Ötvös Tibor

Új hőssel jön a Prototype 2

A Radical Entertainment Prototype című játéka 2009-ben jelent meg és szép sikereket aratott. Épp ezért nem is volt meglepő, mikor a csapat bejelentette a második részt, melyben azonban számos újítás is lesz.

Ilyen rögtön maga a történet, mely elég nagy csavarral indít. A második rész főhőse James Heller őrmester, aki megjárta az iraki háborút, majd Manhattanbe hazatérvén azt tapasztalja, hogy feleségét és gyermekeit megölte a Blacklight vírus. Heller felszívja magát és elindul a fertőzés gócpontjába és minden útjába kerülő mutánst elpusztít. Azonban a Vörös Zónában halálos sebet kap, ám mielőtt végleg kilehelné a lelkét megjelenik Alex Mercer, aki "megmenti" őt és megfertőzi a vírussal.

Klikk ide!
Heller hála helyett azonban Mercert tartja felelősnek a vírus elterjedéséért és ezáltal a családja haláláért is és ezért bosszút esküszik. A Radical szerint ez azonban csak az A-történeti szál, mert lesz egy B is, mely az előző részben már bemutatott összeesküvés-vonalat viszi tovább.

Sokan kritizálták a Prototype első részét azzal, hogy túl hamar unalomba fulladt a kalandozás és túl nagy területet kellett bejárni két küldetés között. A Radical szerint ezt megpróbálják kiküszöbölni a folytatásban. Ez annyit jelent, hogy a város több részre lesz osztva és bizonyos területekre csak akkor juthatunk tovább, ha az előzőn található fő küldetéseket már teljesítettük. Természetesen számtalan mellékküldetés is lesz, melyekkel megpróbálják változatossá tenni a játékot.

A bemutatott jelenetek alapján Heller jóval "tökösebb" lesz, mint Mercer volt. Ráadásul a fejlesztők azt is elárulták, hogy új hősünk számos olyan dolgot tud majd, melyet elődje még nem. Ennek oka, hogy Mercer folyamatosan küzdött a vírus ellen és ezért az nem tudta átvenni teljesen a hatalmat felette, ám Heller elfogadta a "betegségét" és ki is használja azt célja elérésének érdekében.

Bár a játék csak 2012-ben jön, a Radical már az esetleges DLC-k tartalmáról tárgyal a kiadó Activisionnel, akik nagyon bíznak a sikerben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • starfoxer #18
    és szerezz egy jobb videokártyát ha nem tetszik a grafikája ( vagy egy szemüveget)
  • starfoxer #17
    1 óra alapján ítélsz egy játékot? Hát...
  • starfoxer #16
    Ez hülyeség, hacsak a végén nem lesznek "barátok" a fő ellenfél legyőzéséhez. Ezzel nagyon sok történetimádót taszítanak el a játéktól.
  • False #15
    ezek neked a csőFPS-ek? nem a cod meg a többi trágya? ritka fura madár vagy te....tajgetosz +
  • rágógumi #14
    szerintem nagykirály volt a városba pusztítani.. viszont hogy új emberke jön a gamebe :& alex volt a király.. mostmeg jön egy új :c
  • tyuklepes #13
    Kit mi köt le ;) nincs is ezzel semmi gond, na de szívlapáttal kezelgetni bárkit is, aki nem úgy gondolkozik, mint a kollega ...
  • Merces #12
    ...ez szép csakhogy a PT ben kurvára nem tartott soká A-bol B-be eljutni, és ráadásul szórakoztató is volt, hogy össze vissza kóboroltál azt a térkép nem ismerését feltételezi, a bioshock meg legalábbis a más egzakt véleményem szerint egy fostalicska.....
  • Zoliz #11
    Végre. A Phototype az utóbbi évek egyik legjobb játéka volt. Várom a folytamást.
  • tyuklepes #10
    Hö .... milyen az Élet -100 IQ alatt? XD (bocs de ezt nem bírtam kihagyni :))
  • Ender Wiggin #9
    Borzasztóan csúnya, idejét múlt grafika, és olyan játékmenet, meg sztori, ami kapásból vagy 200 IQ pontot elrongyoltam az alatt az 1 óra alatt, míg meghoztam a döntést és telepítő/eltávolító varázsló gondjaira bíztam...