Berta Sándor

Nem vehet kínai hardvereket az amerikai közigazgatás

Az Amerikai Egyesült Államok egy új törvény segítségével korlátozná a kormányzati szervek számára, hogy a Kínában vagy kínai cégek által gyártott IT-termékeket szerezzenek be.

A jogszabály kiterjed többek között a NASA, valamint az amerikai kereskedelmi és az igazságügyi minisztérium IT-üzletkötéseire is. A kínai berendezések vásárlását minden esetben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértőinek bevonásával kell megvizsgálni. A feladat annak megállapítása, hogy ezek a számítógépek és más árucikkek jelentenek-e nemzetbiztonsági kockázatot vagy sem. Az USA így akarja kizárni a számítógépes kémkedési és egyéb információszivárgási kockázatokat.

A jogszabályt már aláírta Barack Obama amerikai elnök és szeptember 30-ig hatályos. Stewart Baker ügyvéd, a belbiztonsági minisztérium korábbi munkatársa blogbejegyzésében arról számolt be, hogy a vonatkozó részt szinte teljesen elrejtették a dokumentumban. A szöveg teljes általánosan fogalmaz: minden olyan IT-termékre kiterjed, amelyet a kínai állam tulajdonában vagy támogatása, illetve irányítása alatt lévő társaság gyártott vagy szerelt össze. Egyelőre kérdéses, hogy az új szabályozás mennyire érinti a kínai társaságok európai és amerikai leányvállalatait, továbbá az is tisztázatlan, hogy mennyire vonatkozik azokra a számítógépekre és más eszközökre, amelyekben "gyanús" kínai cégek által gyártott alkatrészek találhatók.

Az új törvény érzékenyen érintheti például a Lenovót, amely eddig számos amerikai hivatal és a NASA IT-partnere vagy beszállítója volt. Az amerikai-kínai vita azután mérgesedett el, hogy 2011-ben felmerült: a Huawei a kínai hadsereg falova. Ezután az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította a konszernt a ZTE-vel együtt. Az amerikai kormány vizsgálata később megállapította, hogy a társaság nem kémkedett. A kínai kereskedelmi miniszter tavaly novemberben hidegháborús mentalitással vádolta meg az Amerikai Egyesült Államokat, amiért kínai informatikai vállalatokat trójai falónak bélyegeznek és kitiltanak a piacról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • orkaman #13
    // :P
    igen. mi is.
    csak magyar tervezésű, hazánkban gyártott alkatrészekből, Mo-on összeszerelt eszközöket lehessen használni a közigazgatásban.
    Lehet már épül is egy abakusz gyár?
  • kvp #12
    "USAban meg azt kellene bevezetni, hogy nem gyarthatnak kinaban es a vilagon mashol, csak amerikai termeket fogyaszhassanak"

    Tervbe van veve, a hadigazdasag szintjen legalabbis igen. Tehat az a cel, hogy haboru eseten mind a hadsereget, mind a lakossagot el tudjak latni tisztan nato tagallamokkal torteno kereskedelem utjan. Azt eleve beleszamoltak, hogy tajvan es korea mar az elejen kiesik, tovabba japan hadszinterre valik, tehat foleg europara es kanadara epitenek. (az utobbira foleg nyersanyag es elelmiszer tekinteteben)
  • Jakuza1 #11
    USAban meg azt kellene bevezetni, hogy nem gyarthatnak kinaban es a vilagon mashol, csak amerikai termeket fogyaszhassanak stb,stb,stb
    Mindjart visszavennenek a nagy pofabol.
  • zpe #10
    Hát szerintem inkább Amerika mint Kína legyen a vezér!
  • DontKillMe #9
    Szerintem túl sok észérvet sorakoztattál fel a kommentedben, törölj párat...
  • zola2000 #8
    Persze hogy összekapnak.

    Manapság Kína rohamosan fejlődik, a világ második legnagyobb gazdasága, ha így megy tovább rövid időn belül első, és a történelem bebizonyította, hogy gazdásági vezetést követi a többi is (katonai - politikai és kulturális) persze hogy nem szeretné amerika ölbe tett kézzel nézni, ahogy elveszíti világban a vezető szerepét.
  • Armagedown #7
    nagyon helyes, itt Europában is be kellene ezt vezetni, csak a korrupt szar politikusok miatt nem működne a dolog
  • efhenrir #6
    Ja és taiwanban.
  • efhenrir #5
    Meg kell erősítenem Kaeblo legfőbb mérnököt, az IC gyárak túlnyomó többsége az Amerikai Egyesült Államokban és Dél-Koreában (aminek lehetséges, hogy nemsokára nekiesik északi fele) van. Innentől egyrészt Kína bekaphatja, másrészt ez egy idióta döntés, mert csak az árak fognak nőni.
  • Kaeblo #4
    Bőven nem, pl az intel gyárainak nagy része az USÁban van, meg egy rakás más cégé is. De Európában is vannak félvezető gyárak.