Németh Szabolcs

Insecticide - bogaras kalandok

Manapság, amikor olyan címek dominálnak, mint a Crysis, a BioShock vagy éppen az Enemy Territory: Quake Wars, igazi felüdülés lehet az Insecticide.

A filmes világ történelmében már nem egy rendezőnek eszébe jutott az, hogy milyen lehet, amikor a Földön már nem az emberiség "uralkodik", hanem többlábú barátaink, akiket nap mint nap némelyek szándékosan, vagy akaratlanul taposnak össze. Bizony azokról a bogarakról, illetve rovarokról beszélünk, amelyek százai pusztulnak el egy-egy negyvenkettes Nike csuka terhétől.

A bogarak életét több animációs film is megörökítette már, de a Crackpot Entertaiment révén az Insectideben már nem vagyunk tétlenségre ítélve, hanem az eddig csak mozivásznon megjelenő lényeket irányításunk alá is vonhatjuk. Pontosabban kettőt, méghozzá Chrys Liszt, a csinos leányzót, és partnerét a kissé köpcös, és érdekes stílusú Roachy Caruthers-t. A két detektív egy titokzatos gyilkosság körülményeit fejtegetve sötét titok után kutat, és a rendőrségtől érkező füles után megpróbálják felgöngyölíteni a szállakat. Ám miközben a tettest a városon keresztül-kasul kergetik, hamar rájönnek, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy egyszerű gyilkosságról.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az Insecticide a fejlesztők szerint egy nagyon izgalmas akció-kalandjáték lesz, amely szakít a mostanság hagyományosnak mondható háborús témával, és egy "aranyos" mesevilágba költözteti a vérengzést. Állításuk szerint a humornak sem lesz híján a program, hiszen a Chrys Liszt beszólásai folyamatos derülésről gondoskodnak majd. A történetorientált játékmenetben a játékos többféle útvonal közül is választhat, és a bogarak adottságainak (repülés, szökkenés, gyorsaság) is nagy hasznát veszi majd, ha vállalja, hogy megkeresse a titokzatos gyilkosság gyújtólángját.

Michael Lewin a Crackpot Entertainment alapítója nagyon sokat vár a programtól. "Úgy alakítottuk ki az Insecticide-t, hogy kellő mélységet nyújtson mindenki számára, és később mindenféle probléma nélkül felhasználható legyen webes, mozis, filmes felületen." A játékot felvállaló kiadó, a Gamecock Media Group feje, Harry Miller szerint a legfontosabb, hogy olyan terméket rakjanak le az asztalra, amely alternatívát kínál a mostanság igencsak egyhangú piacon.

Insecticide

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aRoma #13
    és a 7th GUEST ?
    és a 13rd room ?
  • eto demerzel #12
    nm a grafika ami dob a jatekon. ott van a civ sorozat, apha centauri.

  • sirGalahad #11
    Nekem is egyből a Beyond Good and Evil ugrottbe a képekről. Nagy kedvencem volt az a játék,kellemes történettel,ügyes minijátékokkal stb...
    Remélem ez is valami ilyesmi lesz majd.
    (nem a grafikától lesz jó egy játék...!)
  • spydee #10
    egy napon sem emlegethető a két stílus, vagy a célzott játékosközönség!!
  • Shan #9
    haggyátok mán, hadd wowozzon, oszt kész.
  • Wittgen #8
    Hát, ecsém, Te sem játszottál még jó játékokkal. Pl ott van a XIII c. FPS. Rajzolt grafika, mégis remek játék (személy szerint a HL2-nél is jobban bejött...)
  • Archenemy #7
    Bazze pont a wow csilivili giccses rózsaszín-babakék festett mesevilágát felhozni :)

  • Indigo #6


    Kis hülye...
  • Librarian #5
    Hát téged én is leugatlak... csgj szépen elmondott minden okosat, ezért én csak annyit mondok: OSTOBA VAGY!!! :D
  • csgj #4
    hány éves vagy, 10? :P Tudod, nem a grafikai stílustól lesz sz*r egy játék... A Day of The Tentacle, vagy a Beyond Good and Evil, esetleg a Psychonauts cím mond neked vmit? (gondolom nem, nem lehetsz olyan művelt játék téren) Ezek a játékok mind ilyesmi stílusban készültek, és elég nagy rajongótábort szereztek maguknak... Plusz jó értékeléseket kaptak... (és egyediek, nem úgy, mint néhány mostani átlagos játék)