Gyurkity Péter

Vizsgálat indult a Blizzard ellen

Már a tőzsdefelügyelet is kutakodik, többek között a korábban elhangzott vádak kapcsán.

Az Activision-Blizzard az elmúlt hónapokban több alkalommal szerepelt lapunk hasábjain, azonban erre nem minden esetben valamilyen új játék, annak fejlesztési munkálatai kapcsán került sor. Tavasszal az elbocsátások miatt állt a bál a cégnél, ezt követték a belharcról szóló hírek, majd pedig a diszkriminációval kapcsolatos vádak után hullottak a fejek a cégen belül. Most vizsgálat indult ellenük, szintén a fenti vádak kapcsán.

A Wall Street Journal számolt be a napokban arról, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet is saját vizsgálatot indított az ügyben, az illetékesek ugyanis a jelenlegi és egykori alkalmazottak által megfogalmazott vádak kapcsán erősen érdeklődnek a vállalat vezetésének magatartása, az általuk életbe léptetett intézkedések mibenléte iránt. A Securities and Exchange Commission (SEC) számos eltérő területen gyanít jogsértő lépéseket, és bár a hatóság elsődleges (hivatalos) feladata a piac hatékonyságának megőrzése és a befektetők érdekeinek védelme, az ilyen és hasonló esetekben lehetőségük van a saját vizsgálat megindítására.

Ez már csak azért is logikus lépés, mert a szexuális abúzus és a munkahelyi diszkrimináció az utóbbi években kiemelt hangsúlyt kapott, ennek kapcsán azonban nemcsak a múltban elkövetett esetleges jogsértések után kutakodnak, de arra is kíváncsiak, hogy a cégvezetés miként reagált házon belül az elmúlt hónapokban megfogalmazott vádakra. Az elkövetkező időszakban tehát ezen vizsgálat zajlik majd, ami nyilván szintén nem lesz túl kedvező hatással a részvény árfolyamára, az egyértelműen negatív hírek mellett ugyanis elsősorban a bizonytalanság riasztja el a meglévő és potenciális befektetőket az egyes vállalatok papírjaitól.

A vizsgálat várhatóan még hónapokig tart majd, ezzel kapcsolatban mi is beszámolunk a további fejleményekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!