SG.hu·

Kibővül és megújul az Xbox 360

A Microsoft konzolja is megkapja sorrendben harmadik változatát, amelyet szintén a nagy felbontású tartalmakra hegyeznek ki. Az új példányok IPTV-szolgáltatással, televízióműsorral és mozifilmekkel egészülnek ki.

A konzol készülő harmadik sorozatáról az Engadget számolt be saját forrására hivatkozva. Eszerint a szoftvercég már javában készül a Zephyr kódnéven futó változat megjelenésére, jóllehet annak időpontjáról és a várható árról még semmit nem tudni. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a Sony lépéséhez hasonlóan itt is a nagy felbontású tartalmakat veszik célba a módosításokkal, még ha a változás nem is lesz olyan drasztikus, mint a vetélytárs esetében.


A hír szerint az új Xbox 360 először is HDMI-csatlakozóval bővül, amely lehetővé teszi az 1920x1080-as felbontású tartalmak támogatását. A speciális változat 120 GB-os merevlemezzel érkezik, és ami még ennél is fontosabb, a központi processzor immár az IBM által szállított hárommagos PowerPC chip 65 nanométeres, fejlettebb verziója lesz. A megjelenés időpontja többek között éppen ezért kérdéses, mivel a processzor debütálását az év közepéig elhalasztották, a nyár pedig nem tűnik megfelelőnek a konzol számára. Az ár szintén nem ismert, bár valószínűleg magasabb lesz a mostani 299, illetve 399 dolláros ajánlatnál. Előfordulhat, hogy az új példányok már beépített HD DVD meghajtóval érkeznek majd.

A Microsoft időközben a CES megnyitóján érdekes bejelentést tett. Az egyéb újdonságok mellett nyilvánosságra hozták, hogy a konzol IPTV-szolgáltatással bővül, amelynek révén televízióműsort és teljes mozifilmeket is megtekinthetünk a készüléken az interneten keresztül. A lépéstől a népszerűrég további növekedését várják, tekintettel arra, hogy a Microsoft TV IPTV Edition keretében jelenleg is zajlanak a próbaadások, és már 14 országban megtették az első lépéseket, hogy a konzolon az év végére elérhetővé váljanak a beígért tartalmak.


Az ismertetőben elhangzott, hogy az ünnepek alatt túllépték a 10 milliós határt, eddig összesen 10,4 millió Xbox 360 kelt el. Az 5 millió Xbox Live felhasználó több mint 100 millió letöltést kezdeményezett, ami várhatóan továbbra is gyorsan növekszik majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Rexor2007. 01. 20.. 22:14||#50
© dez2007. 01. 19.. 23:17||#49
"Lejjebb mennek az árak? 1 millából kicsit lejjebb megy jó...
Sztem kell jopar ev..."

Fél milkó most egy 50" körüli.

"A dvi ugy hogy a HDMI-t irtad mint egyedulallo en mint egy alternativat emlitettem meg."

De minek, amikor az x360-on nincs egyik sem?

"Ki mit megszok ha analogon szokod meg a képet akkor a digitalisan tul erosek lesznek a szinek. Viszonyítás kérdése."

Na neee. Normális esetben semmivel sem lesznek másabbak a színek, csak éles lesz a kép.

"jó minõségû 1080p-t az 1080i bol...lehet
akkor vga-n is nezhetem azt is kiszamolja a tv."

Nem, VGA-ból nem. De inkáb nem megyek bele.
© loga2007. 01. 15.. 01:41||#48
Lejjebb mennek az árak? 1 millából kicsit lejjebb megy jó...
Sztem kell jopar ev...

A dvi ugy hogy a HDMI-t irtad mint egyedulallo en mint egy alternativat emlitettem meg.

Ki mit megszok ha analogon szokod meg a képet akkor a digitalisan tul erosek lesznek a szinek. Viszonyítás kérdése.

jó minõségû 1080p-t az 1080i bol...lehet
akkor vga-n is nezhetem azt is kiszamolja a tv.
© dez2007. 01. 12.. 23:36||#47
Netrõl tölthetõk 1080p-s filmek. Plusz még 1 év, és tele lesznek a boltok HD-s cuccokkal (filmek, lejátszók, tévék), mérsékeltebb árakon.
© dez2007. 01. 12.. 23:34||#46
1., elméletileg eleve nem nyomható ki teljes felbontásban film analóg komponensben. (Most még asszem kijön a boxból, de ha rászolnak miatta MS-re, kénytelen lesz átírni a firmware-t.) És nem 720p-re veteti vissza a szabvány, hanem jóval lejjebb.

2., Az x360-on DVI sincs, tehát hogy jön ez ide?

3. 1920x1080 analógon? Nem csak a színek lesznek fakóbbak, hanem kissé mosott lesz a kép.

4. esnek az árak, 1-2 év múlva megfizethetõ lesz egy 1080p-s tévé.

"Szerinted a HD csatornak nyugaton 1080p? hát nem hanem csak 720p" -- Már amelyik. A többség 1080i (amibõl ügyes deinterlace elektronika csinál jó minõségû 1080p-t).
© muerte22007. 01. 11.. 17:07||#45
Uram isten!
A proci ugyanaz marad, a gyártás technológia változik kissebb csíkszélre így olcsóbb az elõállítás és nem mellékesen kevésbé melegedik a proci.
Személyszerint a HDMI nem érint, mert nincs olyan megjelenítõ eszközöm amin használni tudnám, a 120GB-s vinya akkor lesz okosság ha majd image-ból is lehet játékokat futtatni, mert én biztos nem fogok fizetni HD videótartalmakért. Ha kell valami megveszem fizikailag.
HDDVD-n nem jön és nem is fog kijönni játék.
1080P-s megjelenítés már most is lehetséges a géppel az analóg kimeneten komponens kábellel, erre volt annó egy Dashboard frissítés. (De ennek még utánna nézek a gépen)
1080p-s megjelenítõm se lesz egy darabig sajna, tehát ez sem édrekes.
Valaki mondta hogy nem érti azokat akik már megvették a gépet, meg hogy neki ösz 3 játék tetszik.
Aki megvette valószinûleg több fantáziát látott benne, mint ahogy akik most 160-260K körül vesznek fû alól PS3-at õk is biztos látnak benne valamit
Nekem személy szerint sok játék tetszik és már sokat várok ami meg sem jelent.
Van PC-m is de ahoz hogy azonos graf minõségben ugyanazokat a programokat folyamatos framerattel futtassam sok sok pénzt kellene ráköltenem, ami megint jó esetben fél v 1évig oldaná meg a gondokat.
Én meg azokat nem értem meg akik nem vettek még 😄 Minden szubjektív.
© Alwares2007. 01. 09.. 22:19||#44
Kell egy ilyen cumó nekem is persze a megfelelõen nagy TV-vel!
© vax2007. 01. 09.. 19:44||#43
Az 1080p LCD Tv-t meg szerény hazánkban teljes felbontással egyelõre mire lehetne használni a játékon kivûl. Arra azért egy kissé még húzós luxus. 😊

© vax2007. 01. 09.. 19:42||#42
Egyébként egy sima normál crt tv-n is nagyon szépen megy az xbox360. Bár nem vitatom nagyon felbontáson mutatja meg a "fogafehérjét".
© loga2007. 01. 09.. 18:49||#41
Aki megvesz a gyereknek egy 90ezrtes jatekkonzolt nembiztos hogy a millás TV-t is melléveszi.

Nekem nem szembetûnõ a különbség a 720p meg a 1080p és nemhinném hogy megér kb 800ezer forint extrát a True HD