Gyurkity Péter

Gyorsul az Xbox-konzolok elindulása

A Microsoft újabb frissítéseket tett elérhetővé, ezek révén gyorsabban indíthatjuk el a konzolokat.

A redmondi cég konzolos fejlesztéseiről, a részleg háza táján felmerülő újabb fejleményekről mi is folyamatosan beszámolunk, nemrég például arról írtunk, hogy kifejezetten hiány van az Xbox-vezérlőkből. Most a további szoftveres újításokról érkeztek hírek, ezek pedig már a bootidőt is érintik.

A napokban először külsős beszámolókban olvashattunk arról, hogy az Alpha Insiders csoportjának tagjai egy újabb frissítést próbálhattak ki, ennek révén a vezérlők szoftvere módosult, emellett pedig több hibajavítás is elérhetővé vált. Ezt nem sokkal követte egy újabb lépés, amelyről szinte azonnal érdekes hírek bukkantak fel, ezen pletykákban ugyanis arról tettek említést, hogy az illetékesek az elindulási idő csökkentésén dolgoznak, hogy még tovább javítsák a felhasználói élményt. Rövid időn belül a Microsoft egyik munkatársa is megerősítette ezt, kiemelve, hogy a jól ismert animáció lerövidítésével érték el a gyorsulást, amely néhány másodpercet lefarag az elinduláshoz szükséges időből.

A módosítás révén nagyjából 5 másodpercet spórolhatunk meg a boot folyamatán, ez azonban csak akkor jelenik meg, ha az Energy Saver üzemmódot használjuk, tehát a készenléti (Standby) üzemmódban nem történik jelentős változás. Fontos eltérés, hogy az energiatakarékos módban a konzolt teljesen kikapcsoljuk, ez értelemszerűen nem is frissül, viszont az áramfogyasztáson spórolhatunk, ami szintén nem elhanyagolható szempont. Az úgynevezett „cold boot” persze tovább tart, mint a készenléti állapotból való felébredés, viszont az ehhez szükséges idő most 20-ról 15 másodpercre rövidül, ami 25 százalékos javulást jelent.

Arról nem tettek említést, hogy a mostani frissítés mikor válik elérhetővé mindenki számára, erre tehát még picit várni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!