Ötvös Tibor

Érkezik a Civilization 4 újabb kiegészítője

Újabb kiegészítő lemez érkezik Sid Meier klasszikus sorozatának negyedik epizódjához. Ám ez sokkal több lesz, mint egy szimpla küldetéslemez, hiszen egyúttal az ugyancsak klasszikus Colonization is folytatást kap.

Bizonyára sokak emlékezetébe égett bele anno a Sid Meier nevével fémjelzett Colonization. A program sokak szerint még a Civilization szériát is képes volt felülmúlni és ezt a játékkal töltött hetek-hónapok után én is elismerem.

Klikk ide! Klikk ide!

A Colonization 1492-ben kezdődött, mikor is egy általunk választott nemzet (angol, spanyol, francia vagy holland) hajójával partra szálltunk az Újvilágban és megalapítottuk első kolóniánkat és akkor lett vége, mikor kivívtuk függetlenségünket. Nos, úgy tűnik hamarosan újra átélhetjük eme élményt.

Pontosabban ősszel, hiszen akkor érkezik meg a Civilization IV: Colonization, mely egy önmagában is futtatható (vagyis nem kell hozzá az eredeti játék) kiegészítő lesz. A "remakeben" újra fontos szerepet kap majd a diplomácia, a kereskedelem és a nép hangulata. A képek alapján a grafika kiváló lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dronkZero #19
    Értem ezt úgy, hogy elkezdenek özönleni a városaikból a mounted warriorok (hülye európaiak adnak el nekik lovat meg puskát), és pattognak le az ágyús erődről. De 20-ból egy megsebzi az ágyút, meg ráállnak a területre, és nem tudom használni. És ez elkerülhetetlen, a teljes megsemmisítés az egyetlen megoldás. Volt, hogy soha egyetlen indiánt nem támadtam meg, mindig adtam nekik mindent amiért rinyáltak, kereskedtem velük, de végül mégis népirtásba torkollott a dolog (ezért úgy is érzem, hogy a franciák rettentő gyengék, nem is szoktam velük köszködni).

    Civ4-ben specialista pakolgatás? Soha nem csinálom... Szerintem sokkalfontosabba workerrel jól felfejlesztett vidék, és annak minél hatékonyabb kihasználása. Egy beépített kockán dolgozó ember mindig többet termel, mint egy specialista. Persze filózáshoz nem árt figyelni a specialistákra is,de azt is elég a fővárosban, meg a csodák amúgy is több great person pontot adnak, mint a specialisták...

    Hihetetlen, hogy mennyire másképp gondolkodunk, játszunk ezekkel. :) Azért kurvajók ezek a játékok, mert meg lehet ezt tenni, nem sablonosak a megoldások, bárhogy hozzá lehet állni.
  • Molnibalage #18
    Bekeményítenek? Indiánok? Soha semmit nem zavartak. Érdekes. Ennyi mikorózás zavar? Ez 0 mennyiség ahhoz képest amit a CiV IV-ben kell(ene) csinálni az állandó specialsita pakolgatással. És ott nagyon hamar lesz 4-5 városod..
  • dronkZero #17
    Az alapjáték+Beyond the sword kieg már éppen elég. De egyébként technikai akadálya nincs a moddal multizásnak, csakellenfelet nehéz találni. Mi bepróbálkoztunk pár moddal multiban, de inkább csak érdekesség képpen.

    "Két bölcs államférfit kellett csak megvenni (összespórolni) és utána már elbírt sok embert egy város és ott kellett egy fősuli, ott már lehetett tanítani mindent (kivéve államférfi, prédikátor és még valami amire nem emlékszem...)."

    Hát zamek, erről beszélek, ez már kurvasok mikrózás: szétválogatni a veteránokat, figyelni a liberty belleket,nehogy büntit kapjon a város a nagy királypártiságtól, hordani a free colonistokat a fősulira, ha kitanulta a szakmát, elküldeni a helyére, a cukortermesztésért elmenni az indiánokhoz, sereget képezni, végigfertőzni lóval a városokat, felhúzni az épületeket, a kis városokban szarakodni a favágás-ács cserélgetéssel... Eltelik vagy 100 kör,mire elkezdhetsz igazán foglalkozni a sereggel, de addigra bekeményítenek az indiánok is, bele lehet kötni az európaiakba...
    Nem, nem írom alá, hogy annyi lenne a játék, hogy katonát kell gyártani orrba-szájba...

    Na,most nagyon belelovalltam magam,kell az a kieg, _most_! :P
    Lehet, hogy leszedek addig megint egy FreeCol-t...
  • Molnibalage #16
    Azért egyszer én is kipróbálnám, de az alapjátékkal én nem vagyok hajlandó az a gond. A RoM2 mod az atomkirály MOD vagy an még egy másik (még nem próbáltam ki) ami ugynaz, csak kivették belőle a revolution részt.

