Berta Sándor

5 GHz-es processzor az AMD-től

Az E3 játékkiállításon bemutatott FX-9590 a világ első olyan x86-os asztali számítógépekbe szánt CPU-ja, amelynek az órajele 5 GHz. A processzor Turbo módban éri ezt el.

Az AMD az FX-9590 mellett bejelentette az FX-9370-et is, aminek a maximális órajele Turbo módban 4,7 GHz. Mindkét termék összesen nyolc-nyolc Piledriver kódnevű magot tartalmaz. Az új modellek várhatóan néhány héten belül kerülhetnek a boltok polcaira, de alighanem csupán kis mennyiségben. A Turbo Core 3.0 technológiát támogató új processzorok a magas órajelen kívül gyakorlatilag mindenben megegyeznek a Vishera kódnevű FX CPU-kkal és szorzózár-mentesek, így elvileg szabadon tuningolhatók. A társaság ugyanakkor adós maradt a fogyasztásra és az árra vonatkozó információkkal. Korábbi információk alapján az FX-9590 fogyasztása 220 watt, igaz a processzor a WCCF táblázatában még FX-9000 néven szerepelt.

A bejelentés nem igazán okozott meglepetést, mert a Computex kiállításon néhány gyártó, például a Gigabyte már úgy hirdette új alapjait, hogy azok támogatni fogják az AMD következő generációs, AM3+ foglalatú, 5 GHz-es órajellel rendelkező processzorait, ezzel pedig nem kis feltűnést keltettek. Az OEM-változatok és az azokról szóló első tesztek várhatóan a nyáron már elérhetők lesznek, így minden esély megvan arra, hogy az FX-9590 és az FX-9370 akár már a nyáron felbukkanjanak gyári konfigurációkban is, és persze ezzel együtt kivezetik az FX-8350-et és a FX-8320-at. Kérdés azonban, hogy a két modell mennyire lesz marketingeszköz és mennyire valódi alternatíva az Intel chipjeivel szemben. A dolog azért is meglepő, mert az Intel manapság minden erejével a fogyasztáscsökkentésre megy, és hogy erre a részükről órajelnövelés legyen a válasz az némileg érthetetlen. A vállalat egyébként dolgozik következő generációs archiktektúráján, a Steamrolleren, mely még idén megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • errorista #25
    ,, Ha ez nem megoldhato, akkor noni fog a felvett energiamennyiseg es ennek nagyobbik resze hove alakul a chipben. "

    és a kisebbik része?

    #22 kvp: ,,Onnantol persze hogy maximumra allitjak a matematikai precizitast nem realtime a dolog, de legalabb pontosan szamolnak a videokartyak is. "

    mármint. Ugyanazokat a kerekítéseket és becsléseket használják, mint a processzorok.
  • Jakuza1 #24
    Probald mar meg CPU nelkul hasznalni a GPU-dat.
    Vagy komolyabb CPU nelkul futtatni pl jatekokat. Akarmilyen baromeros GPU-d van cseszheted. Raadasul rengeteg feladatra alkalmatlan.
  • sirpalee #23
    Az elvérzést úgy értettem, hogy nagyságrendekkel lassabbak mint a cpu-s raytracer-ek. Meg lehet persze csinálni bennük, de minek ha túl lassú?

    Van pár "tök jó" gpu-s raytracer, de egy produkcióban használt jelenetre ereszted őket, és kb semmit sem tudnak vele kezdeni.

    Komoly minőségre filmes / animációs szintet értettem. Ott a gpu-k még labdába sem rúghatnak (és valszeg sokáig nem is fognak a felépítésük miatt).

    Ez pedig két fontos limitációnak köszönhető, az out of core elérés nagyon lassú (meg kicsi is a memória, 6 giga semmire sem elég), és a szerteágazó kódot rosszul kezelik. (saját shaderek, komplex shaderek)
  • kvp #22
    "komolyabb minőségnél még mindig nagyon elvérzik a GPU"

    Ha van cuda az adott kartyan akkor mar nem. Onnantol persze hogy maximumra allitjak a matematikai precizitast nem realtime a dolog, de legalabb pontosan szamolnak a videokartyak is. Tehat igaz, hogy nem tul hatekonyan, de akar videokartyan is lehet x86 emulatort futtatni. Nem lesz gyorsabb mint egy valodi x86-os, de egy azonos orajelu atlagos arm teljesitmenyet hozza emulacios sebessegben.
  • sirpalee #21
    Eddig egyedül csak a játékokban tudja megenni rendering témakörben a GPU a CPU-t(mi is volt az utolsó komoly cpu-s game, az Outcast?), komolyabb minőségnél még mindig nagyon elvérzik a GPU...
  • hungi #20
    A rendering sem jó példa, mióta a GPU-alapú megeszi a CPU-kat.
    sanyicks: Ha meg annyira tesztelhetnéked van, de nem bízol a Windows szálkezelésében, miért nem Linuxon teszed?

