Dojcsák Dániel

Fellebezés a Manhunt 2 betiltása ellen

A botrányhős Rockstar fellebbezést nyújt be legújabb hentes játékuk, a Manhunt 2 betiltása ellen az Egyesült Királyságban.

Mint minden játékot, a Manhunt 2-t is elküldték engedélyezésre és besorolásra a British Board of Film and Video Classification nevű szervezethez, de az engedély helyett kitiltást kaptak. A döntés amiatt meglepő, mert a szervezet történetében ez a második számítógépes játék melyet betiltanak, és megtagadják bármiféle besorolását az Egyesült Királyságon belül.

A részletes indoklás szerint a játék "folyamatosan és fokozódó módon előforduló szadizmusa és szakadatlan sivársága, érzéketlensége és kőszívű hangulata" miatt alkalmatlan a bemutatásra. A BBFC már június 19-én bejelentette a döntését, melyet 6 hetes fellebbezési idővel adott át a fejlesztő cégnek. Általában a cégek ilyenkor felülvizsgálják a lehetőségeiket, de a Rockstar végül úgy döntött, hogy harcolni akar a tiltás ellen.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Rockstar közleménye nem cifráz semmit, egyszerűen annyit közöltek, hogy a "Take-Two Interactive Software Inc. a mai napon megerősíti, hogy a Rockstar Games fellebbezett a BBFC döntése ellen, miszerint megtiltják a Manhunt 2 játék bármely verziójának forgalmazását Nagy-Britanniában." A bejelentést a BFCC is megerősítette, de mivel ez innentől kezdve egy bírósági procedúra, ezért egyéb kommentárra nincs lehetőség. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi ideig tart majd a huzavona a játék körül, de a júliusra ígért Wii, PS2 és PSP verziók mindenképp sokat csúsznak majd.

A játéktörténelemben a teljes betiltás egyébként nagyon ritka fogalom, legtöbbször valamilyen átmeneti megoldással kellett élnie a fejlesztőknek. Így lehet néhány játékban zöld a vér vagy éppen így lettek számos játékban elüthetetlenek a gyalogosok. Az eddig talán legnagyobb botrányt két játék, a Carmageddon és a Postal sorozat okozta, melyekben nemcsak lehetőség, hanem feladat, cél is az ártatlan civilek mészárlása autóval vagy fegyverekkel. Az ilyenfajta játékok megregulázásában Németország jár élen, ahol felvetődött, hogy minden erőszakos játékot kitiltanak az ország területéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • trencsa #28
    Hát öcsém ne haragudjatok akik helyeslik hogy betiltsák de ez egy oltári nagy baromság amit ti írtatok!Kezdjük ott hogy hogy ilyen lesz a kölyök ,jó van valami abba hogy ha csak ezt látja akkor hülye lesz de istenem minek van a szülő akkor? a 18 év feletiek pedig aki játszik vele és elkövet valamit ,aztán arra fogja hogy "óóóh a játék miat volt" ez csak egy takaró hogy enyhítség a büntetését.akiben meg megvan a hajlam annak meg tök mingegy hogy nyomja e vagy sem.apropó valaki írta hogy ezáltal elveszítjük az ítélőképeségünket?EZ EGY JÁTÉK és ha valaki ilyen hülye hogy egy játék manipulálja a cselekményeit akkor elég annak a híradót is néznie és már megy is nyakonszórni valakit!Sokak vannak akik nem hajlamosak gyilkolni viszont az e fajta játék szórakoztató és kész.ez olyan mint a horrorfilm valaki nem lesz gyilkos azért mert megnézni vagy tévednék?aki meg mégis az meg egy .....!vannak akik nézik ,akik játszanának inkább, és vannak akik megvalósítják, de ez utóbiak vagy uninteligensek vagy a hajlam.Szerintem mindenki maga döntse el hogy ki akarja e próbálni.akinek tetszik az nyomja ,akinek meg nem az meg minek foglalkozik vele? mindenki törődjön a maga dolgával mert a mai világban nincs összetartás!(sajnos)röviden ennyi reméle nem sértettem meg senkit , de ez az igazság akár tetszik akár nem.
  • Project Zero #27
    Ennek a game-nak van egy kis horroros beütése, ami kurva jó, de a grafikája szerintem(még a második generációs játékokhoz képest is) egy szar. Már bocsánat, de nekem az a benyomásom, hogy a készítők csak úgy összecsapták. Nézzen ki valahogy, aztán piacra vele...
  • SzocsA #26
    ezért vannak korhatáros gamek! csak csak csak mégis eljutnak hozzályuk
  • rigidus #25
    > Az meg egy totális faszság amit itt az előbb írt valaki, hogy 100 éve az emberekből sokkot váltott ki a gyilkosság stb.

    Civilizalt emberekre asszocialtam nem tanulatlan bantukra, vagy egyeb kisletszamu etnikai csoportokra. Az elozo evszazad elejen kezdett korvonalazodni egy kulturalis fejlodes. Az emberek tanultak, olvastak, beszelgettek, kavehazba jartak es kepesek voltak ertelmes temakrol ertelmes vitakat - elhamarkodott megallapitasok nelkul - muvelt emberhez illo szohasznalat mellet folytatni.

