Ötvös Tibor

Hullanak a fejek a Blizzardnál

A jelek szerint komoly következményei lesznek a toxikus munkakörnyezetnek a Blizzardnál.

Eddig nem igazán foglalkoztunk az Activision Blizzard körüli botránnyal, de mostanra akkorára nőtt a dolog, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Gyorsan összefoglalva: Kalifornia állam beperelte a Blizzardot a toxikus munkakörülmények miatt. A per során egyre mocskosabb részletek derültek ki a dolgozókkal való bánásmódról (szexuális zaklatások, nem zárható szoptató szobák, női dolgozók hátrányos megkülönböztetése, Cosby-szoba stb.) és ennek első következményeként az elnök, J. Allen Brack lemondott a posztjáról.

Ma pedig kiderült, hogy több más vezető, többek között a Diablo 4-ért felelős Luis Barriga is lemondásra kényszerült (mellette még Jesse McCree, akiről az Overwatch egyik hősét is elnevezték, illetve Jonathan LeCraft, a WoW játékdizájnere). Ami fontosabb, hogy a Diablo: Immortal sem jelenik meg így idén és feltehetően mindez érinti a negyedik Diablo játékot is. Az sem kizárt, legalábbis a belsős körökben jártas informátorok szerint, hogy az Activision simán bezárja a csapatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Relixo #2
    Blizz már régen átment hülyébe....amióta Jay Wilson megerőszakolta a D3-t a hülyeségeivel plusz a real-money aukciós ház is egy ballépés volt. Visított róla a kapzsiság és az átgondolatlanság (nem is sokáig volt életképes). Az meg már csak egy újabb pofon volt,hogy lebutították az egész játékot mind kinézetileg mind tartalmilag még a megjelenés napjához képest is. (csili-vili dizájn, sok száz trilliós damage számok, ladder runok ahol ugyanazt a cuccot meg skillt variálták újra és újra stb...napestig sorolhatnánk)

    Ez a mondat rész azért érdekes volt a cikkben : "A per során egyre mocskosabb részletek derültek ki a dolgozókkal való bánásmódról (szexuális zaklatások, nem zárható szoptató szobák.....) " :D
    Amúgy nem értem ezeket a nőket se... beviszi munkahelyére a csecsemőt és ott szoptatja????Miközben dolgozik a gyerek ordít,visít, pelenka csere, kaki szag terjed a folyosón, aztán büfiztetés amivel szintén igazi kis savanyú hányás szag kerül a levegőbe. Munkahelyre (és még nagyon sok helyre egyébként) nem való ilyen csecsemő! Maradjanak otthon a fenébe azt lássák el a csecsemőt vagy passzolják le a férjnek/nagymamának stb. és akkor menjen dolgozni a kettő együtt nem megy.
    Mielőtt valami feminista pcsa betámad vannak rossz tapasztalataim a mai bunkó/paraszt "szülőknek" csúfolt véglényekkel elárulom. Kedvencem mikor az étterem közepén neki állt az a kedves anyuci pelenkázni mert arra nem volt képes,hogy a mosdóba kivigye a szaros gyerekét. Vaaagy ki ne emlékezne a meki közepén szoptató nőre akit kitessékelt a biztonsági őr miután nem akarta a mosdóba csinálni...utána a sok majomivadék anyuka tüntetésképpen oda ment és egyszerre szoptattak a meki közepén. Igen megtörtént eset , itt nálunk ! Nem biztos,hogy a férjükön kívül más is kiváncsi ahogy a gyerek cuppogja kifele az anyatejet a csoffadt csecsből ám. Azért legyünk már kulturált emberek. De ezeknek csak a balkáni viselkedés megy azt a női jogok mögé bújnak.

    Szóval mielőtt jönnek itt a vádakkal előbb magukat kéne nagyon sokszor rendbe rakni, mert egyáltalán nem biztos,hogy úgy van az ahogy beállítják. Már az is szexuális zaklatás ha megszólítok egy nőt munkahelyen lassan, azt közbe meg nyilvánosan szoptatnak. :D
  • wraithLord #1
    Jajj, mi lett gyerekkorom egyik kedvenc játékfejlesztőjéből... (90-es évek közepe.)
    Mondjuk már rég nincs ott senki, csak a nevük ugyanaz. Vagyis nem, mert Activision Blizzard.