Gyurkity Péter

Tervezési hibák okozzák az Xbox problémáit

Erre a következtetésre jutott a Gartner, amely kifejezetten a Microsoftot okolja a hibákért. Szerintük mindezt el lehetett volna kerülni, ha nem spórolnak a tervezési feladatok átvállalásával.

Bryan Lewis, a Gartner munkatársa egy konferencián beszélt a konzollal kapcsolatos problémákról, kihangsúlyozva, hogy ők a szoftvercég takarékossági intézkedéseit tekintik az első számú oknak. Redmondban ugyanis a második Xbox előkészítése során úgy döntöttek, hogy ők maguk tervezik meg a grafikus motort, ezzel is csökkentve a fejlesztési költségeket. Amennyiben ezt a feladatot egy profi külső partner végezte volna, elkerülhetők lettek volna az úgynevezett "Red Ring of Death" (RROD) gondok.


Az RROD a konzol fő kapcsolója körüli kisebb gyűrűről kapta a nevét, amely vörösen villog egy komolyabb hiba esetén. A fagyások és hasonló esetek olyan méreteket öltöttek, hogy tavaly a Microsoft 1 milliárd dollárt különített el a visszahívásokra. Robbie Bach, az Xbox részleg első embere akkor finoman érzékeltette, hogy valószínűleg tervezési bakik vezettek a problémákhoz, ám hivatalos információ egyszer sem hangzott el a cég részéről, amely egyszer és mindenkorra tisztázta volna az okokat. Lewis most elmondta: Redmondból több hívást intéztek a grafikus chipet gyártó partner felé, a hibák javítása érdekében.

Érdekes, hogy még ezen partner kilétét illetően is folytatódnak a találgatások. Bár a legtöbben biztosak abban, hogy az Xbox360 grafikus chipje az ATI R500 kódjelzésű fejlesztésére épül, ennek megfelelően pedig az ATI lenne a partner - így a hívások minden bizonyal az AMD háta táján landoltak, hiszen ők vették meg a céget. Korábban maga Bach is úgy nyilatkozott, hogy kellő körültekintés után az ATI-ra esett a választásuk - a Gartner munkatársa viszont nem említett neveket.

A korábban felbukkant hírek szerint a szoftvercég már megrendelte a 65 nanométeres grafikus vezérlőket, amelyek a Jasper kódnevű, felülvizsgált változatban kapnak majd a helyet. A megjelenés most nyáron várható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnarchoiD #81
    flamewarz!
  • pylu #80
    Óriási! Olvasom itt a kommenteket és emberek habzószájjal oltják egymást mintha nekünk is háborúzni kéne mint a "Konzolháború!"...
  • N1ggA #79
    A warez még mindig nem érv x360 mellett!
  • Xtranz #78
    Nekem elsőszériás Xbox360am van a Core kivitel.Állítólag ezek a leggyengébbek!!!
    RAktam az aoldalára egy 12 centis ventit ami fújja a levegőt a gpu ra a drive alá.
    1x sem fagyott ki. Nemvolt semmilyen probléma vele.Nagyon kis hálás masina kiokosítva szinte ingyen lehet rá szerezni gameket.Az egész kóceráj alapgép,+kontoller,+memóraikáratya+ tanítattás.50.000 ezer alatt volt.
    Ezzel szemben nemtudom hogy egy ps3 tulaj hogy győzi a mai szoftverárakat kifizetni (gta4 ,17000).
  • ilf667 #77
    ez,amit te írsz nekem is egyértelmű
  • NEXUS6 #76
    Nem hiszem, hogy nekem kell megvédenem peat-et, de szerintem egyértelmű amit ír: ma a piacon nincs ideális választás. A fogyasztó meg eldöntheti milyen kompromisszumokkal, hajlandó megbarátkozni. Sajna a Box-nak hiába van elfogadható ára akár a Wii-hez képest is, csak a HC gámer tudja elfogadni, hogy a megbízhatatlanságért cserébe jobb minőségű játékokat kapjon. Szal általában megfeledkezünk arról, de a Wii sikerét, és azt látva, hogy az X alapváltozata hasonló árban van, bizony ez azt jelenti, hogy most a Box lehetne azon a helyen!!!!

    A PS3 meg még faramucibb szituban van, mert ott a magas ár miatt sokan szkippelik a gépet eleve, és hiába megbízhatóbb, ha egyszerűen a mai napig nem érte utol a játékok terén az X-et. Média centerként nagy potenciál van benne, de a mai napig nincs olyan játék, ami az X-szel egyidőben jött volna ki és a PS3 verziója meggyőzően szebb lenne! Szal elgondolkodtató, hogy valójában mekkora teljesítményre is képes?
  • ilf667 #75
    "Ki a rákot érdekel ha 1-2 évente elviszik 1-2 hétre az xboxot?"
    vs
    "Nem lehet azt mondani hogy egyik jobb mint másik, ez személyenként változik."

    ma most akkor döntsd el melyik végülis.
    a 2. igaz, mindenki eldöntheti mostmár a tények ismeretében melyik szimpatikus.
    az első nyílván baromásg, a wc pumpámat se vigyék el inkább egy napra sem, akkor sem ha nem vagyok pumpafüggő, és a gázgyújtóm se romoljon el, akkor se ha van gyufám.
  • peat666 #74
    sg.hu-ról írt pletykák valóban igazak, be kell látnom

    Nem írtam olyat hogy hálásnak kell lenni. Azt írtam hogy az elbaszott hibát a többi konzolhoz képest kiterjesztett garanciával ellensúlyozza (és nem semlegesíti) az ms. Ennyit írtam nem többet.

