Berta Sándor

Szoftverhiba keseríti meg a brit postai alvállalkozók életét

Évek óta amiatt panaszkodnak a brit postának dolgozó bolttulajdonosok, hogy az általuk alkalmazott Horizon Computer System szoftver tévesen számol és ezért állandóan mínuszban zárnak. Nos, a panaszok jogosnak bizonyultak.

Eddig több száz bolttulajdonosnak okozott kárt a Horizon Computer System, a hibás program miatt ugyanis állandóan azt hitték, hogy mínuszban van a kassza és a különbözetet nekik kellett a saját pénzükből kipótolni. Sőt, volt, aki a hibás kimutatás szerint akkora összeggel tartozott, hogy csalásért elítélte a bíróság. A hibákra a Second Sight által tavaly elvégzett független vizsgálat derített fényt, a postához ugyanis annyi panasz érkezett a partnerektől, hogy kénytelen volt vizsgálatot indítani. Az elkészített jelentés megállapította, hogy az alapszoftver teljesen jól működik, ugyanakkor 2011-ben és 2012-ben összesen 76 alvállalkozónál mutatott ki a rendszer hiányt, s ennek összege a 9000 fontot is elérte. A kereskedők felháborodtak és most azt fontolgatják, hogy több százan beperlik a postát. A Second Sight pedig bejelentette, hogy tovább folytatja a vizsgálatot.

Az egyik alvállalkozó, Jo Hamilton elmondta, hogy a hivatal 11 500 alvállalkozóval áll szerződésben és a problémák 2005-ben kezdődtek. Hamilton közölte, hogy az egyik hétvégén 2000 fonttal kevesebb volt a pénztárgépben. Felhívta az ügyfélszolgálatot, ahol különböző dolgokat mondtak neki, majd a szoftver közölte, hogy a hiány nem 2000, hanem már 4000 font. A postával kötött szerződés alapján kénytelen volt a kimutatott hiányt a saját pénzéből pótolni. A probléma azonban nem oldódott meg, ugyanis a hiány a pótlások ellenére folyamatosan nőtt és végül már elérte a 9000 fontot, majd a 36 000 fontot. Ekkor megunta a dolgot és hazudott a kimutatások kapcsán, azonban lebukott és csalás miatt bíróság elé állították. Az ítélet óta újra fizette az összegeket.

Paula Vennells, a brit posta vezetője kijelentette, hogy a program megbízhatóan dolgozik. Szerinte a problémák az érintett alvállalkozók nem megfelelő képzettségi szintjére vezethetők vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #5
    Volt vmi cikk 1-2 eve, hogy angol hazaspar vegre rajott, hogy, mi zavraja oket 6 even keresztul: egy "elfalazott" fustriaszto.
    :D
    En itt elek es tudom, ezek tenyleg ilyen hulyek!
  • kvp #4
    Nos, itt tenyleg az alvallalkozok a hibasak. Az elso hianynal azonnal az adohatosaghoz kellett volna fordulniuk. Akkor ugyanis a teljes tranzakcios naplot atvizsgaljak (nyomtatott formaban) es ha barmilyen hibat talalnak benne vagy a szoftver nem ugyanazt hozza ki, mint az adohatosag, akkor mar reges regen beszantottak volna a gyarto ceg helyet is. A gond az, hogy az angolok nem szivesen jarnak feljelentgetni, tovabba az elso hiany utan azonnal be kellett volna zarniuk es a postai tevekenyseget fel kellett volna fuggeszteni. Egyebkent ez amugy is jo otlet, mert ezzel elkerulheto a nagy merteku adossag letrejotte es a kesobbi anyagi felelosseg.
  • tar86 #3
    A szisztéma ugyanaz mint a mi devizahiteles, eddigiig a bankok által, eredményesen megvezetett szerencsétlen honfitársainkkal tettek hogy tudniillik a képzettségi szintje nem megfelelő az ügyfélnek! Valójában a brit posta vezetője a hunyó, aki nem akarja visszaadni az alvállalkozóknak a tőlük elcsalt pénzt!
  • Fantaarc #2
    "Hülye angolok, angol hülyééék!"
  • Tetsuo #1
    LOL Tipikus angol.