Gyurkity Péter

A Blizzard is tárgyal az új Xbox konzolról

A kiadó megerősítette, hogy tárgyalásokat folytatnak a Microsofttal az Xbox 360 utódjáról - immár biztosra vehetjük, hogy a készüléken már dolgoznak Redmondban. Mások borúlátók az új generációt illetően.

A GDC találkozón annyit árultak el a cég részéről, hogy a közelmúltban több egyeztetésen vettek részt a szoftvercég illetékeseivel együtt, ahol az Xbox 360 utódja, a következő generációs konzol volt a fő téma. Erről persze részleteket nem kötöttek az orrunkra, ám néhányan úgy vélik, hogy a Blizzard által elejtett információ nagyon is fontos a játékipar iránt érdeklődők szempontjából.

Egyrészt nyilván az új konzol fejlesztésének ténye számíthat további érdeklődésre, másrészt pedig sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért pont a Blizzard ült le a tárgyalóasztalhoz. Egyes lapok nem mulasztják el megjegyezni, hogy a többi kiadó feltűnően csendes volt a témában, egyikük sem ejtett szót a következő konzolgeneráció esetleges érkezéséről, vagy akár csak a munkálatok megkezdéséről. Hasonlóan viselkedtek maguk a gyártók, valamint a formátumokat, a tartalmakat birtokló szórakoztatóipari cégek is, amelyek a jelek szerint még bottal sem kívánják piszkálni a kérdéskört.

A találkozón elhangzott interjúkból kiderül, hogy az ágazatban sokan aggódnak a tartalomszolgáltató cégek viselkedése miatt. Többen úgy vélik, hogy utóbbiak ezekben a napokban inkább a nappali meghódítására koncentrálnak, és ugyanígy járnak el a konzolversenyben élenjáró gyártók is, magukkal a játékokkal pedig nem igazán foglalkoznak. Ez nem jó előjel a következő generáció érkezése előtt, igaz azt a Blizzard részéről is leszögezték, hogy számos játékuk esetében fel sem merült a portolás kérdése - mivel hiányoznak a szükséges beviteli eszközök, kontrollerek, felesleges lenne ezzel vesztegetni az idejüket, az eredmény úgyis lesújtó lenne.

Ezzel kapcsolatban a jelek szerint javaslatuk is van a konzolgyártók számára: érdemes lenne olyan beviteli eszközöket kiagyalni, amelyek bármilyen témájú játékot megfelelően támogatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #24
    "Ezzel kapcsolatban a jelek szerint javaslatuk is van a konzolgyártók számára: érdemes lenne olyan beviteli eszközöket kiagyalni, amelyek bármilyen témájú játékot megfelelően támogatnak."

    Blizzard szól: legyen új kontroller! És lőn új kontroller!
  • pixx #23
    Azért gondolom, azt mindenki figyelmen kívül hagyja, hogy Redmond három hónapja elmondta, hogy új konzol 2-3 évig biztosan nem lesz a válság miatt. Nem akarnak bunki, meg is mondták, inkább árat csökkentenek.
    Az, hogy beszélnek egy nagy céggel. Még bőven fejlesztés alatt van a dolog, sőt biztos, hogy előbb win7, és tapasztalatok. És ha tetszik a win7 a népnek minden irányban elmozdulnak afelé fejlesztésben. Tartalmak,szolgáltatások stb.
    Nem temetném, még azt a xbox360-at.

  • Gery85 #22
    Engem csak annyi érdekel,hogy kompatibilis legyen a x360-al. Ha már lecserélem a mostanit újra,akkor ugyan úgy tudjak játszani a régi játékaimmal is, ha ahhoz van kedvem.
  • dez #21
    Jól van. Biztos nagyon jó lesz, ha a boxos játékok nem lesznek egyebek, mint szedett-vedett PC-s játékok (1x újrafordítva).

    És szerinted az Xbox360 csak úgy kukázhatja majd a MS (ahogy az Xbox-ot)?

    A Sonynak egy GS->SPU fordítót kell(ene) írnia, a shadereket a fejlesztők írják.

    A GPU-k shader egységei nem magok, ezt mikor érted már meg? Nem tudod, mi a különbség a mag és az ALU között?
  • kvp #20
    "5. Az Xbox360 GPU-ja nem tud Geometry Shadert. De ha tudna is, nem marad rá ideje."

