Ötvös Tibor

Az első X: Rebirth infók

Áprilisban rántotta le a leplet a fejlesztő az 1999-ben megjelent X: Beyond the Frontier negyedik részéről, mellyel tulajdonképpen újrakezdik a sorozatot. Az X: Rebirth elméletileg még az idén megjelenik és végre megjelentek az első infók is a játékról.

Akkor lássuk, mit is tudhatunk eddig a programról. Akár csak az első részben úgy az ötödik epizódban is egyetlen hajó irányítását, az Albion Büszkeségét irányíthatjuk. A hajónk kapott legénységet is, akik mindegyike NPC lesz. Nagyban függ a hűségük és a csatában nyújtott teljesítményük attól, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk. Lehetünk keménykezű diktátorok vagy kedves górék, a legénység reagál a viselkedésünkre.

Kapunk magunk mellé egy másodpilótát is, aki egy nő lesz. Ő tartja a kapcsolatot velünk és rajta keresztül tájékozódhatunk a hajónk állapotáról és hasonló dolgokról. Ezen felül kapunk robotokat is, akiket saját magunk is vezérelhetünk. Ezek megjelenése igazán nagy újdonság a sorozat történetében.



A robotokat FPS nézetben vezérelhetjük, közben a hajót a másodpilóta vezeti. A gépekre nagy szükség lehet, hiszen vannak olyan helyek, járatok, melyekbe a hajónk nem fér be, Ilyenkor hasznosnak bizonyulhatnak kis barátaink, akiket a hajón található Virtual Reality géppel vezethetünk.

Utazásaink során találkozunk majd hatalmas, a fejlesztők által "főhajóknak" nevezett űrhajókkal, melyek tulajdonképpen mozgó űrállomásként funkcionálnak. Ide bedokkolhatunk és a fedélzeten találkozhatunk a többi NPC-vel. Kereskedhetünk is, fejleszthetjük hajónkat - vagyis mindent, amit egy ilyen programban lehet. Ráadásul automatikus védelmet nyújtanak nekünk, míg a dokkban vagyunk.



Lehetőségünk lesz ilyen főhajókat, űrállomásokat építeni. Első lépésként el kell döntenünk, milyen célt szolgáljon az épület. Utána nyersanyagot kell beszereznünk, majd indulhatnak is a munkálatok. Az állomás vezetésével megbízhatunk menedzsereket, akik a legjobb tudásuk szerint viszik a boltunkat.

Az X: Rebirth nagyon érdekesnek tűnik. Ráadásul igazán hiánypótló alkotás, hiszen elég kevés űrszimulátor manapság napvilágot és a játék elég komplexnek tűnik. Az X: Rebirth még az idén megjelenik - kizárólag PC-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skyline85 #15
    "X játékokban sosem volt bolygóra szállás semmilyen formában."

    A 2-esben volt egy küldetés erejéig.
  • KopaszIsten #14
    Nem ismerem a sorozatot, de felkeltette az érdeklődésemet a cikk. Várom a megjelenését. :)
  • tom36 #13
    Nahh mindenesetre már csak lenne a kezemben ez a game is
    de remélem azér az X3 TC hez képest több lehetőség lessz a kereskedelmi részében meg a hajók felszereltségében és nem csak a grafot huzzák amihez már eddig i kisebb reaktor kellet.
  • EnxTheOne #12
    Megnéztem, space rangers. Jo régi játék. :D
  • lostprophet #11
    Szerintem a Freelancerre gondolsz.
  • Sippie #10
    ja meg üzemanyag se volt
  • zidder #9
    Az az Elite lehetett vagy valami más, X játékokban sosem volt bolygóra szállás semmilyen formában.
  • EnxTheOne #8
    Nem az X. Már nem emlékszem a játék nevére. De a bolygora leszállás anyit jelent hogy ha leszáltál volt pár ikon. Az egyiken küldetést lehetett felvenni, a másikon megnézni hogy miket árulnak a bolygon, hangár és hasonlok. Szoval nem lehetet szabadon össze vissza menni a bolygon.
  • Titan #7
    Szerintem teljesen más játékról beszél, mert az X sorozat semelyik részében nem lehetett leszállni...
  • tom36 #6
    Nahh ez 1 igazi meglepetés
    nem is hallotam róla, hogy készül valamiféle folytatás

    jahh é EnxTheOne hogy érted azt, hogy leszáltál 1 bolygóra
    mer ijen képeket láttam már, de sose volt szerencsém hozzá. (vagy ezt hol csináltad ? )