  • sirpalee #19
    Nem, nem az... Miért nem fogsz egy renderelő programot, és nézed meg azzal? Ha már úgyis "renderelgetsz". Az összes motornál lehet állítani hány szálon fusson.
  • sanyicks #18
    "ha mondjuk fut 20 folyamat, és midnegyik 1 szálas, akkor az mind egy magon fog menni vajon?"

    Nem, mindet különböző magokra osztja, bár a windowsok "fantasztikus" erőforráskezelésénél soha sem lehet tudni.

    "amúgy látszik, hogy programozó vagy... java progival és játékokkal tesztelsz cpu-t? egyiknem sem kell nagy cpu, próbáld ki, hogy egyszerű számítási feladatokkal emgtolod a procit.

    Játékoknak kell a legnagyobb cpu... méghozzá sajnos 1 db rohadt gyors mag(ezért nem jók ebben az amd-k mert több de lassabb mag van), ugyanis a render szál (ami minden képkockában összegyűjti és elküldi a gpu-nak a kirajzolandó modelleket és az azokhoz tartozó material informaciókat (draw callok) directx 11-nél régebbi directx-en csak 1 szálon futtatható). Ez zabálja fel a cpu használat 80+%-át. Tehát ez a render szál csutkára járat 1 magot és limitálja az FPS-t , a többi tevékenység pedig megy a másik magon, de olyan mint halottnak a csók. Ez így működik a nyitott játékoknál, ahol nagy területet látni, sok objektummal. A csőfps-eknél már nincs ilyen probléma, ott mindig a GPU lesz a korlátozó tényező, mert egy pálya csak néhány darabból áll. Ez az új konzolgenerációkkal fog változni, akkor sokmindent GPU-ra fognak terelni, az intel nagy bánatára, az amd nagy örömére.

    Java progihoz nem kell sok cpu? Ez értelmezhetetlen. A java egy programozási nyelv, és egy futtatókörnyezet, a rá írt programtól függ miből milyen teljesítményre van szüksége, van benne írt játék is, és ha nem tűnt volna fel kb a nagyvállatali szerveralkalmazások nagy része java alapú, amik sokprocesszoros nagyonsokmagos szervereken futnak( a nagyon nagy weboldalak bizony nem php-n futnak csak talán a facebook, de azon látszik is, hanem többségében java szerveralkalmazásokban, kisebb részben pedig a microsoft lenyúlásain)

    Otthoni használatról van szó, ugyanis a fenti egy "gémer"/"tesztpistike"-nek szánt processzor, a játékoknál a fent írt probléma van, és az otthon használt alkalmazások többsége is hasonló a játékokhoz. Teljesen mindegy hogy 60 folyamat fut egy desktop gépen, ezeknek túlnyomó része 0%-hoz közelítő cpu-t igényel, egy alkalmazás szokott többet igényelni, amit éppen a felhasználó használ.

    Egyébként egy játék kb a legbonyolultabb feladatokat végzi, csak ellentétben egy szerverprogrammal, alig párhuzamosítható.
    A HT pedig pontosan tök értelmetlen otthonra a már említett kevés szálú gépet terhelő programok miatt. Ki lehet próbálni kikapcsolni, átlagos használat mellett nem lehet észrevenni különbséget, de nem érdemes kikapcsolni, mert hátránya viszont nincs (p4-es időkben még volt).

    És ezért nem jó egy ilyen 8 magos amd, és tök értelmetlen otthonra i7-is, mert az amd sok magjából a többség malmozni fog, az i7 HT-je is malmozni fog.
    Otthonra játékra, oficolásra, böngészésre, kevesebb mag de annál nagyobb órajel való, sok mag, HT szerverre, és jól párhuzamosítható feladatokra való (raytracing, programfordítás, stb).
    Otthonra max 4 magig van értelme procit nézni, de a 4 is sok a legtöbb esetben. Ha magamból indulok ki, modellezek, és renderelek is néha(és ez már több mint amit egy átlagjúzer csinál a gépén, igaz az átlagjúzer játszani sem nagyon játszik pc-n, max angry birds szintű játékokkal), videot kódolok, kb ezeknél az eseteknél megy 100% a proci, játéknál soha, tehát a használat 1%-ban van teljesen kihasználva 4 mag.
  • sanyicks #17
    Nem komoly, pont megfelelő teszt, de tudnád ha lenne gőzöd az egészről, nem csak beszólogatnál.
  • lordmorden #16
    amúgy valakinek van személyes tepasztalata hasonló kategóriás AMD procival? mondjuk valami 2011es foglalatú intelllel szemben?