SG.hu
Call of Duty: Infinite Warfare
Kiadó: Activision
Fejlesztő: Infinity Ward
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-3225 3.3 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 820 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 70 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 1050 Ti vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 16 GB RAM, 70 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Battlefield 1, Titanfall 2
Kategória: FPS
Soha nem látott ellenszélben érkezett, de az Infinity Ward így is be tudta bizonyítani, hogy Battlefield 1 ide, Titanfall 2 oda, a Call of Dutynak még igenis van helye a belsőnézetes akciójátékok piacán. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!
Talán korábban még soha, egyetlen videojátéknak sem kellett olyan óriási ellenszélben és köpködésben elkészülnie, mint a legújabb Call of Duty-résznek, amelynek már a bejelentéskor sikerült kihúznia a gyufát, pláne a Battlefield 1 árnyékában, hiszen a DICE FPS-játékának népszerűsége már a bemutató idején eldőlt, ami az Infinity Ward művéről egyáltalán nem volt ilyen határozottan kijelenthető. Hogy pontosan milyen okok álltak ennek a hátterében, azt talán nem a mi tisztségünk felderíteni, ellenben az biztos, hogy a készítőknek mindent meg kellett tenniük azért, hogy a rajongók többségét újra megnyerjék maguknak, amihez meglepően szolid, ámde annál rámenősebb és hatásosabb marketinget alkalmaztak, sőt mi több, igazi sztárokat is bevetettek.
Persze őszintén egy pillanatig sem féltettük a játékot, hiszen tudtuk jól, hogy az Activision egy kisebb ország GDP-jével megegyező összeget is képes bevetni annak érdekében, hogy megnyerje a régi és az új rajongókat egyaránt, noha erre nem is volt nagy szüksége a végeredménynek, hiszen minél több előzetes érkezett hozzá, annál biztosabbak lehettünk abban, hogy a sorozat legújabb tagja bátran odatehető lesz a korábbi epizódok mellé. Lássuk, hogy valóban bejöttek-e a jóslataink!
A Call of Duty: Infinite Warfare a felépítés tekintetében maximálisan az elmúlt néhány évben megjelent epizódokra hajaz, ami azt jelenti, hogy az egyjátékos kampány mellett találhatunk benne hagyományos kompetitív és kooperatív többjátékos lehetőséget is – utóbbit a jól ismert Zombies név alatt. Hogy már itt az elején elmondjuk a legfontosabbat, a legkomolyabb változások ezúttal meglepő módon nem a szokványos multiplayert érintették, sőt mi több, az szinte csak finomhangolásokat kapott, az Infinity Ward ugyanis inkább a kampányra, valamint a zombis kalandokra fordította a nagyobb figyelmet, ami összességében jó ötletnek bizonyult. Habár tény és való, hogy a franchise soha nem volt túl erős a sztori tekintetében, ellenben a fejlesztők most legalább arra odafigyeltek, hogy a tartalom tekintetében gazdag élményt biztosítsanak, így a korábbi 4-5 órás történetek után most akár 8-10 órát is kényelmesen kihozhatunk belőle egyszemélyes hadseregként.
Mindezt úgy érték el a készítők a Call of Duty: Infinite Warfare-rel, hogy bár maga az alapsztori most sem lett hosszabb, ellenben lehetőségünk nyílik mellékes feladatok elvégzésére, amelyek még csak véletlenül sem estek az önismétlés mocsarába. Olyannyira nem, hogy meglepően izgalmas bevetéseket is találhatunk köztük, noha a kampány főszála nyilvánvalóan összetettebb és lényegesen több lehetőséget kínál. Hogy akkor mégis miért volt szükség az efféle oldalhajtásokra? A játékidő kitolásán felül egyrészt azért, hogy alaposabban megismerjük az amúgy egészen kellemes új cselekményt, másrészt pedig, hogy újabb perkekhez vagy fejlesztéséhez juthassunk hozzá.