    Miről is van szó? Mcwolf félék olvassák el:
    -hibás gépet ad ki a gyártó, mivel bebukta xbox1-et keményen, ezért siettette a következőt
    -kiderültek hogy bizony meg van az ára ennek, szívások tárháza
    -ms ezért 3 év garanciát ad pluszba és agresszív árstratégiát kezdeményez ps3 megjelenésekor
    -ps3 nem hozza a telejsítményt amit mindenki várt, kiderül hogy játékra ugyanazt tudja a két gép kb
    -jelenleg választhat a fogyasztó: alacsonyabb fizikai minőség olcsóbban de azzal a kockázattal hogy pár évente 2 hétig mellőznie kell a boxot
    -avagy jobb minőség kevesebb játékkal és több pénzért

    Nem lehet azt mondani hogy egyik jobb mint másik, ez személyenként változik.

    Már írtam a plédát. Notebook piac. Ugyanez zajlik ott is, pl acer és ibm viszonya, ott az a különbség hogy az alacsonyabb árcédulával a gyártók még le is szarják a fogyasztót, és a garanciakiterjesztést pluszban kell kifizetni. A microsoft is pontosan ezt tenné, ha nem terjeszkedő stratégiát folytatna. De azt folytat, ezért olcsóbban adja a gépet egyrészt, másrészt a faszságát olyan garanciaidőtartammal enyhíti ami az ellenszenvet lecsökkenti kellő mértékben.

    Ennyit írtam, sajnálatos a mai szövegértés Mo-n, egy kurva szóval nem írtam hogy báriknek hálásnak kéne lennie. Annyit írtam, hogy ha fizikailag bukta el a dolgot ms akkor a szolgáltatással (garancia gyökereknek) kell előnybe kerülnie a többivel szemben. Ez történt.

    Lentebb írtam de kiegészítem: a sony és microsoft kezet fogva ugorhat a dunába, a fanjaikkal együtt

    Nekem volt wiim most van x-em. Mind a kettőről írtam éles kritikát tulajdonjogom ellenére. Ezt sg-s és másik fórumos írásaimmal igazolni tudom. (az írások ez az írás előtt születtek természetesen)
  • csimmasz #73
    Pontosan!Megnézném ha a tv -vel lenne hasonló helyzetben,asszem őrjöngés lenne belőle.
    Én ugyan sony-t szerettem volna magamnak,de ha a játékkínálat nem fog fölzárkózni a Box-hoz akkor le van sajnálva meglessz a harmadik win-es külyüm is.(pc,tel,xbox360)
  • mcwolf #72
    Ne haragudj,de ez a felfogás nagyon LOL
    Még Én legyek hálás,mert egy selejtes (a hűtésére gondolok) termékre kiterjeszti a garanciát a gyártó???? Amikor kezdett kibontakozni ez a 3 LED mizéria emlékezz,mennyi X-nek kellett megdöglenie,hogy az MS belássa, hogy itt valami el lett cseszve. Ez aztán a fogyasztóbarát hozzáállás!
    Nehogymár természetes legyen,hogy néha elviszik a konzolomat javítani! Ezzel csak az X-fanok ámítják magukat,hogy legalább Ők nem lesznek konzolfüggők,mert tartanak egy kis kényszerszünetet.
    A PS3-ra meg Wii-re"csak" 1 év a gari. Vajon miért???? Mert azok legalább normálisan össze vannak rakva. A Sony és Nintendo szánt időt a tesztelésre,és nem rendelte alá a minőséget annak,hogy a konkurencia előtt dobja piacra a saját termékét. Persze mivel műszaki cikkről beszélünk a PS3 és Wii közül is lehetnek meghibásodó példányok,de szvsz nem mindegy,hogy 100-ból 1 vagy 3-ból 1 döglik meg.
    És most ne gyere azzal,hogy Sony-buzi fanboy vagyok, mert valszeg ha nincs 3 LED botrány,akkor én is X-et vettem volna. Ez az első konzolom, és számomra a tartósság és időtállóság volt az egyik elsődleges szempont.A franc akarja,hogy néha elvigyék a gépet 1-2 hétre. Akkor és annyit akarom használni,amennyi jólesik anélkül,hogy rettegnék,hogy beadja a kulcsot.