Berta Sándor

Aktualizálható reklámok a játékokban

Az Activison és az IGA Worldwide New York-i reklámcég között kötött megállapodásnak köszönhetően még az idén megjelenhetnek az első dinamikus hirdetések a PlayStation 3 játékokban.

Az IGA Worldwide sajtóközleménye szerint a cég a szoftverfejlesztőkkel mindenben együtt fog működni, hogy a hirdetéseket a lehető leghatékonyabban integrálhassák a játékokba. A megoldás lényege, hogy az elhelyezett anyagokat valós időben lehet frissíteni, így egy új kampány sem okoz komoly fennakadásokat és nem kellenek majd hozzá nagy technikai módosítások sem. A dinamikusan változtatható tartalmak másik nagy előnye, hogy minden célközönség igényeihez egyedien alakíthatók és sokféle reklámkonstrukció vagy -beállítás kipróbálását teszik lehetővé a marketingesek számára.

"Az Activisionnal való együttműködés is azt mutatja, hogy a játékokban elhelyezett hirdetések egyaránt érdeklik a szakmát és a játékfejlesztőket" - jelentette ki Justin Townsend, az IGA Worldwide vezérigazgatója. "A kooperáció segít abban is, hogy a PlayStation-közösséget először láthassuk el játékokban elhelyezett dinamikus reklámokkal. Azonban mindenképpen figyelnünk kell arra, hogy ezeket a tartalmakat a szoftverekben hol helyezzük el és hogyan bukkannak fel. A helyes integrációval ugyanis még valósághűbbé tehetjük a játékokat" - tette hozzá Dave Anderson, az Activision üzletfejlesztési részlegének vezetője.


Martin Lorber, az EA szóvivője szerint gyakorlatilag azóta vannak reklámok a játékokban, mióta ezek a programok léteznek. Eleinte azonban ezt úgy oldották meg a fejlesztők, hogy igyekeztek a virtuális teret minél realisztikusabbá alakítani. A kezdetekhez képest annyi változott, hogy most már a hirdetők szeretnék ellenőrizni ajánlataik elhelyezését és megjelenését.