A sztori a távoli jövőben játszódik, egy olyan időszakban, amikor a Föld nevű bolygót az emberiség teljesen kizsákmányolta, de nincs ok az aggodalomra, hiszen a Naprendszer rengeteg élhető planétával rendelkezik még, amelyek elegendő hátteret biztosítanak fajunk fennmaradásához. Rövidesen azonban minden reményteli jövőkép darabokra hullik szét, amikor megjelenik egy űrterrorista alakulat, avagy a Settlement Defense Front, akik elhatározzák, hogy egy kis erőszak révén hasznot hajtanak abból, hogy felügyeletük alá tudnak vonni bizonyos bolygókat. Ekkor érkezik el a mi időnk, egészen pontosan Nick Reyes oldalán, aki vadászpilótaként harcba száll a gazfickókkal azért, hogy rendeződjön az áldatlan állapot.
Mint azt már a Call of Duty: Black Ops III-ban láthattuk, a játék ezúttal is elénk tár egy központi helyszínt – ezúttal a Retribution űrhajó lesz az –, amely egyfajta főhadiszállásként lehetőséget ad karakterünk fejlesztésére, de innen indíthatjuk fő- és mellékküldetéseinket, hovatovább a bevetések előtt a magunkkal vitt fegyverek és egyéb kiegészítők összeállítását egyaránt itt válogathatjuk össze. Maga a cselekmény természetesen a jól ismert kliséket pufogtatja majd el, ezáltal a mozifilmekbe illő látványos pillanatok, a bajtársiasság kihangsúlyozása, az érzelmes momentumok előtérbe helyezése vagy a megszokott „váratlan” fordulat mind-mind kötelező kellékként jelenik meg a kampányban, akárcsak a veszélyes főellenfél, akivel ezúttal alaposan félrenyúltak a készítők.
Hiába alakított ugyanis a Trónok harcában Havas Jonként zseniálisat Kit Harington, más szerepben egyszerűen tehetetlen és esetlen – ezt filmekben is bizonyította már –, gonosz karaktert pedig szinte képtelen alakítani, amivel egy kicsit el is kedvetlenít minket a cselekmény felgöngyölítése során. Szerencsére azért a harcok kárpótolnak majd mindenért, a futurisztikus fegyverekkel kivitelezett földi ütközetek a jól ismert intenzitást, látványt és élményt hozzák, az egyik nagy újdonság pedig az űrharcok megjelenése, aminek sajnos nagyobb lett a füstje, mint a lángja. Nyilván óriási élmény az űrben száguldozni egy gyors űrhajó volánja mögött, de azért a néhányszor előkerülő lehetőség egyáltalán nem lett olyan meghatározó, mint azt korábban vártuk. Az űrharc mind az élmény, mind az irányítás szempontjából nagyszerű lett, de ne várjunk tőle sokkal többet, mint egy kis árkád száguldást az űrben és a levegőben.
A kampány tehát meglepően kiteljesedett, kellően változatos és egyben van, ami annak ellenére is elmondható a többjátékos módról, hogy jelentős változást ez a lehetőség nem igazán hozott magával, inkább csak jelentősebb finomhangolásokat, valamint elképesztően jól megtervezett, változatos csatatereket, amelyek között garantáltan mindenki talál magának olyan kedvencet, ami utána évekig meghatározó lesz a szervereken. A jól ismert játékmódok mellett – egyedül a Safeguard hiányzik – két újdonság érkezett. Az első a Defender, amelynek a lényege, hogy megszerezzünk egy drónt, majd utána a csapat segítségével a lehető legtovább meg is tartsuk azt.
A másik új lehetőség a Frontline, amely konkrétan a Team Deathmatch egy kicsit megbolondított változata. Ami jelentős újítás még a Call of Duty: Infinite Warfare többjátékos módjában, az határozottan a Specialistákhoz kapcsolódó rendszer újragondolása. Ez lett a Combat Rig, amely konkrétan hat – enyhén fémdobozokra emlékeztető – felszerelést takar, méghozzá eltérő passzív bónuszok, illetve feltöltődéssel aktiválható extrák társaságában, de az egyes öltözékek mellé többek között erősebb fegyvereket is választhatunk magunknak.
Amit őszintén megkönnyezhetünk a multiplayer kapcsán – annak ellenére is, hogy nehéz rajta fogást találni –, az leginkább az, hogy a készítők kihagyták belőle az űrharcot, sőt egyik pályán sem vár ránk zéró gravitáció, pedig ezzel a két aprósággal olyannyira fel lehetett volna dobni a többjátékos élményt, hogy azt elképzelni sem tudjuk. Nyilván ehhez több munka kellett volna, aminek a sorozat aktuális fejlesztői mindig szűkében vannak, de mivel a pénzre az Activision miatt ez nem érvényes, ezért igazán kiadhatták volna külsősöknek ezeket a lehetőségeket, mert biztosan nem lesz olyan rajongó, aki ne hiányolná mindezt a többjátékos módból.
