Gyurkity Péter

NASA-könyv a kapcsolatfelvétel problémáiról

Az idegenekkel történő kapcsolatfelvétel fontosabb kérdéseit veszi sorra a NASA oldalán elérhető gyűjtemény.

Az amerikai űrügynökség néhány nappal ezelőtt egy érdekes könyvet tett közzé saját hivatalos internetes oldalán, amely az idegen civilizációkkal való esetleges kapcsolatfelvétel problémáit boncolgatja, mégpedig a szokásostól eltérő módon. Az állandóan visszatérő technikai jellegű kérdések helyett a másik fél kellő megértését helyezi előtérbe, mégpedig saját történetünkre és fejlődésünkre hivatkozva.

A gyűjtemény elsősorban nem azzal foglalkozik, hogy miként, milyen úton-módon vehetjük majd fel a kapcsolatot az újonnan felfedezett civilizációkkal, ennek kitárgyalását meghagyja másoknak. Már a cím alapján sejthető ez a fontos eltérés, hiszen az "Archeológia, Antropológia és Csillagközi Kommunikáció" elnevezés is arra utal, hogy saját történelmi múltunkból is van mit tanulnunk, még akkor is, ha ezen idegen életformák és civilizációk tőlünk eltérő módon fejlődtek. A szerzők megjegyzik, hogy bár a legtöbbször azt feltételezzük, hogy a tőlünk eltérő civilizációk zárt, egységes képet alkotnak, ezt egyáltalán nem vehetjük biztosra, legalábbis akkor, ha saját múltunkra tekintünk vissza. Könnyen előfordulhat, hogy az idegenek számos eltérő oldalt, nézeteket és felfogást jelenítenek majd meg, ezeket pedig megfelelő módon fel kell mérnünk, hogy elkerüljük a nagyobb malőröket.

Arra sincs semmilyen garancia, hogy más életformák az általunk is ismert érzékszervekre, ezáltal pedig hasonló érzékelési formákra támaszkodnak. Felmerül annak lehetősége, hogy egészen másként fogják fel és tapasztalják meg az egyes élményeket, majd illesztik be azokat saját kulturális keretrendszerükbe. Emiatt pedig nemcsak a technikai jellegű akadályokat kell majd leküzdenünk, hanem a kommunikáció megfelelő formáit és az információ átadásának helyes módját is meg kellene találnunk - ez azt feltételezi, hogy az esetleges bejövő üzeneteket az első körben eredményesen dolgozzuk fel és azokból a helyes következtetésekre jutunk.

Ahogy azt említettük, a könyv a NASA weboldalán megtalálható, azt több eltérő e-könyv formátumban is letölthetjük. Akik a kapcsolatfelvétel problematikája iránt kevésbé érdeklődnek, azok a SETI-program részletes történetét is megtalálják a műben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bazsiboj #22
    A NASA eljátssza, hogy most fogja felfedezni a földönkívülieket, mert már nem lehet tovább titkolni
    az emberek elöl?
  • gforce9 #21
    Az ugyanúgy csak egy hipotézis, mint a Drake formula. 1 fajta életet és civilizációt ismerünk. A földit. Ebből persze lehet találgatni, de ez csak találgatás marad.
  • esztyopa #20
    Hát igen érdekesnek tartom,hogy a témában leginkább kompetensnek tartot náza -nem tud az IDŐABLAK problémáról,amit egy egyszerű,lengyel iró részletesen kifejtett,és alátámasztott./Stanislaw Lem/
  • Vol Jin #19
    "Fejletlen civilizáció vagyunk és alkalmatlanok bármilyen kozmikus kapcsolatfelvételre. Ha léteznek űrutazó intergalaktikus, de akár galaxison belül fényéves nagyságrendű utakat megtenni tudó civilizációk és ránk találtak már esetleg, AZ BIZTOS, hogy nem veszik fel addig velünk a kapcsolatot, amíg nem érünk egy alkalmas fejlettségi szintet"

    Gyakori magyarázat a sci-fiben, de csak dramaturgiai okai vannak, nem társadalmi. Ezt a véleményedet irodalmi művekből szerezted. Pont ezért kellene felülvizsgálnod.
  • e98ff #18
    Szerintem egyelőre annak is örülnének a SETI emberei, ha valami olyan jelet fognának, ami mesterségesnek tűnik. Ha ez megvan, majd ráérünk azon agyalni, hogy ez mit is jelenthet :)
  • zakzag #17
    TFH. fogunk egy jelet az űrből a SETI program keretében. Mondjuk az egyszerűség kedvéért legyen bináris jel (és akkor már nagyon megkönnyítettük a dolgokat). Jó lenne tudni, hogy mégis hogyan állnának neki megfejteni mit jelent. Mert ha semmi kapaszkodó nincs akkor erős a gyanúm hogy sosem fogjuk megtudni, mit is akartak küldeni. Információelméletből már bebizonyítottuk, hogy önmagyarázó (self-describing) nyelvek nem léteznek, azaz egy szó alakja önmagában nem magyarázhatja annak jelentését. Innen következik, hogy a küldő fél ismerete nélkül meg vagyunk lőve. Egyáltalán mit akarhatnak küldeni mekünk? Valami kinyilatkoztatás,valaminek a leírása,valamilyen üdvözlés esetleg egy recept valami elkészítéséhez?
    Ha megvan az üzenet, akkor hogyan derítjük ki, hogy ezek közül melyik a megfejtés vagy valami teljesen más?
  • BladeW #16
    Vigyázz a morális fejlettség megítélésével, nincs mihez viszonyítanunk, legfeljebb a saját filozófusaink által megteremtett mércékhez.