    Viszont a microsoft-nal eppen most van az ideje az uj konzol keszitesenek, termeszetesen legalabb dx10.1 kompatibilis videokartyaval, amire portolni sem kell a jatekokat, csak ujraforditani. Egy 64 bites 3 magos ppc es egy 64 bites 4 magos x86 kozott nem sok kulonbseg van, a directx pedig kvazi szabvany a jatekiparban. A sony viszont meg jopar evig nem teheti meg, hogy ps3-at lecserelje egy ps4-re, tehat nekik meg jopar evig marad a dx9-es szintu grafika, ami keves meg akkor is ha a 6 rendelkezesre allo spe-t is bevonjak, mivel a gpu-k eseten mostanaban mar 256/512 mag jelenti a csucsot, amit a spe-k mar nem tudnak kovetni. Arrol nem is beszelve, hogy az ati-nak eleg egy drivert irni windows-ra es az jo az osszes xbox-hoz is. A sony eseten a sony-nak kell megirnia az spe shader tamogatasat, vagy rosszabb esetben a jatekfejlesztoknek. Jelenleg az utobbi a gyakori, ami eleg kellemetlen, mivel ekkor az nvidia gpu-hoz a sony library-ein keresztul kell csatlakoznia a jatekok sajat spe-s shader kodjanak. A masik oldalon van a microsoft fele windows kompatibilis directx, es az ati aki az egesz driver es directx kodot egyben megirja, tovabba egy driver frissites a dx frissitest is elvegzi, amire ps3-as spe kod eseten jelenleg nincs lehetoseg. A microsoft itt is az olcsobban egyszerubbet elvet kovette, amitol lehet, hogy nem lett jobb a konzol, de valamiert nagysagrendekkel tobb jatek keszul ra es meg azt is megtehetik, hogy uj (most mar visszafele kompatibilis) konzolt adjanak ki, meghozza kulonosebb anyagi befektetes nelkul. (csak a videochip-et kell lecserelni es egy kicsivel tobb ramot pakolni az alaplapra, a cpu meg mindig jo)
  • dez #19
    LOL, nem szuperált a c&p. A kiemelt rész ez akart lenni: "azt mar nem lehet ps3-ra portolni, csak szoftveres shader-ekkel."
  • dez #18
    1. "Például a kenyér, vagy az ivóvíz. Egyik sincs ingyen, egyik sem tölthető le." -> tehát lehet. Mellesleg mi az, hogy "sw-es shaderekkel"? A GPU-n ugyanaz fut. Akár az eredeti HLSL v. GLSL kódot is lefordíthatják az SPU-kra.

    2. Nem kell a PPE-nek lapátolnia semmit, az SPU-k önállóan elvégzik.

    3. Nem is kell feltétlenül átrakni a VRAM-ba, mert a GPU ugyanúgy elérni az XDR RAM-ot is.

    4. A VRAM és az XDR RAM egy közös címtérben van. Ebből a szempontból nem nagy eltérés ez ahhoz képest, mintha csak egyféle ram lenne, mint az Xbox360-nál.

    5. Az Xbox360 GPU-ja nem tud Geometry Shadert. De ha tudna is, nem marad rá ideje.

    6. Nincs itt semmiféle lag (azt 10ms-ekben mérik, nem us-ekben, ami alatt egy nagyobb adatblokk is áttölthető a két ram között, már ha át kell tolni egyben egyátalán.)

    Szóval már sosem fogod megúnni, hogy a teljesen hiányos ismereteid és az azt kitöltő rosszhiszemű fantáziáid alapján tégy tényeknek hamisított kijelentéseket a PS3-mal kapcsolatban?
  • kvp #17
    "A jobb kóderek már ki tudják"

    A gond ott van, hogy ha kijon egy jatek ami geometry shader-t hasznal, akkor azt mar nem lehet ps3-ra portolni, csak szoftveres shader-ekkel. Ekkor viszont a ppu lapatolhatja az spe-k es a gpu kozott az adatokat, amire viszont pont nem jo a ps3 osztott memoria architekturaja. Nem a savszelesseg a keves, hanem feleslegesen bonyolultta teszi a gpu-ppu-spe-ppu-gpu kozti buveszkedes, tovabba nagyon nagy lesz a lag, ha a fizikat is spe-s shader-ben oldjak meg.
  • dez #16
    A jobb kóderek már ki tudják [nem egybe irandó, mivel a "ki" a "használni"-hoz tartozik, nem a "tudják"-hoz].
  • Yv@n #15
    "Az xbox 360-hoz is lehet egeret is billentyűzetet kötni... "

    Ahogyan usb-s kávéfőzőt, pendrive-ot és digitális fényképezőt s, lévén usb port van rajta. A kérdés az, hogy hány játék támogatja mint beviteli eszközt.