Berta Sándor

Új-Zéland eltörölte a szoftverszabadalmakat

A helyi parlament nagy többséggel, 117 igen és 4 nem voks mellett megszavazta a szoftverszabadalmak eltörlését. Az előzetes egyeztetések és viták 5 éven át húzódtak.

A hírt Paul Matthews, az Institute of IT Professionals (IITP) vezetője jelentette be a Twitteren. A döntés történelmi jelentőségű, hiszen az elfogadott törvényben rögzítették: a számítógépes programok alapvetően nem tekintendők találmányoknak. Ennek ellenére a jogszabály biztosít némi játékteret a fejlesztők és a jogvédők számára. Az egyik ilyen lehetőség, hogy egy bizonyos szabadalmaztatható folyamat esetében a szükséges alkalmazások megvédhetők akár szabadalmakkal is.


További kivétel lehet, ha mondjuk valaki egy szoftver segítségével jobbá tesz egy mosógépet. Ugyan ebben az esetben a funkciókat érintő javításokat egy program segítségével valósítják meg, de a lépés hozzájárul ahhoz, hogy új módon lehessen működtetni a mosógépet, ezért ez a megoldás már szabadalmaztatható.

A szoftverszabadalmak ellenzői azt remélik az új törvénytől, hogy különösen hatékonyan lehet majd alkalmazni az úgynevezett szabadalomtrollok ellen, mely cégek kifejezetten a szabadalmi perekre építik fel az üzleti modelljüket. Clare Elizabeth Curran képviselő szerint mindez "kontraproduktív", hiszen napjainkban gyakorlatilag lehetetlen már úgy szoftvert készíteni, hogy a fejlesztők akaratlanul is ne sértsék meg a világszerte létező több százezer szabadalom egyikét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #15
    ...és belép a képbe a láncfűrészes nekrofil erőszakoló...
  • wildstorm #14
    Ha igazán sok filmet láttál volna tudhatnád, hogy a hadsereg hatástalan a zombikkal szemben. Pusztán csak a zombiraj exponenciális növekedésének elősegítését szolgálják.

    Amúgy meg Új-Zélandnak minek légierő vagy hadsereg amikor ott vannak a Griffek, meg a komplett Gyűrűszövetség? Légvédelem meg Legolas, leszed egy komplett Gripenrajt, egy lövéssel.
  • AgentKis #13
    Akkor tehát mostantól a buborék rendezést leprogramozva nem tartoznak pénzzel senkinek az Újzélandiak? Hát ez nagyszerű!
  • Tetsuo #12
    A legnagyobb baj az, hogy nem is a honvédelemet szolgálja, hanem agresszorok zsoldosaként messzi teruleteken pazarolja az eroforrásokat.
    Az országban maradó katonák pedig, maximum online pókerversenyeken érnek el eredményeket és csodálkoznak, hogy a tobbség meg akarja toluk vonni a kedvezményes nyugdíjat. ;)
  • Papichulo #11
    nem úgy volt, hogy a környező országok is a mi légierőnket használják?

    Nem... meg a balti orszagok kozos NATO legvedelmi programjaban sem voltunk kepesek eddig reszt venni, mig a hasonlo meretu es tipussal rendelkezo cseh legiero mar ketszer is.

    pl Szlovániának nincs saját légiereje

    Van neki, csak nagyteljesitmenyu harci tipusaik nincsenek, ami peldaul legvedelemhez kell.
  • Katalizátor #10
    Talán azért érdemes felszámolni a hadseregeket, mert nem kellenek az emberiség szempontjából!
  • Papichulo #9
    Uj-Zelandnak nincs katonai muholdja, RORSAT meg foleg... legterfigyelesre amugy is alkalmatlaok ezek.

    Egyebkent az RNZAF nem szunt meg, csak a sugarhajtomuves harci tipusokat vontak ki amellett, hogy a fegyvernemet nem szandekoznak komplett megszuntetni.
  • ddt500 #8
    Nem ez a lényeg. Ha megszünteted a légierőt utána megszüntetheted a hadsereget is. Nem lesz ember, nem lesz technológia, nem lesz hagyomány. Aztán 2050-ben Románia kap egy nacionalista elnököt aki a romák jogainak védelmében elfoglalja a Tiszántúlt. Strasbourg pedig mindezt jogos lépésnek véli majd.
    Ha egyszer megszünteted a hadsereget soha többé nem fogod felállítani. És nem tudhatod mi lesz 50-100 év múlva. Svájc miért költ tízmilliárd eurókat a hadseregére? Nem határos labilis országgal, nincs ország aki meg merné támadni.
    Ha nincs hadsereged senki nem vesz komolyan.
    Arról ne is beszéljünk, hogy mi van ha támadnak a zombik. :D
  • narumon #7
    Ha jól értelmezem akkor ez a program kódokra vonatkozik, azaz játékot, Windowst, stb ezután sem lehet legálisan másolgatni.
  • errorista #6
    nem úgy volt, hogy a környező országok is a mi légierőnket használják?

    szerk: pl Szlovániának nincs saját légiereje, azt nem tudom, mi védjük-e őket. (szólni kéne nekik, hogy nem tanácsos velünk egy oldalra állni egy háborúban)