Ötvös Tibor
Sokat "lop" a konkurenciától a Hitman: Absolution
A Hitman első része egy valóban remek játék lett, mely számos rajongót szerezett - köszönhetően az akkor még újdonságnak számító lopakodós és csendes gyilkosságokra koncentráló játékmenetének. Aztán kaptunk három folytatást, majd nagy csend állt be a sorozatban.
Ám 5 évvel a Blood Money után végre visszatér a 47-es ügynök és brutálisabb lesz, mint valaha. Az első és legfontosabb, hogy a játék képi világa nagyon sokat változott. Szinte minden helyszínen a fekete az uralkodó szín, így többnyire öltönyben nyomuló hősünk is jobban el tud rejtőzni. Itt ugyanis már fontos szerepet kap a valódi lopakodás és a dán televízióban vetített előzetes alapján látható, hogy számos mozdulatot vett át olyan konkurensektől, mint az Assassin's Creed vagy a Splinter Cell.
Az egyik ilyen az, amikor hősünk egy párkányon lógva rántja le a mélybe az áldozatát, a másik pedig a fedezékrendszer, mely ebben a részben debütál. Az is látszik, hogy a most debütáló Glacier 2.0 engine nagyon szépen duruzsol a program alatt. A fejlesztők szerint a "grafikus motor egy élő és lélegző világot termet majd", mely nagyon hasonlít egyébként a klasszikus Heavy Rain által teremtett környezetre (állandó eső, sötétség).
A játékmenetben a legtöbbet Sam Fisher legújabb kalandjából vették át a fejlesztők. A képernyő közepén látható lesz egy mutató, mely azt ábrázolja, hogy mennyire keltettük fel az ellenfeleink figyelmét. De megjelennek ismerős momentumok a Batman: Arkham Asylumból is. Ilyen lesz röntgenlátás, melynek segítségével hősünk átláthat a falakon és a színek alapján beazonosíthatjuk, hogy milyen fegyverrel rendelkezik a kiszemelt áldozatunk.
A 47-es ügynök képes Ezio mozgásait "leutánozni", de mellette új elemként megjelenik a körözöttségi ráta is. Ezt úgy csökkenthetjük, ha más karakterek bőrébe (ruhájába) bújunk és kerüljük a feltűnést. Fontosak lesznek még a pályákon fellelhető különböző eszközök, melyek közül rengeteget felhasználhatunk a gyilkosságokhoz.
A tűzharcok is kiemelt szerepet kapnak, de a fejlesztők tartják magukat a sorozatban megszokott módszerhez, hogy "maradjunk inkognitóban, ameddig csak lehet". Ha viszont fegyvert kell használnunk, akkor gyorsan tegyük azt, mert az ellenfél gyorsan kapcsol és riasztja a többieket. "Bár az ügynökünk a világ egyik legképzettebb gyilkosa, de ő sem halhatatlan, így fontosak lesznek a fedezékek."
A zene ismét valami fantasztikus lesz - legalábbis az E3-as beszámolók szerint. A háttérben ugyanis ismét klasszikus hangszerelésű dallamokat hallhatunk, melyek nagyon jól passzolnak a játékhoz. A Mesterséges Intelligencia is nagyot fejlődött. Egy résznél például azért nem tüzeltek ránk, mert egy társuk épp velünk harcolt és nem akarták megsebezni.
Az eddig látottak alapján a Hitman: Absolutionra megérte várni és bár elég sok játékból loptak össze különböző elemeket, de ez egyáltalán nem zavaró. A játék jöőre jelenik meg.