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a Call of Duty: Infinite Warfare melyik része fejlődött a legtöbbet, akkor alighanem a Zombiest kell az első helyre tennünk, amely végre szakított a nagy háborúk korával, és meglepő fordulattal a nyolcvanas években kalandozhatunk benne. Hogy egészen pontosak legyünk, a Zombies in Spaceland címre keresztelt kampány – aminek egyetlen pillanatát sem érdemes komolyan venni – a nyolcvanas évekbe repít vissza minket, méghozzá egy Willard Wyler nevű rendező horrorfilmjének forgatására, amelyen négy feltörekvő színész, négy igazán klisés karakter bőrébe bújhatunk bele annak érdekében, hogy főként vidámparki környezetben halomra gyilkoljuk a zombikat.
A felállás ismerős, az alapok a négyfős kooperatív módból eredeztethetők, a neonfényben úszó pályák és a megvalósítás azonban teljesen múltidéző, hovatovább retro hangulatot kelt, amit David Hasselhoff, a korszak egyik ikonja nyomatékosít bennünk azzal, hogy a DJ pult mögül a korszak legjobb zenéit tárja elénk. Az új koncepció, helyszínek és karakterek mellett a Zombies játékmód természetesen sok-sok apró újdonsággal is kecsegtet még, ezáltal például nincs bankrendszer, hanem bankautomatákat vehetünk igénybe, így már csapattársaink is vehetnek fel pénzt, és közösen gyűjthetünk a drágább ajtók kinyitására, a zombik pedig olyan tokenekkel gazdagíthatnak minket, amelyekből csapdákat és egyéb olyan felszerelést vehetünk, amely megkönnyítheti a dolgunkat.
Az egyik legzseniálisabb újdonság azonban alighanem a respawn kapcsán említhető meg! Akit ugyanis legyűrnek a zombik, nem kell többé tétlenül várnia a csapattársait a feltámasztásra, hanem aranyos és retro vidámparki mini-játékokkal múlathatja az idejét, sőt pontokat gyűjthet a feltámadáshoz. Persze mindezen túl érkeztek új perkek, átdolgozták a Gobble Gum rendszert, de vannak főellenfelek és mikrotranzakciók is, ha esetleg valós pénzért akarnánk fejleszteni magunkat.
Grafika:
A grafika tekintetében messze nem kiemelkedő az, amit a Call of Duty: Infinite Warfare nyújtani képes, ezáltal bőven elmarad a Battlefield 1-től, de azért nyilván nem nevezhető csúnyának, csak éppen ilyen rendszerkövetelmények, illetve kihívók mellett sokkal jobb külcsín várható el. A játék egyébiránt a küllem tekintetében maximálisan hozza a kötelezőt, mind a kampány, mind a multiplayer nagyon jól fest, de míg az összkép maximálisan rendben van, addig nem érdemes belemerülni a részletekbe, mert rögtön előbukkannak a grafika kisebb-nagyobb hiányosságai. Az optimalizálást pedig inkább talán hagyjuk is!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A jól megszokott könnyed irányítás, valamint szintén az ismert kezelőfelület vár ránk a legújabb Call of Duty-játékban is, így aki játszott a Black Ops III-mal, azt garantáltan szemernyi meglepetés sem éri majd. Egyedüli újdonság ezen a téren talán az űrharc megjelenése, de ez is olyannyira árkádosra sikerült, hogy nagyjából olyan érzésünk lesz, mintha egy teljesen általános járművet irányítanánk – csak éppen a levegőben. Problémát tehát biztosan nem okoz majd!
Játszhatóság: A szavatosságot szemlélve több tekintetben is komoly fejlődést tudott felmutatni a Call of Duty: Infinite Warfare, ami azt jelenti, hogy nemcsak a kampány lett sokkal tartalmasabb és hosszabb a mellékes küldetések miatt, hanem a Zombies is lényegesen összetettebbé, sajátosabbá vált. Kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy az utóbbi évek legösszeszedettebb és legtartalmasabb Call of Duty-játékával van dolgunk, ami hónapok múlva is kellő indokot adhat majd egy kis csatározáshoz.
