SG.hu·

Ismét egy trópusi szigeten játszódik a Far Cry 3

A Ubisoft elég szépen keresett az eredetileg technológiai demónak induló Far Cry első részével, mely pazar grafikájával és eredeti ötleteivel nyerte meg magának a játékosokat. Aztán jött a folytatás, melyben új helyszínen, Afrika pusztáin kalandozhattunk, ám itt már akadtak gondok.

A legtöbben a rengeteg autókázást emelték ki, mint fő hibát, de sokan panaszkodtak arra, hogy az egész játéknak nincs meg az a hangulata, ami miatt az elődjét szerették. Ettől ez az epizód is sikeres lett és nem meglepő módon felmerült a pletyka, hogy készül a harmadik rész. Ezt pedig a kiadó az idei E3-on hivatalosan is megerősítette és rögtön egy elég kellemes prezentációval készültek.



A legfontosabb változás, hogy a Far Cry 3 megpróbálja egyesíteni az első két rész pozitívumait és kiküszöbölni a negatív részeket. A történet helyszínéül ismét egy trópusi sziget szolgál, így az első epizód rajongói örömmámorban úszhatnak. A Far Cry 2 egyik legnagyobb negatívuma az volt, hogy szinte mindenki az életünkre tört, ami elég sokat rontott a játékélményen.

A harmadik részben már nem lesz mindenki az ellenségünk. "Azt akartuk elérni, hogy csak akkor induljon be az akció, ha a játékosok szeretnék. De ha szeretnék, akkor aztán rendesen be fog indulni" - árulta el Dan Hay producer. A másik változás, hogy végre lesz lehetőség "gyors utazásokra". A Far Cry 2 másik legnagyobb melléfogása a rengeteg utazás volt: sokszor szinte az egész térképen kellett átutaznunk, hogy eljussunk a küldetés helyszínére.


"Azt nem árulhatom el, hogy pontosan milyen megoldással lehet majd utazgatni, de a játékosok kérték ezt a lehetőséget és így bele is tettük. Nem szerettük volna, ha újra unalomba fulladna az a rengeteg dzsungelben töltött idő." Jó hír, hogy a környezet éli a maga életét és nem csak a fegyveresektől kell tartanunk. A Far Cry 3-ban ugyanis lesznek állatok is, akik élik mindennapi életüket és csak rajtunk múlik, hogy levadásszuk őket vagy megyünk utunkra.

A fegyverek állapotában is változás állt be. A második részben viszonylag gyorsan elhasználódtak a kedvenc gyilkoló eszközeink és ezért a harmadik epizód szakít ezzel a metódussal. Itt már nem kell annyira figyelnünk a fegyverünkre (víz alá is merülhetünk vele), hiszen maximum a hangja változik meg egy kicsit, de ugyanúgy használhatjuk majd azt. Jó hír, hogy visszatér a lángszóró, mellyel a dzsungelt is felégethetjük.



A Far Cry 3 már most remekül néz ki, de a készítők szerint a megjelenésig még csinosítanak rajta. A karakterek nagyon élethűek, a környezet pazar és a trailerben is látszik, hogy mindez mozgásban is ugyanolyan jól mutat, mint az állóképeken. Ehhez jön majd még a nagymértékű brutalitás, mely szintén a harmadik rész egyik fő jellemzője lesz.

A jelek szerint a Far Cry visszatér az első rész által kitaposott ösvényre és jól is teszi. A játék ígéretesnek tűnik, de sajnos csak jövőre jelenik meg, szóval még várhatunk rá egy darabig.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IMYke2.0.0.02011. 06. 19.. 15:04||#18
"Nyelvtanilag helyes mind." - nos, akkor nekem semmi keresnivalóm az oldaladon sem... csak kitépném a hajam.
© RoyalPredator2011. 06. 18.. 08:26||#17
Nyelvtanilag helyes mind.
Idegen szavakat nem fordítom le, mert kavarodás lenne belõle.

COD alapjain. Úgy van. Az ott megismert rendszer-t kéne alapul venni, mivel elég jól kivitelezték. Nem az engine, hanem a menük.

A ritka fegyverek mind balancolva lennének, és elérhetõek lesznek ingame pontokért is, amikért meg kell dolgozni. Mint Guild Wars 2 Item Store.

Kommentelj az oldalon legközelebb, köszi. 😊
© Ender Wiggin2011. 06. 16.. 10:50||#16
Rühellem az on-line multi játékokat. És idegesítõ az oldal háttere, zavarja a szemem. A stílushoz nem fûznék hozzû semmit, elõttem leírták.
© IMYke2.0.0.02011. 06. 15.. 15:33||#15
Véleményt akartál, parancsolj:

Jó lenne, ha magyarul írnál cikket. Egy "újságírónak" nem kellene játék szleng, helyesírási hibás és lezser cikket közölnie.
Csak egy rettenetesen idegesítõ példa: Tereptõl és Leveltõl függõen

A cikk tartalmához:
Rosszul kezdõdik. "COD alapjain". Bukta. Egyes.

"A lehetõ legtöbb fegyver. Ritkaságok DLC-ben." --- jaj

Battlefield 3-nál ebbõl volt flame.

© Ender Wiggin2011. 06. 14.. 00:22||#14
Az a fegyver beakadás nagy baromság volt. Meg az autó totálkárosra lõve is egy racsniskulcs tekergetésével újra üzemképessé vált. A FC2 az egyik legszarabb játék, 3x ugrottam neki, hogy majd most, de aztán még sem.
© Lowosan2011. 06. 13.. 22:24||#13
"A második részben viszonylag gyorsan elhasználódtak a kedvenc gyilkoló eszközeink" <- rendbe szedik azt hogy mi mennyire kopik (AKM majdhogy a legmegbízhatatlanabb fegyver volt), megszorozzák a FC2-es élettartamot hárommal és máris jóság van. Nem kéne visszaesni a ló elsõ oldalára...
© RoyalPredator2011. 06. 13.. 20:33||#12
Van egy FPS-es álmom...
Nem írom ide, inkább most elkezdek egy cikket írni róla.

iRevolution.eu -n lesz, holnap reggel publikálom szerintem.
Plz nézzétek meg, és kommenteljetek. Érdekel a vélemény.
© Ender Wiggin2011. 06. 13.. 20:24||#11
Pedig nem az...
© berczely2011. 06. 13.. 19:53||#10
Csak nekem tûnik Cryengine-nek a grafika?
© hkoDAVID2011. 06. 13.. 16:41||#9
Manapság alap, hogy minden game konzolfos. Pistike szintjén van mind. Inkább negatívan állok ehhez is, hogy remélhetõleg pozitívan csalódjak.
A grafó valóban érdekes elvileg jó, de mégse, viszont tényleg van a mozgásokban valami plussz, ami sokat dob az egészen.
XP rendszer egy túlélõs gameben úgy, hogy az elsõ 3 kill egy elit kommandóst megszégyenítõ technikával történik. Hova fejlõdünk? A végén repülni fog? Ha egy csenevész tudósként vetõdött volna oda, aki a végére level 80 Ranmbo warrior lesz, akkor még oké.