    Ma viszont a tarsadalmi hanyatlas prognosztizalt es mindenki halali nyugiban turi. Terjed a drog, az alkoholizmus, a brutalitas, a penzfobia. Ez a deviancia mara mar elert egy olyan kritikus tomeget, hogy a devians tobbseg elkezdi vonzani a felnovo generaciokat is es egyfajta "felnotte valas" szimbolumava valik a devians viselkedes. Ezt a kulturat sugalja a media is. Tanitjak, hogy hogyan torodj bele a kaoszba es hogyan elj benne, monika show, big brother, kamuterroristak+"legyozhetetlen" amerikai kemenygyerekek, meg sorolhatnak. Meg az is meg van engedve, hogy megzenesitsek a kaoszt es az abba valo beletorodest (pl.: 50cent, eminem, stb.)

    100 evvel ezelott ilyen tudatos nepbutitasra nem volt pelda.
  • Oblivion 5 #24
    jaj... ez nagyon gáz az aki magát kinyirja egy játék után az már a játék elött is nem volt 100%-as.
    Ráadásul ez nem is durva, ennyit elről. Vannak ennél 1000x ilyesztőbb játékok, de ez pfff...
  • belo4 #23
    Azért nem tünt neked brutálisnak mert nem vitted végig a játékot.Én viszont átvittem és azt kell mondanom:DURVA
  • archkoven #22
    Én annak idején elkezdtem a manhunt első részét, de annyira unalmasnak találtam, hogy abbahagytam. Nekem egyébként nem tűnt különösebben brutálisnak, gta-ban sokkal nagyobbakat lehetett öldösni:)

    Az meg egy totális faszság amit itt az előbb írt valaki, hogy 100 éve az emberekből sokkot váltott ki a gyilkosság stb. Ma véleményem szerint a valódi (tehát nem filmen történő) gyilkosság ma sokkal jobban megviseli az embert mint évszázadokkal ez előtt. Elég csak megnézni, hogy a világ mely részein történik a legtöbb gyilkosság: afrika és a közelkelet és úgy általában az elmaradott országokban. Ők garantáltan nem tévéből és videojátékokból tanulták az erőszakot, miként a cigányok sem azért agresszívebbek az embernél mert többet nézik a tv-t. Nekik ez a "kultúrájuk".
  • rigidus #21
    > Semmi sem változott, csak most a híreknek köszönhetően, a világ minden tájáról megkapod azonnal, hogy hány embert öltek meg.

    Ezt Mo-on hallottam eloszor. Ott alitolag siman meg is kajaljak az emberek. Itt meg a borukon tapasztaljak nap mint nap, hogy meg itt ebben a pici varosban is az utobbi 15-20 evben 40-50-szeresere novekedtek a buncselekmenyek. Majd ti is elkezdtek ketelkedni ebben a magyarazatban ha minden 3 honapban a hazatok elott bebasznak egy felteglat a kocsitok szelvedojen, vagy szamolgatjatok a koszorukat a varosban mikor mentek reggel meloba. A helyi ujsagot napi gyakorisaggal latom, ritka, hogy nem valamilyen ember ellen elkovetett buncselekmeny van a cimoldalon. (nemi eroszak, gyilkossag, keseles, torott sorosuveg az arcba) Ha hetvegen ejszaka kocsmaba bemessz es nincsen uvegpohar ne csodalkozz. Nem veletlenul.

    Az iskolakban a 8-16 ev kozotti fiatalok egyre kezelhetetlenebbek. Egyre tobb a tanarok, osztalytarsak elleni buncslekmeny. Orszagszerte evente tobbezer esetben tortenik ilyen jellegu tamadas, 5-10%-a halallal vegzodik.

    Kb. ket evvel ezelott ket 14-16 kozotti srac osszeveszett es tuzet nyitott egymasra a hazam elott parkoloban. Elfogyott a loszer, osszeverekedtek, kibekultek, majd elmentek haza.

    > Egy kicsit el vagy tévedve.

    Nos en inkabb azt gondolom, hogy te vagy eltevedve.

    > A Manhunt betiltása felesleges, csak reklámot csinál neki.

    A cel nem az, hogy veletlenul se tudja barki feltelepiteni, hanem az, hogy minimalisra redukaljak a felhasznaloinak a szamat. Ha hagyjak, hogy a boltokba keruljon, akkor a kiado elhet a marketing lehetosegeivel is, TV, radio, utcai reklamok es akar szerezhet maganak mittomen 50000 felhasznalot is, varezzal egyutt pedig kb tizszereset (felmillio). Ha viszont betiltjak, akkor 0 darabot tud ertekesiteni, nyilvanos helyeken nem kerulhet fel - tehat ohne netcafek, ahol jelentos a potencialis jatekosok szama. Az osszes marketing ami erheti az a szajrol-szajra terjedo promocios lehetoseg - ami baromi messze van a nagy tomegmediak hatekonysagatol. Igy nagyjabol a 10%-hoz jut el, mint egyebkent, ami kb. annyi amennyit a kiado ertekesitett volna.
  • mad mind #20
    Már mér ne jelenne meg? Csak Angliában tiltották be. Elég, ha csak egy országban megjelenik, már meg is rendelheted onnan. A tiltogatósdi csak reklámnak jó.
  • Riddick #19
    A Manhunt egy nagyon szuper játék!! Hihetetlen jó hangulata van,és persze brutális,de egy uj horror film is az. Egyszerűen fel dob ,és meg nyugtat. Remélem egyszer kiadják X360-ra is!