Ötvös Tibor

Kényszermunka a World of WarCraft világában

A napokban egy érdekes adat látott napvilágot. Ezek szerint az online aranybányászatban abszolút Kína a legjobb, hiszen az összes játékot vizsgálva kiderült, hogy közel 80%-ban kínai játékos vezeti a listát.

Ennek oka egyszerű: az olyan játékokban, mint például a World of WarCraft a kibányászott aranyat el is lehet adni más játékosoknak méghozzá valódi pénzért, így megéri az időtöltést. A héten azonban a The Guardian című magazinban megjelent egy interjú egy egykori rabbal, aki a Liu Dali nevet kapta a szerkesztőktől (a sajátját nem merte vállalni), aki elárulta, hogy ezt az üzletet már a börtönök vezetői is megszimatolták.

Liu elmesélte, hogy abban a börtönben, ahol például ő is politikai fogolyként tengette mindennapjait, a vezetők kényszerítették a rabokat, hogy online játszanak a World of WarCrafttal és folyamatosan csak aranyat bányásszanak. Egyesek szó szerint leestek a székekről a fáradtságtól és ilyenkor helyükre új és friss embereket ültettek. Mindezt a valódi "műszak" után.



"A napunk a következőképpen nézett ki: ébresztő után mentünk a bányába, ahol lehúztunk 12 órát, majd mentünk a gépek elé, ahol virtuálisan is bányásztunk majdnem ugyanennyit. Nálunk olyan 300 rabot kényszerítettek a játékra és ezzel naponta 750-1000 dollárt tudtak összeszedni. Mi ebből a pénzből természetesen egy fillért sem láttunk."

"Volt természetesen egy norma is, mely mind a valós mind pedig a virtuális bányászatra érvényes volt. Ha ezt nem teljesítette valaki, azt testileg és lelkileg is megfenyítették. Nekem például több órán át kellett magasba emelt kezekkel egy helyben állnom, majd a cellámba visszatérvén műanyag csövekkel vertek el az őrök."

Liu egyébként 5 évet töltött ezen a helyen, bűne pedig annyi volt, hogy illegálisan nyújtott be egy petíciót a kormány ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #29
    Pi*ába, elrontottam a topikot, a wowos kényszermunkából amerikai államadóság lett :(
  • Amergin #28
    Csak ennyit tudok mondani...
  • astrobal #27
    Teljes államadósság + magánszektor adóssága.
    "This entry gives the total public and private debt owed to nonresidents repayable in internationally accepted currencies, goods, or services."

    A másodlagos jelzálogpiac a lakosság bankok felé fennálló tartozása miatt dőlt be, itt viszont az amerikai államadósság szerkezetéről van szó, a kettő teljesen más.

  • WoodrowWilson #26
    Ebben benne van a magánszektor adóssága is. Az államadósság külföldiek felé nem lehet 14 billió dollár, mert akkor belföldiek felé semmi se maradna, az meg ugye nonszensz.
  • lamer the true #25
    Beszarás
  • cateran #24
    Nekem ugy tunik, hogy a CIA mashogy tudja....
    Vagy nem?:S
  • WoodrowWilson #23
    Nagy mondott hülyeséget Julius Caesar, az amerikai államadósság nagy részét a FED birtokolja, külföldieké csak kb. az egész egy harmada.
  • Komolytalan #22
    szart se tudod mit beszélsz
    Az egy családra eső tartozás 15-20MFt. Szerinted van ennyi megtakarítása az átlag USA állampolgárnak, vagyis több, mert nem csak állampapírban tartják a megtakarításaikat? Ha igen, akkor miért is dőlt be náluk - és nem máshol - a másodlagos jelzálog piac, és rántották ezzel pénzügyi válságba a világot?

    A világ legstabilabb tartozása, az, a lóf.szt az. Talán ha össze is adnál kettőt meg kettőt, és nem csak amerikai újságokat olvasgatnál, akkor nem lennél olyan buta mint a tök a témához.
  • Julius Caesar #21
    Szart se tudod mit beszélsz. Az USA a világ egyik legstabilabb tartozása, ugyanis adósságállományuk jelentős része belső adósság, azaz a saját állampolgárainak tartozik. Ergo a pénz országon belül maradt, csupán nem a lakó, hanem az állam zsebében van.

    A gáz akkor van, ha külsőleg adósodsz el (mint pl PIGS országok), mert akkor TÉNYLEG törlesztened kell, nem elég papíron tologatni fiktív összegeket.

    Olvass már a blikken kivül más újságot, mondjuk The Economistot vagy Time-ot. Na csak az innen-onnan hallott dolgokból tájékozódj.

    Másrészről meg aztán nem tudom melyik pénzt tartják mesterségesen lent a béka segga alatt (ja igen, jüan a neve). Képzeld el, ha nem tebnnék és valós gazdasá alapján számolnák az értékét, dollár szintű valuta lenne a kínai pénz. Ami annyit tesz, hogy ugyan annyiért vehetnéd az amerikai meg a német termékeket, mint a kínai.

    Kurva jól járnának a kis sárgák, nem?
  • Inquisitor #20
    Az meglehet, de akkor is Kína felé sikerült eladósodnia az USA-nak ... kellett a zseton a dollár árfolyam megtartásához. De egyszer mindent vissza kell fizetni :)