Gyurkity Péter

Mégsem búcsúzik az Xbox Live Gold

A Microsoft cáfolta a spekulációt, az átnevezés ellenére nem tervezik a szolgáltatás feladását.

Az elmúlt hetekben olvashattunk arról, hogy hamarosan búcsúzik a jelenlegi Xbox-generáció két tagja, nem sokkal később pedig felbukkantak olyan pletykák, miszerint az Xbox Live Gold szolgáltatás is eltűnik a süllyesztőben. Ezt cáfolta most a Microsoft, némi magyarázattal kiegészítve.

A külsős pletykák azt követően kezdtek el terjedni az interneten, hogy a redmondi cég módosította az általános felhasználói feltételeket. A frissített szövegben ugyanis az Xbox Live nevet az Xbox online services kifejezés váltotta fel, amely megadta az alapot azon értelmezésnek, miszerint a szolgáltatás a jövőben ezen az új néven folytatja életét. Ezzel kapcsolatban a cég képviselője a napokban cáfolta ezt a magyarázatot és kiemelte, hogy mindössze azért szánták el magukat a változtatásra, mert így kívánják jobban elkülöníteni a szolgáltatást az Xbox Live Gold néven futó előfizetéses variánstól. Maga a szolgáltatás tehát nem változik, ez pedig az előfizetésekre is vonatkozik.

A másik spekuláció már az előfizetéses verzióval volt kapcsolatos, eszerint maga az Xbox Live Gold is búcsúzna, illetve belátható időn belül teljesen ingyenessé válna. Erre az adta az alapot, hogy a Microsoft nemrég eltávolította az opciók listájáról a 12 hónapra szóló előfizetés lehetőségét, ehelyett mindössze az 1, illetve 3 hónapos változat szerepel itt. Ezzel kapcsolatban annyit árultak el, hogy ez a szolgáltatás sem módosul, hiszen ez fontos része az Xbox-platformnak, vagyis a közeljövőben nem látunk majd újabb komoly változást ezen a területen. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az ingyenes online többjátékos móddal érkező Halo Infinite kivételt képez majd, avagy ez a játék lesz egy új éra megalapozója.

A vállalat részéről elhangzottakban nem érintették az esetleges ingyenessé válás opcióját, arra tehát nincs garancia, hogy a jövőben kitartanak-e a jelenlegi modell mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!