Búcsúzik két Xbox One konzol

Az új generáció érkezése előtt a meglévő 3 készülékből 2-t máris kivezetnek.

Az elmúlt néhány hét során beszámoltunk arról, hogy a nyár végén jön az olcsóbb Xbox, miközben az is kiderült, hogy nem kerülhetnek többe az új játékok. A Microsoft nem sokkal később azt is elárulta, hogy két jelenlegi példányt kivezetnek, ezen döntés részleteit és következményeit ismerhettük most meg.

A Verge adott hírt arról, hogy a redmondi cég szóvivője hivatalosan is megerősítette a fenti értesülést, ami azt jelenti, hogy a jelenleg kapható három Xbox One konzolból kettő mindenképpen búcsúzik. Itt egészen pontosan az Xbox One X és az Xbox One S All-Digital Edition sorozatgyártásának közelgő leállításáról van szó, aminek következtében hamarosan egyetlen típus marad csak forgalomban, amit már az új generáció képviselői (a hírek szerint két eltérő változat) egészít majd ki a közeljövőben. Érdemes megemlíteni, hogy előbbi példány még 2017 októberében bukkant fel a piacon, mégpedig az abszolút csúcskategóriás modellként, jelenleg pedig 400 dolláros áron kapható, míg utóbbi változat már a belépő szintet képviseli, a maga 250 dolláros árával és szerényebb kialakításával – emiatt több kritika is érte a konzolt, amely csak tavaly májusban rajtolt el, így ennek pályafutása viszonylag rövidnek bizonyul.

Felmerül a kérdés, hogy az új generáció megjelenésével ki választja majd a korábbi, egyetlen megmaradó modellt, itt azonban mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy egyrészt rengeteg meglévő Xbox One játék nyújthat majd kellő szórakozást számunkra, másrészt pedig a két kivezetendő példány megmaradt példányait több forgalmazó komoly kedvezményekkel és akciókkal igyekszik majd kiszórni, így az elkövetkező hetekben-hónapokban jóval alacsonyabb kereskedelmi áron is beszerezhetünk majd egy-egy készüléket. Ami a megmaradó típust illeti, ez természetesen az eredetileg 2016 augusztusában bemutatott Xbox One S, amely 300 dollárért kapható, jelen pillanatban a középkategória képviselőjeként.

Az új generáció várhatóan 500 dollár körüli áron rajtol majd el, jóval erősebb hardverrel, hiszen erre szükség lesz a PlayStation 5 elleni küzdelemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Legendrush30 #7
    Nekem csak 150 a gyujtemenyem es ez mellet kb 10 dobozosan ( csak open world-ok) nekem sem hiányzik az optikai meghajtó ha a xseriesx anélkül jönne sem lenne gond.
  • starfun #6
    Xbox one első generációs konzolokat használunk. 2 van a háztartásban, egy a fiamnak egy nekem.Közel 400 játék van telepítve gépenként(ugyanazok) a homeolás miatt. Dvd-n nincs több 5-6 játéknál. Mindent digitálisan vásárolok. Hol a storeból hol cdkesyről. A digitális vásárlás előnye egy példányt veszek(általában akciósan) és mindektten játszhatunk ugyanazzal (multiban is együtt). Minek is optikai meghajtó???? Az első generációs xbox clasicc hoz sincs egy darab lemezem sem, egy nagyobb hdd telepakolva azokkal a dolgokkal amire szükség van .Az xbox 360 asok is hasonlóan.A one-ok is.
    Utoljára szerkesztette: starfun, 2020.08.01. 15:11:01
  • unrealnoise #5
    Hát már nem azért, de aki hülye, az hülye.

    Az ötlet rohadt jó volt, minek fizessek optikai meghajtóért, ha egyébként nem használom?
    Annyira szar ötlet volt, hogy a Sony rögtön "el is lopta" :D
  • Major #4
    "Utána meg sorban koppantak a családok" - Forrás?
  • Alien69 #3
    Mondjuk, speciel én direkte vettem a digitalt, mert nem tervezem minden hülye játék letöltését, megvételét. Célirányosan, van 2-3 játék, ami érdekel az xbox-n, és csá.
  • CrazyAchmed #2
    Mondjuk aki az All Digital Editiont megveszi úgy hogy nem szúrja ki a szemét, hogy "All Digital", meg is érdemli szerintem.
  • Paddy #1
    Az All Digitalért nem kár, csak arra volt jó, hogy palira vegyék vele az embereket. Egy csomóan nem néztek utána, hogy mit jelent az All Digital, hanem csak zt látták, hogy "úúúú ez olcsó, akkor megvesszük". Utána meg sorban koppantak a családok, hogy nem tudnak lemezes játékot venni hozzá. Persze ők is hibásak, mert nem néztek utána annak, amit vesznek, de a Micro is, mert borzasztóan vérszegényen "promózta" a gép optikai meghajtójának hiányát .