    Az erkölcsi fejlettségről: könnyen lehet, hogy egy civilizáció fejlődésének kulcsa a viselkedésbeli diverzitásban rejlik, ha mindenki ugyanazt gondolná/ugyanúgy reagálna helyzetekre könnyen "befagyhat" a felfedezés, illetve a tökéletesség iránti vágy, ami pedig előbb utóbb hanyatláshoz vezetne.

    Butaság az a feltételezés, hogy az ember pfúj legalja szerzet, bezzeg a nagy bölcs júfók mindent jobban tudnak. Ez egy módosított változata annak a vágynak, hogy valami nagy, magasztos entitás terlgesse az embert a "helyes" úton. Ha ezzel a szemlélettel végleg sikerül leszámolnunk akkor lehet helyünk a Földön kívül is.
  • torreadorz #15
    "De ugye az örök kérdés, hogy ha tényleg vannak más civilizációk, akkor hogyhogy még semmit nem láttunk tőlük, miért nem kolonizálták réges-rég az egész galaxist."

    Erre rengeteg magyarázat van, például a legegyszerübb hogy már rég kolonizálták, csak mi nem látjuk/nem ismerjük fel. Pl. per pillanat semmilyen technikával nem tudunk észlelni egy emberi méretü ürhajót egy ezer fényévre lévő csillag bolygója körül. Sőt, még egy bolygó méretü ürhajót sem, csak nagyon speciális esetben (ha pl. rendszeresen beletakar a csilllag fényébe, a bolygókat is igy észlelik szerencsés esetben, de ez is rendkivül ritka 100 millióból 1x).

    Vagy pl. a szupernova tevékenységet (amikor egy csillag felrobban) teljesen természetesnek vesszük, pedig simán lehet hogy az nem más mint egy idegen faj energiatermelési módszere. Vagy épp az ő "atombombájuk" amit nem félnek használni.

    Vagy ad abszurdum, nekik ez a seti program.
    Egy csillag felrobbanása ugyanis rendkivül látványos,cserébe elég ritka (sőt elképzelhető hogy magától soha nem is történik meg).
    Ha én egy idegen értelmes faj lennék elég magas technikai szinvonalon és szeretnék üzenni más (akár alacsonyabb fejlettségi szinten álló fajoknak) hogy "hé nem vagytok egyedül", akkor én erre egy rendkivül látványos, akár müszerek nélkül is könnyen észlelhető átfogó sprektumú, egyszerüen értelmezhető módszert választanék, aminek a specialitása pont az lenne hogy egy olyan dolgot csinálok ami magától amúgy nem fordul elő a természetben.

    Pl. egy-egy csillag felrobbantása rendszeresen. A bibi csak az, hogy mivel mi már beleszülettünk ebbe, nem tudjuk megkülönböztetni hogy ez egy jeladás vagy egy természetes folyamat. Persze amit mondtam csak egy a sok teória közül.
  • Józsibácsi #14
    Fejletlen civilizáció vagyunk és alkalmatlanok bármilyen kozmikus kapcsolatfelvételre. Ha léteznek űrutazó intergalaktikus, de akár galaxison belül fényéves nagyságrendű utakat megtenni tudó civilizációk és ránk találtak már esetleg, AZ BIZTOS, hogy nem veszik fel addig velünk a kapcsolatot, amíg nem érünk egy alkalmas fejlettségi szintet. Ami nem feltétlen technológia, sőt kevésbé az. Lehet hogy technológiailag már jók lennénk, hiszen kint vagyunk az űrben, géntérképünk van, nanontechnológiát használunk stb stb. Ezek nagyon klassz dolgok; azonban a MORÁLIS FEJLETTSÉG DÖBBENETESEN ALACSONY (pláne a technológiai fejlettség relációjában) a civilizációnkban, legalábbis regionálisan... Így egy kiszámíthatatlan és kellemetlen civilizáció vagyunk egyelőre, melyet minden fejlett faj nagy ívben elkerül. Ahogy fejlődünk erkölcsileg, etikailag, mint planetáris civilizáció, még jó pár száz évig várhatunk erre...
  • Vol Jin #13
    Hawking aktuális meglátása itt van a linkajánlóban a cikk alatt és a kommentek felett.