Ötvös Tibor

Mirror's Edge Catalyst előzetes

A Mirror's Edge Catalyst az előző játékot szinte lenullázza, hiszen történetét tekintve a korábbi időkben játszódik.

A 2008-as Mirror's Edge kapcsán elmondható, hogy nagyobb volt a füstje mint a lángja. Bár maga az ötlet illetve a képi világ pazar volt, de sajnos a megvalósításba már csúsztak zavaróbb hibák. Ennek ellenére rengeteg egyediség szorult a játékba és talán éppen ezért nem is robbant akkorát a projekt, mint azt várták. Azonban kultikussá vált és szerencsére az Electronic Arts éppen ekkor váltott profilt és az anyagilag nem sikeres játékait is kaptak még egy esélyt.

Így 2 évvel ezelőtt elkezdődtek a munkálatok a második részen, melyről akkor még azt hallhattunk, hogy egy remaket kapunk. Azóta eltelt nem kevés idő és az idei E3-on végre szinte mindent megismerhettünk a Catalyst nevet kapott részről. A legfontosabb, hogy egy reboottal lesz dolgunk, így azt tudhatjuk meg, hogyan is került Faith abba a helyzetbe, amibe eredetileg megismertük.



Bár Glass egy teljesen új város, de sokban emlékezteti majd a rajongókat az előző epizódban látott környezetre. Az uralkodó szín ismét a fehér és a kék lesznek és mindenfele fények villognak majd. Faith ismét képes ugrani, falakat mászni és a környezetet használva közlekedni. A parkour a harcokban is jól jön, hiszen lőfegyvert ezúttal abszolút nem kapunk.

Nem tudni, hogy a végleges változatban is ennyire könnyű lesz a harc, de tény, hogy a bemutatott változatban Faith-tel pillanatok alatt ki lehetett csinálni mindenkit. Azonban jó hír, hogy ezúttal nem érezzük úgy, hogy egy csőben közlekedünk. A Catalyst egy nyitott világot kínál és szerencsére elég változatos küldetéseket kapunk. Biztosan visszatérnek majd a runner-feladatok, melyben egy másik karakterrel versenyzünk, hogy ki ér el adott pontra a leghamarabb.

Máskor pedig Glass különböző részein kell behatolni a számítógépes rendszerekbe és ezzel kiiktatni az igaztalan propagandákat hirdető reklámokat (ez olyan, mint az inFAMOUS: Second Son graffitis küldetései). Végül pedig egy csomaggal kell eljutni a megadott helyre, de az utat szabadon választhatjuk meg.

A Mirror's Edge Catalyst végre olyan játék lesz, amilyennek az elsőt is vártuk. A DiCE olyan programot tesz majd le február 26-án az asztalra, mely a régi rajongók mellett egy új tábort is megszólíthat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    itt is csak azt tudom mondani, az eredeti játék nagyon jó volt, kivéve pár butaságot, amit elég lett volna egy folytatásban orvosolni. de újra megcsinálni jobb grafikával? minek?