Gyurkity Péter

Egyetemisták építettek marsjárókat a NASA-nak

Több amerikai oktatási intézmény csapata vett részt az idei versenyen, hogy elnyerjék a pénzdíjat.

A NASA és az NIA (National Institute of Aerospace) immár ötödik alkalommal rendezte meg a RASC-AL névre keresztelt versenyt, amelyen a tengerentúli egyetemek csapatai csapnak össze saját fejlesztésű hold- és marsjáróikkal. A benevezett robotoknak szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a pénzdíj és a hírnév miatt azonban sokan kipróbálják magukat.

Az idei rendezvényen résztvevő robotok egyike a Buffalo Egyetem mérnök- és kommunikációs hallgatói által kifejlesztett Astraeus I volt, amely többek között egy 3D-nyomtatású robotkarral szállt be a küzdelembe. A NASA texasi Johnson Űrközpontjában kijelölt navigációs pálya, a Rockyard, ezúttal is kemény feltételeket támasztott a marsjárókkal szemben, itt biztosítani kellett a 30 fokos dűlők, valamint a homok- és kavicsmezők megfelelő leküzdését, ezzel egy időben pedig mintákat kellett venni a talajból, amelyeket az út során biztonságosan el kellett szállítani a kijelölt célpontra. Idén több neves intézmény is jelezte érdeklődését, itt az UB mellett az MIT, valamint kaliforniai egyetemek is jelen voltak.


Az előírás szerint bár a fejlesztői csapatok 16 diákkal és 2 oktatóval személyesen képviseltették magukat (a rendezőktől 10 ezer dollárt kaptak a költségek fedezésére), a robotok irányítását azonban saját egyetemükről, az interneten keresztül kellett megoldaniuk - a buffalói csapat például Xbox kontrollerekkel oldotta ezt meg. A marsjárók nem lehetettek 1 méternél hosszabbak vagy szélesebbek, magasságuk pedig fél méter alatt maradt. Természetesen az élő felvételek rögzítését és továbbítását is meg kellett oldani, az Astraeus I például négy kamerát kapott, a négykerék-meghajtás mellett pedig minden egyes kerék saját felfüggesztést kapott, amelyet a hallgatók maguk készítettek el. A közlemény szerint a csapatot egyébként az utolsó napon kizárták a versenyből, miután járművük egy kisebb baleset során fejre állt, aminek következtében az összegyűjtött minták is szétszóródtak.

A verseny nyertes csapata 6 ezer dollárt kap, a második helyezett 3 ezer, a harmadik pedig 2 ezer dollárt vihet haza. Sajnos a NIA weboldala a cikk írásakor nem volt elérhető, az eredményt azonban itt vehetjük majd szemügyre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!