Ötvös Tibor

Friss The Witcher 3: Wild Hunt infók

A CD Projekt RED korábban hivatalosan is leleplezte a The Witcher sorozat utolsó darabját, mely a Wild Hunt alcímet kapta és ezzel le is zárják Geralt trilógiáját. Akkor még csak a sztoriról tudhattunk meg infókat, ma azonban a játékmenetről is jelentek meg érdekességek.

Első körben a fő sztorivonal 50 órás játékidőt kínál. Maga a világ 36 részre lesz felosztva, melyeket azonban folyamatosan tölt be a program, így nem látunk majd Loading feliratot szinte sehol. Importálhatjuk a korábbi részek mentéseit is, melyek azonban a fő sztori cseppet sem befolyásolják. Ezzel csupán azt érjük el, hogy bizonyos karakterek, akik korábban már kapcsolatba kerültek hősünkkel, visszatérnek és úgy viszonyulnak hozzánk, ahogy Geralt tettei azt korábban megkövetelték.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Hősünk ezúttal képes lesz mászni és ugrani - vagyis szinte mindenre, amire az Assassin's Creed hősei. Vásárolhatunk lovakat illetve az Axii varázsunk segítségével meg is szelídíthetjük a vadon élő állatokat. Vadászhatunk is vadállatokra, akiknek aztán a karmait, bőrét és húság értékesíthetjük a városokban. Minden városban mások az árak, így bizonyos dolgokat megéri kicsit tovább cipelni, hátha máshol jobb árat kapunk értük.

A városok is sokkal jobban reagálnak majd ránk. Ha például lopáson kapnak, akkor a civilek rögtön szólnak az őrségnek, utána pedig tovább élik a napjaikat. Ugyanakkor megjegyeznek minket és folyamatosan figyelik a mozdulatainkat. Ezen felül az árusokra is figyelnünk kell, hiszen ha egy bizonyos árut csak egy helyen adunk el, akkor az jelentősen lenyomja az értékét az adott kioszknál.

Megjelenik egy új harcrendszer is, mely a Fallout VATS szisztémáját másolja majd. Ez azt jelenti, hogy slow-motionba kapcsol a játék és lehetőségünk van szépen becélozni az ellenfél testrészeit. Ugyanakkor eltűnnek a QTE-részek, így nem kell majda képernyőn felbukkanó gombokat nyomogatnunk. Ez egyeseknek örömhír, mások viszont már most hiányolják.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Tapasztalati Pontokat csak és kizárólag a küldetések teljesítésével szerezhetünk, vagyis állatok levadászásával és hasonló dolgokkal nem. Geralt maximum a 60-as szintig fejlődhet. Megjelenik két új minijáték: a balta-dobás és a kártya. Hősünk pedig képes lesz hajókat is vezetni.

A napszakok váltakozása is visszatér, ráadásul ezúttal az időjárások is változnak majd. Ez azonban jelentősen meghatározza majd azt is, hogy mely szörnyek mikor és hol csapnak le ránk és azt is, hogy mikor hova juthatunk majd el. Ha például egy szakadó eső felduzzaszt egy patakot gyors sodrású folyóvá, akkor ott nem igazán tudunk majd átúszni.

A The Witcher 3: Wild Hunt nagyon ambiciózus projektnek tűnik és ha minden, előbb felsorolt ígéretet valóra váltanak a készítők, akkor egy nagyon jó kis kalanddal búcsúzik Gearlt. A játék 2014-ben jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alyr2 #6
    Nekem hianyozni fog. ugy meg volt benn neha minimalis kihivas..most meg csak kaszabolni kell..
  • cylonflatus #5
    Sok helyen volt benne pedig. A sárkánnal való találkozásokkor, a kayratnál, stb. Biztos legkönnyebb szinten játszottál, mert ott nem voltak ezek, bár bunyózni nem bunyóztál a kocsmában? Az is qte végül is, szerintem.

    Amúgy most komolyan, kik azok akik hiányolják a qte-t? Azok játszanak inkább japán szarokkal, a Witchert ne basszák el ilyesmikkel!
  • lestyanrobi #4
    Számomra is. De nem is emlékszek, hogy lett volna benne ilyen... :D
  • IMYke2.0.0.0 #3
    "Ez egyeseknek örömhír, mások viszont már most hiányolják."

    Számomra örömhír.
  • Shiwo #2
    igen, RPG

    a főhős alapvetően "fix", mint annó a Planescape Torment esetében, de a további fejlődési iránya meghatározható (tehát nem olyan szabadon létrehozható, mint mondjuk a Skyrim esetében)

  • KopaszIsten #1
    Bevallom töredelmesen nem játszottam egyik részével sem, s így nem ismerem a játék sorozatot. Szóval a kérdésem az lenne, hogy akkor ez egy RPG?