Intelligencia, nehézség:
A szokásos problémáktól szenved ezen a téren a játék, így bár bugok nincsenek benne, és a nehézség is jól skálázott, ellenben a kampányban még mindig olyan érzésünk van, mintha kacsavadászaton lennénk. Évek óta képtelen ezen a téren fejlődést produkálni a sorozat, noha mindez akkor szúr szemet igazán, ha a multiplayer után kóstolunk csak bele a kampányba.
Hangok, zene: A Call of Duty-sorozat hangjaiért felelős szakemberek mindig is értettek ahhoz, hogy miként kell hatásos zenéket, fegyverhangokat és effekteket megalkotni úgy, hogy azok valóban erősek, illetve hatásosak legyenek. Ezúttal sincs ez másként, méghozzá annak ellenére sem, hogy a futurisztikus fegyverek megjelenése miatt egy kicsit féltünk a realizmus elveszítésétől, de szerencsére ilyesmiről szó sincs.
Összegzés: Mielőtt bárki azt várná, a Call of Duty: Infinite Warfare-t nem hasonlítjuk össze a Battlefield 1-gyel, mert bár sokan erre ragadtatják magukat, összességében ennek semmi értelme sincs, hiszen mindkét alkotás más kategóriában játszik, és más alapelemekből próbál meg építkezni. Az Infinity Ward meglepően korrekt iparosmunkát végzett ahhoz képest, hogy mekkora ellenszélben kellett dolgozniuk, hiszen kihozták a legjobbat mindabból, ami a rendelkezésükre állt, így a rajongók egy minden téren vállalható, meglepően élvezhető és kimagasló szavatossággal rendelkező videojátékot kaptak. Ha eddig is gyűlölted a sorozatot, biztosan nem ezzel a résszel szereted meg, amennyiben viszont a korábbiakat imádtad, most egy igazán erős epizódot illeszthetsz a gyűjteményedbe a korábbiak mellé.
Fejlesztő: Infinity Ward
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-3225 3.3 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 820 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7850 grafikus kártya, 8 GB RAM, 70 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 1050 Ti vagy ATI Radeon R9 280X grafikus kártya, 16 GB RAM, 70 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Battlefield 1, Titanfall 2
Kategória: FPS
Soha nem látott ellenszélben érkezett, de az Infinity Ward így is be tudta bizonyítani, hogy Battlefield 1 ide, Titanfall 2 oda, a Call of Dutynak még igenis van helye a belsőnézetes akciójátékok piacán. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!
Talán korábban még soha, egyetlen videojátéknak sem kellett olyan óriási ellenszélben és köpködésben elkészülnie, mint a legújabb Call of Duty-résznek, amelynek már a bejelentéskor sikerült kihúznia a gyufát, pláne a Battlefield 1 árnyékában, hiszen a DICE FPS-játékának népszerűsége már a bemutató idején eldőlt, ami az Infinity Ward művéről egyáltalán nem volt ilyen határozottan kijelenthető. Hogy pontosan milyen okok álltak ennek a hátterében, azt talán nem a mi tisztségünk felderíteni, ellenben az biztos, hogy a készítőknek mindent meg kellett tenniük azért, hogy a rajongók többségét újra megnyerjék maguknak, amihez meglepően szolid, ámde annál rámenősebb és hatásosabb marketinget alkalmaztak, sőt mi több, igazi sztárokat is bevetettek.
Persze őszintén egy pillanatig sem féltettük a játékot, hiszen tudtuk jól, hogy az Activision egy kisebb ország GDP-jével megegyező összeget is képes bevetni annak érdekében, hogy megnyerje a régi és az új rajongókat egyaránt, noha erre nem is volt nagy szüksége a végeredménynek, hiszen minél több előzetes érkezett hozzá, annál biztosabbak lehettünk abban, hogy a sorozat legújabb tagja bátran odatehető lesz a korábbi epizódok mellé. Lássuk, hogy valóban bejöttek-e a jóslataink!
