Ötvös Tibor

Négy Need for Speed is készül

Nemrégiben még arról szólt a fáma, hogy az EA a sikertelen Need for Speed: Undercover után kicsit pihenteti a sorozatot és majd a Burnout készítőt veszi rá, hogy újítsák meg a franchiset.

Ma azonban az egyik internetes portálon érdekes hír jelent meg. Az Eurogamer szerint az EA nem kispályázik és rögtön négy darab Need for Speed játék fejlesztésére adott utasítást. Minden programot más csapat csinál és mindegyik más irányvonalat képvisel a versenyzős kategórián belül. De lássuk szép sorjában őket.

Először kezdjük azzal, amiről a legkevesebbet tudni. A Black Box egy szigorúan titkos epizódon dolgozik, melyről mindössze annyit sejteni, hogy a megszokott utcai versenyzős vonalat képviselteti. A többiről szerencsére részletesebb információk is napvilágot láttak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A legérdekesebbnek a Need for Speed: Shift címet kapott rész ígérkezik, mely az eddig megszokott árkád autóversenyről a kőkemény szimulációra helyezi a hangsúlyt. A fejlesztést a Slightly Mad Studios végzi. A csapat tagjai olyan alkotásokkal tették le a névjegyüket, mint a GTR 2 vagy a GT Legends. A képen is látszik, hogy a Shiftben fontos szerepet kap a belső nézet, melyben magát a sofőr fejmozgását is szimulálják majd. A megjelenés még idén ősszel esedékes, Xbox 360, PlayStation 3, PC és PSP platformokra.

A második visszatér az árkád vonulathoz, de csak a Nintendo két csodamasinájára készül el (Wii és NDS). A Nitro alcímet kapott epizódról már az elején kijelentették, hogy nem egy Mario Kart klón lesz, de minden eddigi Need for Speed játéktól különbözni fog. Végül készül a sokat sejtető World Online alcímű rész is, mely a nem túl sikeres karriert befutott Motor City által hátrahagyott űrt kívánja betölteni. Érdekesség, hogy a kizárólag multiplayerre kihegyezett játék először Ázsiában jelenik meg és csak akkor kapjuk meg a saját változatunkat, ha ott sikeres lesz. Ellenkező esetben amerikai és európai megjelenés nélkül múlik ki a World Online.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akyyy #16
    nfs4-be is volt már tuning, FAIL
  • TommyC #15
    tehát akkor szinte biztos h kevesebbet fognak költeni a külön-külön fejlesztésekre, mint egy régi egészre; hát kíváncsi vagyok
  • HöfEE #14
    A PC-sek a nitrot biztos nem veszik meg mivel nem lesz PC-re (sem xboxra és ps3ra). A world online ingyenes lesz így hát azt sem valószínű hogy megveszik.
  • TommyC #13
    arra számítanak h mindenki megfogja venni mind a 4et?
    mert ha mindenki csak 1-et vesz akkor minden fejlesztésre csak 1/4 annyi pénz kerül.persze lehet arra pályázni h majd többen fogják vásárolni, de nem hiszem h 4x annyian.
  • Danecay #12
    Nekem a Need for Speed: Shift képről elsőre a Race Driver: Grid jutott eszembe :)
  • kozik #11
    és semmi bajom a cikkel :-D
  • kozik #10
    igazából nézhetjük a jó oldalát.
    volt az az irány, ami (a legnagyobb vásárlóértékű) buta vérpisti 10-12 éves amcsi büdösbogaraknak készült, és rendkívül arcade, nagyon könnyű, felettébb igénytelen, borzasztóan megalomániás, valamint egyéb negatív költői jelzők.

    most annyit csinálnak, hogy kiszélesítik a vásárlói réteget, és az nfs névről megint bőröket húzogatnak le, ezúttal sokkal több emberről. ja hogy ezért négy stúdió dolgozik 4 játékon, na bumm, valószínűleg költséghatékony lesz. ha más nem, mert a következő 4x5 résznek reklám, vissza lehet csábítani mindenkit, aki a mw után elküldte a sorozatot a polc mélyére.

    igen, feltettem, hogy a négy közül legalább egy mindenkinek megfelel majd, aki valaha szerette a nfs sorozatot. legyen igazam.

    amúgy meg project torque 4ever
  • Balumann #9
    Hát én ezt azért nem mondanám, nekem az Undergroundok jöttek be jobban (úgy, hogy a tuningolást utáltam benne a leginkább!). És szerintem a Most Wanted is nagyon jó volt még.
  • Timbu #8
    Szerintem az egész sorozat akkor ment el rossz irányba, amikor a Black Box átvette azt a Porsche után. A Porsche (szerintem jól eltalált) arcade-szimuláció arányát átvette a falon kanyarodós fizika, eltűnt a belső nézet, eltűntek a változatos tájak (már a HP2-nél elkezdték, hogy csak pár környezet van, de különböző útvonalakkal), eltűnt a PC-re optimalizált menü, stb.

    Igazából a grafikán kívül nem is nagyon értenek máshoz... Az U1 és U2-is csak a tuning miatt (ami tényleg újdonság volt) lett olyan jó.
  • ffxi #7
    MW-nél hagytam abba a NFS-zést. Carbon-tól kezdve kaki mind.