    Azok a MOD-ok amikez hozzáadnak azok tényleg szánalmasak, de a RoM2 az egy egészen más kategória enyhénszólva.

    A Col-ban nagyon könyű volt nagyvárost is összehozni. Két bölcs államférfit kellett csak megvenni (összespórolni) és utána már elbírt sok embert egy város és ott kellett egy fősuli, ott már lehetett tanítani mindent (kivéve államférfi, prédikátor és még valami amire nem emlékszem...).
  • dronkZero #15
    "3-4 nagyvárrossal úgy be lehet darálni mindenkit, hogy ehaj.."
    Így mindjárt másképp hangzik. Én annak a 3-4 nagyvárosnak az összerakását már elég nagy melónak tekintem ahhoz, hogy az ,hogy "_csak_ katonát kell gyártani, azt szevasz" ne állja már meg a helyét.

    Civben nem modolok, még a kiegekben lévő modokat sem volt türelmem mindmegnézni, hát még zsákbamacska minőségű fanmade modokat töltögetni...

    Az tény, hogy rengeteg időt megesz, de hetente egy este azért ráérek, egy meccs két-három óra alatt lemegy, igaz, hogy quick game speed és blazing turn timer. Nekem meg a multi elégíti ki minden civezhetnékem, és sajnálom a singleplayerre az időt.
  • Molnibalage #14
    "függetlenedéskor is lehet kereskedni..."

    Lehet, de minek az általam leírtak tükrében? 3 puskakováncs max. épülettel asszem körönként majdnem 100 puskát tudott összehozni... A katonák kiképzése sokkal tovább tartott, mint fegyvert gyártani. 3-4 nagyvárrossal úgy be lehet darálni mindenkit, hogy ehaj..

    "Bombard a kezdetektől volt, frankón le lehet bontani a +40 - +60% városvédelmeket, utána támadva elmenekülhet a katapult, meg több egységet sebez egy lövésből, stb... Vagy nem értem, mi a gond?"

    Az csak a város defese bonsura igaz. A Dale's féle MOD azt csinálja, hogy HP-t (!) tudsz végre leverni az ellenről, úgy hogy nem lő vissza. Ez már a Civ3-ban is volt, erre a 4-ből kihagyták. Én a fejem verem a falba az ekkora állatságoktól. A Katapultnak meg esélye nincs még visszavonulni, mert az erőviszonyoktól is függ a dolog. Már az ókorban is lealázza bármi, középkori egységek ellen a Trecbuchet-nek is alig van esélye.. A bombard ezt faszán megváltoztatja. Próbáltad már egyáltalán?

    Multiban még soha nem játszottam, mert annyi ideje max. a fiataloknak van, hogy ráérjenek. Én úgy civeztem, hogy lejátszottam 10-12 kört egy nap azt pá..
  • dronkZero #13
    "Márpedig volt. Minden egyes embernek el volt tárolva az adata, hogy függetlenségpári -e vagy sem."

    Na ez eddig tiszta.

    "A függetlenségpárti katonák-ből lett Continental Cavarly vagy Continental gyalogos. Ez nagyon fontos volt, mert még így is gyengébbek voltak a kirány embereinél, de a sima veteran egységeknek esélyük sem volt a király ellen..."

    Ez viszont új. Ez az alap Colonization? Azért párszor már kikiáltottam a függetlenségem, de ilyennel nem találkoztam még. :D :P Komolyan. Még a colonizopédiában sem... Én úgy tapasztaltam, hogy elvesztik az összegyújtögetett föggetlenségüket a városból kitett emberek... Ezek szerint nem? Na meg az is erre engedett következtetni, hogy minden új ember is királypárti, hiába a gyarmatokon "született"...
    Na mindenesetre utánanézek, hamu fejemre, ilyesmi... :)

    "De ha nincs rá szükség?"
    Na várjál, szerintem vagy pénz kell, vagy jó gazdaság. Katonának vagy veszel puskát, vagy legyártod magad. Én igyekeztem mindig a gazdaságra gyúrni, olyan városokat csinálni, amik jó gyorsan termelik a puskát, tehát van érclelőhely, kellnagy kovács és nagy fegyvergyár, mindegyik specialistákkal. Ezeket etetni szintén sok kaja kell, ismét a specialistákkal jár jól az ember. Emellett nem árt, ha a polgármester is veterán... De ha építkezni, hajót gyrtani kell, akkor sem árt, ha expert a favágó vagy az ács... És akkor már ott tartunk, hogy elég szépen kell az a mikrózás, hogy ezt összehozza az ember.

    Nekem úgy rémlik, hogy a customs house függetlenített a királytól, de lehet, hogy ez csak annyi, hogy a függetlenedéskor is lehet kereskedni...