A Call of Duty: Infinite Warfare a felépítés tekintetében maximálisan az elmúlt néhány évben megjelent epizódokra hajaz, ami azt jelenti, hogy az egyjátékos kampány mellett találhatunk benne hagyományos kompetitív és kooperatív többjátékos lehetőséget is – utóbbit a jól ismert Zombies név alatt. Hogy már itt az elején elmondjuk a legfontosabbat, a legkomolyabb változások ezúttal meglepő módon nem a szokványos multiplayert érintették, sőt mi több, az szinte csak finomhangolásokat kapott, az Infinity Ward ugyanis inkább a kampányra, valamint a zombis kalandokra fordította a nagyobb figyelmet, ami összességében jó ötletnek bizonyult. Habár tény és való, hogy a franchise soha nem volt túl erős a sztori tekintetében, ellenben a fejlesztők most legalább arra odafigyeltek, hogy a tartalom tekintetében gazdag élményt biztosítsanak, így a korábbi 4-5 órás történetek után most akár 8-10 órát is kényelmesen kihozhatunk belőle egyszemélyes hadseregként.
Mindezt úgy érték el a készítők a Call of Duty: Infinite Warfare-rel, hogy bár maga az alapsztori most sem lett hosszabb, ellenben lehetőségünk nyílik mellékes feladatok elvégzésére, amelyek még csak véletlenül sem estek az önismétlés mocsarába. Olyannyira nem, hogy meglepően izgalmas bevetéseket is találhatunk köztük, noha a kampány főszála nyilvánvalóan összetettebb és lényegesen több lehetőséget kínál. Hogy akkor mégis miért volt szükség az efféle oldalhajtásokra? A játékidő kitolásán felül egyrészt azért, hogy alaposabban megismerjük az amúgy egészen kellemes új cselekményt, másrészt pedig, hogy újabb perkekhez vagy fejlesztéséhez juthassunk hozzá.
A sztori a távoli jövőben játszódik, egy olyan időszakban, amikor a Föld nevű bolygót az emberiség teljesen kizsákmányolta, de nincs ok az aggodalomra, hiszen a Naprendszer rengeteg élhető planétával rendelkezik még, amelyek elegendő hátteret biztosítanak fajunk fennmaradásához. Rövidesen azonban minden reményteli jövőkép darabokra hullik szét, amikor megjelenik egy űrterrorista alakulat, avagy a Settlement Defense Front, akik elhatározzák, hogy egy kis erőszak révén hasznot hajtanak abból, hogy felügyeletük alá tudnak vonni bizonyos bolygókat. Ekkor érkezik el a mi időnk, egészen pontosan Nick Reyes oldalán, aki vadászpilótaként harcba száll a gazfickókkal azért, hogy rendeződjön az áldatlan állapot.
Mint azt már a Call of Duty: Black Ops III-ban láthattuk, a játék ezúttal is elénk tár egy központi helyszínt – ezúttal a Retribution űrhajó lesz az –, amely egyfajta főhadiszállásként lehetőséget ad karakterünk fejlesztésére, de innen indíthatjuk fő- és mellékküldetéseinket, hovatovább a bevetések előtt a magunkkal vitt fegyverek és egyéb kiegészítők összeállítását egyaránt itt válogathatjuk össze. Maga a cselekmény természetesen a jól ismert kliséket pufogtatja majd el, ezáltal a mozifilmekbe illő látványos pillanatok, a bajtársiasság kihangsúlyozása, az érzelmes momentumok előtérbe helyezése vagy a megszokott „váratlan” fordulat mind-mind kötelező kellékként jelenik meg a kampányban, akárcsak a veszélyes főellenfél, akivel ezúttal alaposan félrenyúltak a készítők.
Hiába alakított ugyanis a Trónok harcában Havas Jonként zseniálisat Kit Harington, más szerepben egyszerűen tehetetlen és esetlen – ezt filmekben is bizonyította már –, gonosz karaktert pedig szinte képtelen alakítani, amivel egy kicsit el is kedvetlenít minket a cselekmény felgöngyölítése során. Szerencsére azért a harcok kárpótolnak majd mindenért, a futurisztikus fegyverekkel kivitelezett földi ütközetek a jól ismert intenzitást, látványt és élményt hozzák, az egyik nagy újdonság pedig az űrharcok megjelenése, aminek sajnos nagyobb lett a füstje, mint a lángja. Nyilván óriási élmény az űrben száguldozni egy gyors űrhajó volánja mögött, de azért a néhányszor előkerülő lehetőség egyáltalán nem lett olyan meghatározó, mint azt korábban vártuk. Az űrharc mind az élmény, mind az irányítás szempontjából nagyszerű lett, de ne várjunk tőle sokkal többet, mint egy kis árkád száguldást az űrben és a levegőben.
