Berta Sándor

A Bundesrat előtt az erőszakos játékok elleni törvénytervezet

A Bundesrat, vagyis a német parlament felsőháza elé került az a bajor törvényjavaslat, ami szerint minden eddiginél szigorúbban járnának el az erőszakos játékok és filmek készítői, illetve terjesztői ellen.

Németországban a szövetségi parlament alsó- és felsőházból áll. Az alsóház, vagyis a Bundestag a fő törvényhozó testület, de a szövetségi államok képviselőiből álló felsőháznak (Bundesrat) a legtöbb törvényt jóvá kell hagynia. A testület pár nap múlva, február 16-án fogja tárgyalni a bajor törvénytervezetet.

Mint ismeretes, az elképzelések szerint az eddigi legfeljebb 50 000 euró helyett immár maximum 500 000 eurós pénzbírsággal sújtanák a számítógépes játékok terjesztőit és kölcsönzőit. Ezenkívül betiltanának más (nem számítógépes) játékokat is, köztük például a Gotchát, a Laserdrome-ot és a Paintballt, ugyanis a bajor vezetők szerint ezek ugyanúgy erőszakosak és ezáltal károsak a gyerekekre nézve.

A mostani előterjesztés abban is különbözik az előzőektől, hogy ebben már külön pontok foglalkoznak az erőszakos filmek betiltásával, illetve kölcsönzésükkel és terjesztésükkel. Azonban nemcsak a játékfejlesztőket, de a kereskedőket is sújtanák az új törvénnyel. Aki mégis megsérti a jogszabályt, akár a korábbi hírekben már említett 1 évi jogerős börtönbüntetést is kaphatna.

"Tudományos tapasztalatok bizonyítják, hogy az úgynevezett gyilkos játékok, amelyekben gyakran az emberi méltóságot sértő cselekmények szerepelnek, elősegíthetik az ilyen tettek megismétlését a való világban" - áll a tervezet indoklásában. Az előterjesztést készítők példaként hozzák fel az 1999-ben Bad Reichenhallban, a 2002-ben Erfurtban és a tavaly Emsdettenben történteket. Ezek a tragikus esetek bizonyítják, hogy változásokra van szükség ahhoz, hogy megvédhetők legyenek a gyerekek az erőszakos játékok káros hatásaitól.

A német büntető-törvénykönyvet új paragrafussal bővítenék. A 131/a paragrafus kimondaná, hogy "egy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható az, aki emberek elleni embertelen erőszakos cselekedeteket jelenít meg, vagy aki ilyen cselekményekben részt vesz, terjeszt, nyilvánosan hozzáférhetővé tesz, 18 évnél fiatalabb személynek kínál, gyárt, forgalmaz, szállít, raktáron tart, reklámoz". A 118/a paragrafussal külön büntetnék azt, "aki erőszakos játékokat felvonultató rendezvényeket (pl. LAN partikat) szervez, ilyen rendezvényeknek helyet, eszközöket biztosít, vagy aki ilyen eseményeken részt vesz". Az első két alkalommal 5000 euróig terjedő pénzbírságot szabhatnának ki a hatóságok.

Ezenkívül módosítanák a német gyermek- és ifjúságvédelmi törvényt is. Amennyiben a Bundesrat elfogadja a törvénytervezetet, az jövő április elsején léphet hatályba - közel sem április elsejei tréfaként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GVG #68
    Postal 2-őt 5ször játszottam végig...mégsem megyek gyilkolni...pedig megtehetném...:DxD
  • GVG #67
    a legjobb családban is előfordul...
  • sathinel #66
    teljesen normális a viselkedése miért? :DDDDD
  • Szkifi #65
    Gondolom az ilyen német "játékellenes" emberkék már látták ezt a videt:
    A német gyerek és az UT esete
  • remark #64
    "Plusz még az is nagyon érdekelne, hogy akik "kiszűrésről" beszélnek, azok ezt a gyakorlatban mégis hogyan kívánják megvalósítani?"

    Ezen meg sose gondolkoztam.
    Az biztos hogy az elso lepes az lenne hogy aki kiszûr, azt helyezzuk (vagy keruljon magatol) olyan "moralis magassagokba" ahonnan mar kepes ezt a feladatat ellatni. De mivel velemenyem szerint nem par kiugro eset van, hanem sullyed az egesz hajo egy az egyben mindenkivel (es imigyen a legalul utazok kozul paran megfulladnak), igy ezt nehez lesz elerni.
    Egyebkent meg szerintem ha egy kozossegbe szorul egy kis ertek, akkor az a szurest automatikusan elvegzni. De ma mar annyira melyre sullyedtunk (lasd Morden fele ignorancia vagy tolerancia problema (en szohasznalatomban totalis erdektelenseg [magyarul szarunk a masikra]), melleteve a szerintem alacsony ertekszintet), hogy akit kidobunk a hajobol az nem a vizbe esik (amikoris legalabb kapalodzni lenne meg egy kis ideje, es talan kimentene egy masik hajo), hanem a feje egybol a viz ala kerul.
    Nemtom hogy jo pelda-e de most sietek haza es ennyi fert csak ki a csovon...
  • Indigo #63
    Csá Morden!

    Most nem akarok minden egyes mondatodra reagálni, mert időm sincs meg kedvem se, de igérem később még belédkötök :D
    Amúgy értem én az álláspontodat, csak még mindig rosszul használod a fogalmakat... :)

    ""De nem egészen értem, mit tartasz "túlzott toleranciának"? "
    Ez pont az a része, ami hosszú, nagyon hosszú kifejtést igényelne :)"

    Kár, pedig pont ez a része érdekelt volna.

    Plusz még az is nagyon érdekelne, hogy akik "kiszűrésről" beszélnek, azok ezt a gyakorlatban mégis hogyan kívánják megvalósítani?

    Üdv.
  • gyuri12 #62
    én már kérdeztem felőle,de nem nagyon válaszoltak:)
    más: van aki csak úgyí végig olvassa ezt a rengeteg betűt?:D
  • awender #61
    Az illusztráción szereplő fiatalembernek miabajja? :P
  • sathinel #60
    "Nincs stabil ertekrend sehol"

    Ez igaz. Ez a baj a demokráciával. Hisz már mindenki a saját dolgait akarhatja, és nem kell parancsra gondolnia valamit. Ebből, és hogy ahány ember annyiféle látásmód, és vágy létezik az fog kijönni, hogy nincsennek meg ezek a mindenki számára elfogadható értékek. Ez jól működött mikor pl királyság volt, illetve ma még jól működik vallási szervezetekben, szélsőséges csoportokban. De mivel demokráciában azt is meg kell hallgatni aki más véleménnyel van akár a többséggel szemben is, így úgy tünhet hogy már nincsennek erkölcsök. Ezért mennek jól az internetes portálok, ahol úgy érzi az ember hogy legalább hasonló elveken működő társakra talál. Mégha néha úgy tűnik hogy bizonyos témákban pont ellentéte még mindíg egymásnak a két ember.
  • remark #59
    >>>
    "Embereket úgy befolyásoljuk hogy azt erezzek es azt gondoljak ami nekunk jo."

    pont fordítva akkor dől a pénz ha a vevő hiszi azt, hogy neki jó,hogy ő az adott terméktől jobb lesz, és boldogabb :D
    <<<

    Tetszik amit irsz, es igy van, de szerintem en ugyanezt irom, max nem ilyen reszletesen. ;-)
    Mert ha ettol (hogy a vevo azt hiszi amit irtal) a cegnek jo lesz, akkor fenall az, hogy a ceg elerte, hogy valami olyasmit gondolj, ami neki jo.