Alex

Nincs kizárva a Gran Turismo PC-s változata

A Gran Turismo készítője, Kazunori Yamauchi nyilatkozata szerint megfontolás tárgyát képezi a sikeres autós játék PC-s változatának elkészítése.

A Polyphony Digital elnöke ezt az osztrák Der Standard lapnak mondta. Az interjú főszereplője a Gran Turismo 5: Prologue volt, melyről elmondta, hogy 120 ember négy évi munkája fekszik benne, és költségvetése 50-szer akkora, mint a GT1-é volt. Megjelenésének időpontja még nincs rögzítve, de 2009 vége előtt nem várható. Jelenleg is dolgoznak újabb autók implementálásán, melyek között régebbi járgányok is lesznek, például a Ferrari istállójából. Egy autó digitális másolatának elkészítése 180 napig tart, míg a GT2-nél ez csak egy nap volt.


A kérdésre, hogy az arcade vagy a realizmus irányába viszik el a játékot, úgy válaszolt, hogy az igazi autóvezetés is izgalmas, ezért véleménye szerint a valóságszerűség nem árthat. És végül a címben lévő lényeges mondat: "Nagyon, nagyon valószínűtlen, hogy a GT egy újabb konzolon is megjelenjen. De talán - főleg a kínai piacra tekintettel - PC-re meg fog jelenni."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ffxi #14
    Enthusia Racing-vel is úgy volt. De mi lett belőle?
  • zola2000 #13
    Ha valaki warezol annak meg a wii/x360.
  • Sanyix #12
    ps3+ játékok és az olcsóság két különböző dolog. Ha valaki nem hülye annak sokkal olcsóbb a pc.
  • zola2000 #11
    És ha már elavul a pcje, olcsóbb ha vesz játékra ps3mat, mint fejleszti a pcjét. A firefoxhoz régebbi gép is jó.
  • Akuma #10
    Talán mert akinek van pc-je, az nem fog venni ps3-at...
  • zola2000 #9
    Minek kell pcre, mikor egyre olcsóbb lesz a ps3? Felőlem akár xboxra is mehet, de ha lesz pcre, akkor nem veszem meg, pedig várom.
  • Akuma #8
    Ha csavarozási hegesztési szintig lemennek, akkor talán nem túlzás :) Egyszerű plélda: kerék lehet egy model vagy 3 alkatrészből összerakva és akkor még csapágyaztásról szó sem esett... pláne nem a lengéscsillapíásról felfüggesztésről... az lenne az igazi ha minnél bonyolultabb lenne és amikor neki esik a gamer a játéknak akkor 10* meggondolja, hogy megéri e szétszedni, mert esetleg nem lesz triviális az összerakása... és még csak a keréknél tartottam... motor a szíve ugye, valósághűen lemodellezni minden motort és minden csavart oda tenni ahova az való... nem megy ez pikk-pakk ellenkező esetben már telítve lenne a piac ilyen játékokkal. Mégha gyengébb textúrákkal is...
  • R0zs0máK #7
    ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!!! Soha többet nem játszom semmi mással, ha ez megjelenik PC-re :D:D
  • sirpalee #6
    bocs 180 :)
  • sirpalee #5
    120 nap egy autó... Ezt a kamut :D Azért van pofája ekkorát hazudni. Annyira nem jó azért a GT5P.