Az IGA esetében a reklámokat az interneten keresztül juttatják el a felhasználókhoz. Egy különleges alkalmazás szabályozza, hogy ezeket az anyagokat az emberek hol és milyen hosszú ideig látják. Minden esetben külön figyelembe vennék a tartalom méretét, a megjelenítési időt és a megfelelő látószöget. Ezer megjelenítés ára 25 és 35 dollár között mozogna. Az első program, amelyben az új típusú reklámok megjelennek a Guitar Hero World Tour lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pedro84 #14
    sztem nincs helye reklámoknak a játékokban. majd rájönnek a játékfejlesztők is ha emiatt nem veszik meg a játékot. ha lehangoló képet fest a játék reklámokkal, nem biztos h több vásárlója lesz...
  • Komolytalan #13
    Azért erre ne egyél mérget. Adblock azon alapul, hogy a böngésző úgy működik, hogy egy kérés vagy teljesül, vagy nem. De ha nem teljesül, akkor is a kérés eredményétől független részeket ki kell rakni. Vagyis ha egy "kép" nem töltődik le, akkor lehet a helyére rakni kis x-et, de a többi részt meg kell jeleníteni. Játéknál simán működhet az, hogy ha nem tudja letölteni a hirdetést, akkor kiírja hogy megszakadt a kapcsolat, és kidob a nyitóképernyőre.
  • bakagaijin #12
    Gyanítom, hogy nem direktben a cég fogja szolgáltatni a reklámokat, hanem megveszik ezt a szolgáltatást (mint ahogy a web esetében is működik). Tehát az adblock megoldható lesz :).
  • Komolytalan #11
    Én ha csinálnék ilyet nem tenném kötelezővé. Ha akarsz reklám mentes verziót, az drágább/bizonyos szolgáltatások (pl. online rész) nem működnek. Szerintem az a legjobb, ha a reklám nézegetős olcsóbb.
    Az meg hogy PS3-on _jelenleg_ nem kell fizetned az online játékért, az egy dolog. De az hogy holnap kell-e? Az még titok.
  • Dante73 #10
    Ez a dolog, egy online MMO-nál nem is lenne rossz, ha az adott világba beleillő reklámot láthatunk, és így mondjuk, nem kell havidíjat fizetni.
    Mint ahogy TDU-nál gondolták, anno. Más kérdés, hogy megjelenése óta 2 reklám volt benne. Tehát a megvalósítás, elég gyatra volt. Egy GTA-t is élethűbbé tehetne, de az offline. Vagy kell majd netet is fizetnem, hogy reklámokat bámuljak?
    Másik, megértem, hogy minden bőrt le akarnak húzni, de az, hogy számolják, nyilvántartják a reklámok megjelenését, erős túlzás. Ráadásul, hogy ebből én, a játékos egy ruppót nem látok, az tuti.
    Mert aki azt hiszi, hogy ettől olcsóbb lesz a játék, az naiv. Maximum, a multiért nem kell külön fizetni. Ja, hogy PS3-on eddig sem kellett?
  • Komolytalan #9
    Simán lehet ettől olcsóbb, vagy belekerülhet még 2 millió polygon/frame - ahogy tetszik. Ez az eladó cégnél bevételként jelentkezik, aminek egy részét Ferrarira meg maláj kurvákra költik, egy részéből meg új játékot fognak fejleszteni. Ami vagy olcsóbb, vagy jobb lesz a plusz pénztől.
  • Komolytalan #8
    Szerintem kezeltesd magad. Van egy hír a reklámokról, de te 5 mondat után már innen is át tudsz váltani a WoW fikázására. Ez a mániákus WoW-gyűlölet már betegség nálad.
  • Reggaester #7
    "Take cover!!! Enemy on the second floor!! Blue building with the Intel billboard!"
  • GLewy #6
    Hááát nem tudom a fenti képet elnézegetve elég bizar képet festene a játék mondjuk ennyi reklámmal egy helyen...
  • kvp #5
    Jopar jatekban a jatek vilagahoz igazodo reklamok meg tudjak dobni a hangulatot, de ezek szinte mindig kitalalt, a tortenethez igazodo reklamok kell, hogy legyenek. Egy regi mara megszunt mmorpgfps-ben (neocron) eleg gyakoriak voltak, igy ha valaki a plaza zonakban volt, akkor szinte folyamatosan ment a zene vagy a reklam a hangszorokbol, tovabba tele volt minden a jatekbeli cegek (player faction-ok) reklamjaival. A reklamok stilusa egyebkent legjobban a robotzsaru cimu sorozat film kozben bevagott antireklamjaihoz hasonlitott legjobban. De egy cyberpunk stilusu jatek eseten ez normalis. Bar az igaz, hogy par valodi reklam (pl. alienware) bekerult a jatekba is, de alapvetoen nem ezeket nyomtak az ember kepebe, es legfokeppen senki nem csinalt statisztikat, hogy mikor melyik reklamot meddig hallgatta/nezte valaki. A fejlodesi irany a jelek szerint arra tart, hogy az emberek tv-kent nezzek a jatekokban levo tartalmat. Ilyen egyszalura sikeredett a legtobb uj mmoprg is (pl. wow), ahol annyira limitaltak a cselekvesek (max 2 foglalkozas, 2-3 cselekvessel) es a kuldetesek szama (6 fele kuldetes van), hogy az emberek a chat-en kivul nem tudnak mast csinalni a jatekban, mint amit a tortenetirok elore kitalaltak, de azt jo sokszor (pl. megolik ugyanazt a szornyet 20-szor, hogy kifoszthassak, igy lesz 16 egyforma targyuk amit odaadnak egy npc-nek, mint ahogy elottuk es utannuk mindenki mas). Ehhez tokeletesen illik egy wow ban elhelyezett coca cola reklam, ami mondjuk ugyanolyan aron +10 pontot ad a sima vizhez kepest, tovabba hasznalatakor lejatsza a reklam dallamat. (es inni ugyebar nem azert kell mert szomjas az ember, hanem hogy feltoltodjon a varazsero, tehat mindenki ezt fogja venni)

    Szerintem alapvetoen egy jateknak egy masik vilagrol kellene szolnia es egy tortenetrol, amibe a valodi vilag termekei nem igazan illenek bele, legfeljebb eltorziott neven, mint pl. a regi gta-k vicces automarkai.