A kampány tehát meglepően kiteljesedett, kellően változatos és egyben van, ami annak ellenére is elmondható a többjátékos módról, hogy jelentős változást ez a lehetőség nem igazán hozott magával, inkább csak jelentősebb finomhangolásokat, valamint elképesztően jól megtervezett, változatos csatatereket, amelyek között garantáltan mindenki talál magának olyan kedvencet, ami utána évekig meghatározó lesz a szervereken. A jól ismert játékmódok mellett – egyedül a Safeguard hiányzik – két újdonság érkezett. Az első a Defender, amelynek a lényege, hogy megszerezzünk egy drónt, majd utána a csapat segítségével a lehető legtovább meg is tartsuk azt.
A másik új lehetőség a Frontline, amely konkrétan a Team Deathmatch egy kicsit megbolondított változata. Ami jelentős újítás még a Call of Duty: Infinite Warfare többjátékos módjában, az határozottan a Specialistákhoz kapcsolódó rendszer újragondolása. Ez lett a Combat Rig, amely konkrétan hat – enyhén fémdobozokra emlékeztető – felszerelést takar, méghozzá eltérő passzív bónuszok, illetve feltöltődéssel aktiválható extrák társaságában, de az egyes öltözékek mellé többek között erősebb fegyvereket is választhatunk magunknak.
Amit őszintén megkönnyezhetünk a multiplayer kapcsán – annak ellenére is, hogy nehéz rajta fogást találni –, az leginkább az, hogy a készítők kihagyták belőle az űrharcot, sőt egyik pályán sem vár ránk zéró gravitáció, pedig ezzel a két aprósággal olyannyira fel lehetett volna dobni a többjátékos élményt, hogy azt elképzelni sem tudjuk. Nyilván ehhez több munka kellett volna, aminek a sorozat aktuális fejlesztői mindig szűkében vannak, de mivel a pénzre az Activision miatt ez nem érvényes, ezért igazán kiadhatták volna külsősöknek ezeket a lehetőségeket, mert biztosan nem lesz olyan rajongó, aki ne hiányolná mindezt a többjátékos módból.
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy a Call of Duty: Infinite Warfare melyik része fejlődött a legtöbbet, akkor alighanem a Zombiest kell az első helyre tennünk, amely végre szakított a nagy háborúk korával, és meglepő fordulattal a nyolcvanas években kalandozhatunk benne. Hogy egészen pontosak legyünk, a Zombies in Spaceland címre keresztelt kampány – aminek egyetlen pillanatát sem érdemes komolyan venni – a nyolcvanas évekbe repít vissza minket, méghozzá egy Willard Wyler nevű rendező horrorfilmjének forgatására, amelyen négy feltörekvő színész, négy igazán klisés karakter bőrébe bújhatunk bele annak érdekében, hogy főként vidámparki környezetben halomra gyilkoljuk a zombikat.
A felállás ismerős, az alapok a négyfős kooperatív módból eredeztethetők, a neonfényben úszó pályák és a megvalósítás azonban teljesen múltidéző, hovatovább retro hangulatot kelt, amit David Hasselhoff, a korszak egyik ikonja nyomatékosít bennünk azzal, hogy a DJ pult mögül a korszak legjobb zenéit tárja elénk. Az új koncepció, helyszínek és karakterek mellett a Zombies játékmód természetesen sok-sok apró újdonsággal is kecsegtet még, ezáltal például nincs bankrendszer, hanem bankautomatákat vehetünk igénybe, így már csapattársaink is vehetnek fel pénzt, és közösen gyűjthetünk a drágább ajtók kinyitására, a zombik pedig olyan tokenekkel gazdagíthatnak minket, amelyekből csapdákat és egyéb olyan felszerelést vehetünk, amely megkönnyítheti a dolgunkat.
