro2015. 07. 14.. 13:07||#6
De hátha felfedezünk más bolygókat... Mi van, ha ott is éheznek? 😉
© Kriti832015. 07. 14.. 12:56||#5
Vagy jöhetnek az afrikában meg éheznek szlogennel...
© molnibalage832015. 07. 14.. 09:24||#4
Én ezen konkrétan seggreültem... Alig várom majd, amikor jönnek a trollék és azt mondják, hogy akkor a holdrszállás helyszíneit is ezzel nézzék majd meg...
© Cefet2015. 07. 13.. 15:28||#3
+1
© duke2015. 07. 13.. 10:43||#2
Eleg bonyolult egy ilyen tavcso, nem varhato el, hogy elsore sikeruljon.
Az viszont nagyon erdekes, hogy olyan reszletesen latja innen a Plutot, mint az oda kuldott szonda helyszinen, ez azert nem semmi.
© Tetsuo2015. 07. 11.. 02:19||#1
Ezt remélhetőleg nem k*rják el. ;-)