Berta Sándor

Börtönbüntetés az erőszakos játékok terjesztőinek

Günther Beckstein bajor belügyminiszter már korábban is kilátásba helyezte, hogy minden erejével az erőszakos játékokkal kapcsolatos jogszabályok további szigorításán fog dolgozni. Az elhatározást tett követte.

Németországban valóságos kampány alakult ki az emsdetteni ámokfutás után az erőszakos játékok betiltásáért küzdők és az ezeknek a programoknak a betiltását ellenzők között. Leginkább politikusok szólalnak meg az ügyben, holott talán inkább a szakembereket, a szülőket és a felhasználókat kellene meghallgatni a kérdésben. Edmund Stoiber bajor miniszterelnök az elsők között reagált az esetre. Szerinte az olyan játékokat, amelyek a gyilkosságot és az emberölést népszerűsítik, be kellene tiltani. Ám arról, hogy ezt hogyan gondolja nem árult el részleteket.

Az ügyben immár másodszor megszólaló Günther Beckstein bajor belügyminiszter viszont konkrétumokat is elmondott a Spiegel német portálnak adott interjújában. "Természetesen még további egyeztetések és tárgyalások lesznek a kérdésben, azonban szeretnénk módosítani a Német Büntető Törvénykönyv 131. paragrafusát és kiegészítenénk a virtuális erőszakos játékokra vonatkozó részekkel" - nyilatkozta a politikus.

A 131. paragrafus jelenlegi formájában a bajor belügyminiszter szerint túl általánosan fogalmaz, emiatt nem igazán lehet alkalmazni a számítógépes és videojátékokra, ezért van szükség a módosításra. A tervezet szerint a jövőben aki olyan számítógépes játékokat készít, terjeszt vagy árul, amely fő- vagy mellékcélként lehetővé teszik a játékosok számára, hogy kegyetlen, embertelen vagy az emberi méltóságot sértő módon más embereket vagy emberszerű lények ellen erőszakos cselekményeket hajtsanak végre, legsúlyosabb esetben akár egy évig terjedő börtön- és pénzbüntetéssel lenne sújtható.

Beckstein kész a javaslatról más szövetségi tartományi vezetőkkel vagy akár a német kormány tagjaival is tárgyalni, azonban szeretné, hogy ha a végleges törvénytervezet jövő januárra elkészülne. A politikus emellett bejelentett egy kampányt is, amelynek célja a szülők megfelelő felvilágosítása a számítógépes és videojátékokról. "Gyakran mi szülők sem tudjuk, hogy mi történik éppen csemetéink számítógépén" - indokolta a Német Szövetségi Tartományok Belügyminisztereit Tömörítő Konferencia (IMK) nevű szervezet elnöki tisztét idén betöltő Günther Beckstein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • spR #58
    Azert szerintem meg elgondolkoznak ezen a torvenyen, foleg, ha a nagyobb fejlesztok fogjak magukat, es megpattannak az orszagbol. (A Crytek mar be is jelentette, hogy ha elfogadjak a torvenyt, athelyezik a ceget masik orszagba)

    http://gamepolitics.com/2006/12/07/far-cry-developer-threatens-to-leave-germany-if-game-violence-law-passes/
  • Morden23 #57
    Igen, nagyjából ugyan ezt magyaráztam, mármint, hogy nem kell esztelenül védeni semmit, hiszen mindennek megvannak a hátulütői, csak éppen nem olyan szinten, mint ahogyan néha azt leírják/állítják.

    Itt a helyzet éppen ugyan ez, nem is ezzel vitatkoztam, csak azzal, hogy 1. a politikusok sem hülyék, okkal tesznek dolgokat 2. nem fognak semmit sem betiltani 3. a játéknak (magának a cselekvésnek, nem EGY BIZONYOS játékPROGRAMNAK) is lehetnek rossz/negatív/káros hatásai.
  • fawcet #56
    Csak az hogy a való életben mit kezd a valódi fegyverrel az a gyerek, az nem a játék függvénye. Szerintem életunt srác lehetett. Másrészt a TV is hibás szokott lenni, mert például bejelentik, hogy vasúti sínen szelte le a saját fejét, akkor sok vasúti öngyilkosság szokott bekövetkezni bizonyos időn belül. Az hogy mivel teszi meg ezt, nem a TV adja a lökést, hanem csak az ötletet.
  • Morden23 #55
    "Arról beszélek, hogy engem nézel primitívnek."

    Nem, maximum egyes hozzászólásaiddal nem értek egyet. Primitívnek "nézni" valakit interneten nem lehet.

    "Ha lelövik a gyermekem, akkor a gyilkost kapnám el és leszarnám a politikusokat."

    Szerinted kivel kell "igazán törődni", mármint a politikus-részről? Egy darab marhával, aki sír a lelőtt gyereke miatt, vagy több millió szülővel, aki FÉL, hogy LELŐHETIK a gyerekét? Na találd már ki, könyörgöm.

