Gyurkity Péter

Mobilra jön a Warcraft-franchise

A Blizzard hivatalosan is megerősítette, hogy készülnek a mobilos változatokkal.

Az Activision-Blizzard felvásárlásáról nemrég számoltunk be, ez akkor kifejezetten komoly hírként bukkant fel, elsősorban a tranzakció mérete miatt. Most a kiadó adott hírt arról, hogy végre valóban megvalósul a mobilos Warcraft-élmény, amelyet korábban már beígértek.

Bobby Kotick, a cég vezérigazgatója már egy évvel ezelőtt megemlítette, hogy házon belül több ilyen mobilos alkotást is kidolgoztak, ezek akkor állítólag előrehaladott állapotban voltak. Azóta hiába vártunk a további fejleményekre, a nagy csendet azonban most, az utolsó negyedéves és a teljes évre vonatkozó pénzügyi jelentésben, annak részeként törték meg, ebben ugyanis a főbb üzleti eredmények mellett azt is megemlítették, hogy 2022 során a World of Warcaft és a Hearthstone kapcsán is újabb élményeket szeretnének elérhetővé tenni, eközben pedig a kifejezetten mobil készülékekre szánt Warcraft-tartalmakat is kipróbálhatnák a franchise iránt érdeklődő felhasználók.

Sajnos ezzel kapcsolatban semmilyen konkrét részletet nem közöltek, így továbbra sem tudjuk, hogy pontosan mikor és milyen formában tervezik megvalósítani a korában már hangoztatott terveket. Egyelőre annyit vehetünk biztosra, hogy komolyan gondolják a mobilos szegmensbe való belépést, ami önmagában nem túl meglepő, hiszen nemrég olvashattunk arról, hogy már ezen alkotások uralják a teljes piacot, amit (érthető módon) minden komolyabb szereplő, de még a Netflix is igyekszik kihasználni. Mindenképpen érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy hasonló pletykák már 2017 óta többször felmerültek, így hosszú évek óta várunk a megvalósításra.

Amint bejelentik a további részleteket, mi is beszámolunk majd a fejleményekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #1
    Úgy mint a Diablo? :D