Az egyik legzseniálisabb újdonság azonban alighanem a respawn kapcsán említhető meg! Akit ugyanis legyűrnek a zombik, nem kell többé tétlenül várnia a csapattársait a feltámasztásra, hanem aranyos és retro vidámparki mini-játékokkal múlathatja az idejét, sőt pontokat gyűjthet a feltámadáshoz. Persze mindezen túl érkeztek új perkek, átdolgozták a Gobble Gum rendszert, de vannak főellenfelek és mikrotranzakciók is, ha esetleg valós pénzért akarnánk fejleszteni magunkat.
Grafika:
A grafika tekintetében messze nem kiemelkedő az, amit a Call of Duty: Infinite Warfare nyújtani képes, ezáltal bőven elmarad a Battlefield 1-től, de azért nyilván nem nevezhető csúnyának, csak éppen ilyen rendszerkövetelmények, illetve kihívók mellett sokkal jobb külcsín várható el. A játék egyébiránt a küllem tekintetében maximálisan hozza a kötelezőt, mind a kampány, mind a multiplayer nagyon jól fest, de míg az összkép maximálisan rendben van, addig nem érdemes belemerülni a részletekbe, mert rögtön előbukkannak a grafika kisebb-nagyobb hiányosságai. Az optimalizálást pedig inkább talán hagyjuk is!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A jól megszokott könnyed irányítás, valamint szintén az ismert kezelőfelület vár ránk a legújabb Call of Duty-játékban is, így aki játszott a Black Ops III-mal, azt garantáltan szemernyi meglepetés sem éri majd. Egyedüli újdonság ezen a téren talán az űrharc megjelenése, de ez is olyannyira árkádosra sikerült, hogy nagyjából olyan érzésünk lesz, mintha egy teljesen általános járművet irányítanánk – csak éppen a levegőben. Problémát tehát biztosan nem okoz majd!
Játszhatóság:
A szavatosságot szemlélve több tekintetben is komoly fejlődést tudott felmutatni a Call of Duty: Infinite Warfare, ami azt jelenti, hogy nemcsak a kampány lett sokkal tartalmasabb és hosszabb a mellékes küldetések miatt, hanem a Zombies is lényegesen összetettebbé, sajátosabbá vált. Kétség sem férhet tehát ahhoz, hogy az utóbbi évek legösszeszedettebb és legtartalmasabb Call of Duty-játékával van dolgunk, ami hónapok múlva is kellő indokot adhat majd egy kis csatározáshoz.Intelligencia, nehézség:
A szokásos problémáktól szenved ezen a téren a játék, így bár bugok nincsenek benne, és a nehézség is jól skálázott, ellenben a kampányban még mindig olyan érzésünk van, mintha kacsavadászaton lennénk. Évek óta képtelen ezen a téren fejlődést produkálni a sorozat, noha mindez akkor szúr szemet igazán, ha a multiplayer után kóstolunk csak bele a kampányba.Hangok, zene:
A Call of Duty-sorozat hangjaiért felelős szakemberek mindig is értettek ahhoz, hogy miként kell hatásos zenéket, fegyverhangokat és effekteket megalkotni úgy, hogy azok valóban erősek, illetve hatásosak legyenek. Ezúttal sincs ez másként, méghozzá annak ellenére sem, hogy a futurisztikus fegyverek megjelenése miatt egy kicsit féltünk a realizmus elveszítésétől, de szerencsére ilyesmiről szó sincs.Összegzés:
Mielőtt bárki azt várná, a Call of Duty: Infinite Warfare-t nem hasonlítjuk össze a Battlefield 1-gyel, mert bár sokan erre ragadtatják magukat, összességében ennek semmi értelme sincs, hiszen mindkét alkotás más kategóriában játszik, és más alapelemekből próbál meg építkezni. Az Infinity Ward meglepően korrekt iparosmunkát végzett ahhoz képest, hogy mekkora ellenszélben kellett dolgozniuk, hiszen kihozták a legjobbat mindabból, ami a rendelkezésükre állt, így a rajongók egy minden téren vállalható, meglepően élvezhető és kimagasló szavatossággal rendelkező videojátékot kaptak. Ha eddig is gyűlölted a sorozatot, biztosan nem ezzel a résszel szereted meg, amennyiben viszont a korábbiakat imádtad, most egy igazán erős epizódot illeszthetsz a gyűjteményedbe a korábbiak mellé.
