Gyurkity Péter

Belharc hátráltatja az Activision Blizzard munkáját

Egyes játékokon alig dolgoznak, most diszkrimináció miatt indítottak pert a cég ellen.

Az Activision Blizzard háza táján az utóbbi hetekben nem sok jó hír jelent meg, nemrég például arról írtunk, hogy elbocsátások miatt áll a bál a cégnél. A belharc tovább folytatódik, ugyanis a diszkrimináció és a szexuális abúzus miatt elindított per kapcsán a vezetés és a dolgozók véleménye alaposan eltér egymástól.

A napokban a California Department of Fair Employment and Housing, vagyis az illetékes állami szabályozó hatóság indított polgári peres eljárást, mégpedig egy csaknem 2 éven át tartó vizsgálatot, annak lezárultát követően. Ebben azt vetik a jól ismert stúdió szemére, hogy a nőnemű alkalmazottak esetében jól megfigyelhető a fizetések terén gyakorolt diszkrimináció, ez a vállalaton belüli előléptetéseknél is egyértelmű, de ugyanezen alkalmazottak számos esetben szexuális abúzusnak voltak kitéve, ami nyilván tovább ront a helyzeten. A cégvezetés egyértelműen elutasító módon reagált a bejelentésre, szerintük a hatóság torz (és egyes esetekben kifejezetten hamis) képet fest a vállalat múltjáról, ezt viszont az egykori és jelenlegi alkalmazottak egy népes csoportja sem hagyta válasz nélkül.

Hírügynökségi jelentés szerint több mint 2 ezer személy támogatta azon nyílt levél elküldését, amelyben hasonló vádakat fogalmaznak meg a céggel szemben, jól látható tehát az elégedetlenség mértéke a másik oldalon. Szerintük a vezetés reagálása visszataszító és vérlázító, a felhasználókat azonban ennél valószínűleg jobban érdekli, hogy a jelenleg zajló csatározás miatt számos játékon áll a munka. A World of Warcraft esetében például az egyik vezető fejlesztő bejegyzése alapján szinte semmilyen munka nem zajlik, mivel azonban a vezetés válaszával ő sem ért egyet, nem igazán tudja, hogy miként lehetne gyorsan megoldani a helyzetet.

A vezérigazgató (akit korábban szintén támadás ért tavalyi, 150 milliós díjazása miatt) kedden nyílt levelet küldött az alkalmazottaknak, amelyben elismerte az első válasz helytelen jellegét, leszögezve, hogy elkötelezettek a valódi változás mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bdzsana #1
    Jó kis vételi pontok.