    "És nem hinnék annak a politikusnak, hogy játék miatt kezdett el fegyverrel szórakozni a sorozatgyilkos."

    Én sem hiszek neki, csak te szerintem rossz irányból teszed. Azért nem értek veled egyet, mert te a játékokat véded. Ami szerintem felesleges is, és baromság is. Nem kell a játékokat semmiért sem betiltani, de igazából sok "rossz" dolog okozói.

    A helyzet az, hogy ehhez a témához ABBAN A FORMÁBAN, ahogyan itt ki van tárgyalva, SEMMI KÖZE A JÁTÉKOKHOZ. Viszont az meg egy hülye (és tényleg primitív) felfogás, hogy "védem a játékokat, mert én szeretek játszani, és szerintem mindenki más faszságot beszél".
  • tmisi #54
    Én csak azt nem értem, hol húzódik az agresszivitás határa. Mert a Manhunt esete egyértelmű. A GTA már nem, mert ott csak akkor van túlzott erőszak, ha az ártatlan gyalogosokat kezdjük tonnaszámra irtani.

    De pl. a Most Wantedben mégiscsak a zsaruk meg a FBI járműveit zúzzuk porrá sérthetetlen kocsinkkal, ez egyértelműen rendőrség elleni erőszak. Ezért a való életben egy életre elmeszelnének (főleg egy 500 ezres bounty sorozat után :). Érdekes lenne, ha egy pszichopata erre kattana be.

    (Még lehet hogy a mostani magyar autópálya gyorshajtók - 173 km/h! - is annyira NFS fanok voltak, hogy elkezdtek Speedtrap-ot játszani.)
  • bardocz #53
    Másik meg az hogy olyan sokan szidják az MMORPG-ket is holott az ovodás szintü játékok után(ovodásoknak) szerintem azok az egyetlen olyan értelmes játékok amiket sokáig lehet játszani másik ilyen játékfajta még a szimulátorok holott azért mert mondjuk midtown madnessbe 260-al repesztesz végig az városban úgy közbe hatszor frontálisan ütközöl akkor az életben is ezt játszod majd?Mert szerintem qrvára nem bár anyira nem ismerem a németeket hogy ezt ki tudjam jelenteni
  • bardocz #52
    Ez a faxság is csak a németetknél van méghogy agriszív játék agriszívá tesz.4-5 éves koromban doom2-ztem kicsi voltam és fostam is közbe hogy mi van a szobába persze de élveztem aztán utána jött may payne CoD és társaik ma meg már semilyen fps-t nem játszok mert unom.És nem vagyok agreszív ha a gép felbasz(nem játék hanem fagyások amik viszont ritkák:D) fél perc alatt lehiggadok lefagyott enyi.És nem egy osztálytársam van aki hazamegy megpróbál cod-be lehentelni ezer embert iskolába meg órán odafigyel,jótanuló,szerény és még csak meg se ütne senkit.Milyen agreszív az ilyen ugye? :D
  • fawcet #51
    Arról beszélek, hogy engem nézel primitívnek. Ha lelövik a gyermekem, akkor a gyilkost kapnám el és leszarnám a politikusokat. De ebben az esetben öngyilkos lett, úgyhogy el kell fogadni, bármilyen keserű a lócitrom. És nem hinnék annak a politikusnak, hogy játék miatt kezdett el fegyverrel szórakozni a sorozatgyilkos. És te ilyen szülő vagy aki mindenkit hibáztat, ha valami baj történik?
  • Morden23 #50
    Mert a témában sok volt a fasz.
  • Morden23 #49
    Fawcet, te miről beszélsz?

    Megáll az eszem. Most tényleg nem lehet értelmezni (nem egyetérteni, ÉRTELMEZNI) a mondandómat, vagy csak nem akarod?

    Ki a tököm csuk le Postal3-azásért? Melyik politikus tett ilyen kijelentést? De még jobb kérdés, ki fogja ezt bármilyen (törvényi) szintre juttatni?

    Olyan ez, mintha valaki azt mondta volna: "az ég az piros". Erre én azt mondom, hogy igazából ő is tudja, hogy kék, csak beszél a levegőbe. Te meg nekiállsz vitatkozni velem azon, hogy miért nem piros az ég.

    "Egy fasz miatt bűnhődjék meg több ezer ember, akik ráadásul nem ámokfutók, csak annak akarják beállítani.
    Kicsit rövidlátó ez a politikus nem gondolod?"

    Persze, hogy rövidlátó. Minden politikus csak a következő választási időszakig lát.
    Nem mintha én egyetértenék a fennen tárgyalt marhasággal (ergo ne képzeld be magadnak, hogy én G.B.-nek adok igazat), azért azt megjegyezném, hogy ha egy "ámokfutó" a te gyerekedet mészárolná le (veszélyeztetné, fenyegetné, sebesítené meg), akkor még a fény sebességét is áthágnád, olyan gyorsan állnál be az ilyen olcsó propagandaszövegek mögé.