Gyurkity Péter

20 milliónál tart a Cyberpunk 2077

A játék a nehéz indulás ellenére is népszerű maradt, most komoly mérföldkövet értek el.

A CD Projekt RED fejlesztéséről nem is olyan régen írtuk azt, hogy annak döcögős, sok negatív visszhangot kiváltó rajtjáért a külsős partner is felelős, viszont ezt most a sikert jelző újabb beszámoló követte a sorban, egy komoly értékesítési mérföldkő elérését jelezve. A játék tábora ezzel folyamatosan bővül, jövőre pedig egy újabb kiegészítő bukkan majd fel.

A cég egy rövid Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy a napokban a 20 milliós példányszámot is túllépték, ami mindenképpen komoly eredménynek számít. Legutóbb még áprilisban tettek közzé egy hasonló jelentést, akkor azonban 18 milliónál tartottak, azóta pedig több frissítést is elérhetővé tettek, de megjelent az Edgerunners névre keresztelt spinoff is, amely már az anime műfajába viszi át a márkát. A fenti számmal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a stúdió másik nagy projektje, a The Witcher 3: The Wild Hunt, 40 millió darabnál tart, ez utóbbi játék viszont eredetileg 2015-ben rajtolt el, vagyis jóval hosszabb idő állt rendelkezésre az eladások növelésére.


Ahogy arról mi is írtunk, a Cyberpunk 2077 két évvel ezelőtti bemutatkozása nem volt tökéletes, a játékosok részéről számos negatív visszajelzés futott be. A jelek szerint azonban a javításokkal sikerült helyreállítani a vásárlói bizalmat, most pedig készülőben van a következő nagy kiegészítő, amely a Phantom Liberty névre hallgat, és amolyan kém-thrillerként rajtolna el, Keanu Reeves közreműködésével. Emellett a hivatalos moddoló eszközök elérhetővé tételét említhetjük még meg fontos előrelépésként, ez nyilván szintén szerepet játszott a fenti eredmény elérésében.

A Phantom Liberty várhatóan jövőre jelenik meg, a PC, az Xbox és a PlayStation friss generációja, valamint a Google Stadia támogatásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #13
    Egy Fallout4 több meglepetést tudott okozni mint ez.
  • uwu2020 #12
    Tökéletes játék nincs. Már egy embernek is nehéz lenne megfelelni, az összesnek meg lehetetlen, ezért ilyen. Mikor megvttem hónapokig nem játszottam vele, mert első indításnál felbaszta az agyam, hogy a kezemet kell néznem mindíg, ha nincs benne fegyver, ha meg van akkor azt. A fegyverváltás után semmit sem képes elvenni a pofája elől. Nekem ez a 90-es évek színvonala. Egy ember nem ezt látja mikor sétál, fut, vagy fegyver van nála, csak speciális esetekben. Ezért első indításnál pár perc után bezártam, és nem voltam képes vele játszani. De sok dolog van benne amiért mégis érdemes, és sok időt el lehet benne tölteni, minden hibája ellenére az egyik legjobb játék. Ja és a vezetés, az is LOL
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.10.04. 00:01:38
  • Sir Cryalot #11
    Gondolom Diablo4-hez azért volt kedvük az ex cdp fejlesztőknek mert ott a látótér szépen lehatárolja az akciót.
  • Sir Cryalot #10
    "kis áthangolás " naív :D

    az alapoktól kezdve kell, abba már bele sem megyek hogy szerintem az egész first person-özésük félrement, és ilyennel hogy scriptelt 10-12 ellenféllel küzdesz az eleve zsákutca, nem scipteltet meg nem is tudnak.
  • uwu2020 #9
    Ez szerintem abszolút a tömegek kiszolgálása miatt van, nem azért mert ennyire sötétek. Áldozniuk kell, hogy bárki tudjon vele játszani, és van aki csak 20 órát rak bele, de tényleg túzás. Erre ott lenne a ez easy fokozat. Witcher 3 is ilyen volt, mégis jó az is. Valóban dobna rajta egy kis áthangolás etéren, lehet ám, hogy vannak erre modok, de azokat nem ismerem, csak az alap játékot.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.10.03. 20:16:01
  • Sir Cryalot #8
    Mert levelup az alapból akkora konstans bónusz hogy amellé mindegy mi van. Ezért nem fog arpg-t akinek ennyi esze van hogy szinergiákat nem tud csinálni csak level scaling-et.
  • uwu2020 #7
    Hát nem tökéletes, de attól még nagyon jó játék. Biztos van néhány op build, de szerintem mindegy mit csinálsz, 50-es szinten mindegyikkel nevetséges a very hard, ha rendesen ráfókuszálsz valamire. Ez olyan cd projekt betegség lehet. Én baseball ütővel is unatkozva ütök agyon bármit, nem is tudom mikor működött utoljára a második szív, kb. ha állok egy helybe akkor se tudnak kinyírni, és az átlag ellenfél egy ütéses.
  • qstore #6
    "valamint a Google Stadia támogatásával." ...ezt erőteljesen kétlem, mert januárban vége a Stadiának.
  • nlght #5
    Pros:
    - Bugok nagyrészt javítva
    - A város szép nagy lett, néha csak nézelődni és kocsikázni támad kedve az embernek
    - Nagyon sok side quest van, és eléggé él a város, ebből a szempontból sztem túlszárnyalja a GTA5-öt, amihez sokan hasonlítják, ezzel nincs baj.

    Cons:
    - Nekem a fő story kevés volt, mondjuk a várakozáshoz és késéshez képest rövid, manapság ez átlagos
    - Nincs balance, a pisztolyok és revolverek messze a leghatékonyabbak. Illetve gunslinger és a speed demon (melee build) build messze a legerősebb. Legutóbb a speed demon builddel valósággal unatkoztam a legnehezebb fokozaton, még úgy is hogy a végigjátszás 70%-ánál kapott egy nerf patchet.
    - Az AI szuperbuta, de manapság az összes shooterben 1 bites AI van. A legközelebbi fedezéket megkeresi aztán meghal.
  • Sir Cryalot #4
    Tetszene ha lenne elfogadható kontent meg karakterfejlesztés, de egy rogue-like-ot nem tudnának csinálni és két lead fejlesztő ment át diablo4-re , azt is el fogják baszni.