    "Enélkül csak irreális túlerővel lehet elfogalalni egy várost, viszont az új képességgel el lehet játszani, hogy szépen rommá lövök mindent és csak utána mennek a többiek."

    Asszem nem értem? Bombard a kezdetektől volt, frankón le lehet bontani a +40 - +60% városvédelmeket, utána támadva elmenekülhet a katapult, meg több egységet sebez egy lövésből, stb... Vagy nem értem, mi a gond?

    "Ja hát aki könnyű szinten játszik..."
    Arról én nem tehetek, hogy az átlag civpléjer multiban ennyit tud magával kezdeni... :P :D
  • Molnibalage #12
    "Valamit nagyon rosszul csináltál, ha neked ennyi volt a játék... Nem beszélve arról, hogy olyan nem is volt a játékban, hogy "függetlenségi hívő katona", a katonáknak nem volt pártállásuk."

    Márpedig volt. Minden egyes embernek el volt tárolva az adata, hogy függetlenségpári -e vagy sem. A függetlenségpárti katonák-ből lett Continental Cavarly vagy Continental gyalogos. Ez nagyon fontos volt, mert még így is gyengébbek voltak a kirány embereinél, de a sima veteran egységeknek esélyük sem volt a király ellen...

    "aztán feldolgozóipart építeni a nyersanyagoknak"
    De ha nincs rá szükség? Mi kell a függetlenségez? KATONA? Ahhoz kell pénz? NEM! Templomokkal jöttek a kivándorlók, vagy csak egy várost kellett farmerral telenyomatni. Minden emberből lehetett katonát csinálni. Se pénz, se eladandó anyag sem kellett hozzá.

    "Customs house-okat, aztán onnantól nem is kell foglalkozni a kereskedelemmel, csak termelődik a pénz magától..."
    Aha... Nagyon rosszul emlékszel. A custom house semmi mást nem csinált, csak a beállított árut adta el asszem 100 vagy beállított mennyiségnél. Pontosan nem emlékszem, hogy mennyit, hogy az összeset vagy csak annyi, hogy 50 maradjon. Ebből UGYANÚGY adózátál, tehát a király ugyanúgy kapott pénzt. A hajókázás idejét spóroltad meg csak vele...

    "Távolsági támadás halálfölösleges"
    Enélkül csak irreális túlerővel lehet elfogalalni egy várost, viszont az új képességgel el lehet játszani, hogy szépen rommá lövök mindent és csak utána mennek a többiek. Sokkal kiegyensúlyozottabb a játék. A folyók így marha jó védhetők, mert a túloldalra is át tudsz lövöldözni.

    "bombázóknak lovagokat szokás szarrábombázniuk,"
    Ja hát aki könnyű szinten játszik...
  • dronkZero #11
    Valamit nagyon rosszul csináltál, ha neked ennyi volt a játék... Nem beszélve arról, hogy olyan nem is volt a játékban, hogy "függetlenségi hívő katona", a katonáknak nem volt pártállásuk.

    Szvsz az a játék inkább arról szólt, hogy a városokat minél inkábbspecialistákkal feltölteni, és a lehető legtöbbet kisajtolni a területből, aztán feldolgozóipart építeni a nyersanyagoknak.

    Királlyal tényleg csak az elején kell kereskedni, később felhúzni a Customs house-okat, aztán onnantól nem is kell foglalkozni a kereskedelemmel, csak termelődik a pénz magától...

    Amiket hibákat írsz Civ4-ről, hogy a moddereknek "kell" befejezni... Hát nem tudom, én a megjelenés óta Civ4-ezek, de még egyetlen pillanatra sem hiányoztak, amiket írtál... Távolsági támadás halálfölösleges, az újkorig eleve hülyeség, utána meg lényegtelen, mert sokat lépnek az egységek. A vadászgépes téma is annyira nüansznyi... Addigra már rég illik megnyerni a játékot, a bombázóknak lovagokat szokás szarrábombázniuk, ilyennel, hogy légicsata, még talán nem is találkoztam...
  • dronkZero #10
    Végre, én is nagyon vártam már, mikor lehet majd Colonization-özni multiban. Nagy kedvenc a mai napig, azt leszámítva, hogy igen ritkán sikerül befejeznem játékot... :) Még a kis térképek is irdatlan nagyok az eredetiben, és olyan rohadtul mikromenedzsment az egész, hogy egy hét után már esélytelen folytatni egy elkezdett játékot...

    De ahogy látom szerencsére alapjaiban pontosnak tűnik a remake, pl a városok is csak 3x3-asak, nem növesztették meg őket "cives"-re...
    Azért egy város belső nézetet is villanthattak volna, abból sokkal többet lehetne kideríteni...