Gyurkity Péter

Nagyot bukik a Microsoft saját konzoljain

Az Xbox-vonal képviselői veszteséget termelnek, emiatt is szükség lehet az emelésre.

A redmondi cég játékos szegmense folyamatosan szerepel híreinkben, legutóbb például már azt jeleztük előre, hogy az illetékesek árakat emelnének, amivel tulajdonképpen a nagy riválist követnék a sorban. Ehhez azonban azt is hozzátették, hogy komoly összeget buknak minden egyes értékesített konzolon.

Phil Spencer, az Xbox-részleg, pontosabban a Microsoft Gaming első embere, még október elején árulta el egy hosszabb interjúban, hogy a hardver továbbra sem hoz profitot a konyhára, ugyanis a 300 dollárba kerülő Xbox Series S esetében kereken 200 dollárt, a jóval drágább, 500 dollárt kóstáló Series X esetében pedig 100 dollárt buknak minden egyes példányon, amikor azokat eladják. Ezzel tulajdonképpen a területen hosszú ideje meglévő hagyományt követik, hiszen a konzolok önmagukban általában nem jelentenek komoly profitforrást, viszont a rajtuk futtatott játékok, a különböző kiegészítők és egyéb szolgáltatások révén már többnyire pozitívra fordítják az egyenleget.

Ahogy említettük, a cég legutóbb már jelentős áremeléseket helyezett kilátásba, a fentiek alapján erre komoly szükségük van. A meglévő árszintek kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy ezek hosszú évek óta változatlanok, hiszen annak idején az Xbox One is 500 dolláros áron rajtolt el még 2013-ban, de még a 2006-ban debütált PlayStation 3 ez ugyanezen szinten mozgott. Fontos részlet, hogy egyelőre még nem közölték az esetleges emeléssel kapcsolatos terveket és részleteket, ennek ideje viszont már közeledik, vagyis a további bejelentésekre a következő hetekben számíthatunk.

A játékok esetében is hasonló lépések következhetnek a sorban, néhány kiadó, így például az Activision Blizzard, már a szokásos 60 dolláros szint fölé emelte saját alkotásainak árát, az azonban még nem világos, hogy a Game Pass-előfizetések esetében szintén ezt lépik-e meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!