Berta Sándor

Radikálisan megváltoztatják az életünket az elérhető adatok

A felhasználók egyre több adatot tárolnak és osztanak meg másokkal, miközben a webes tárhelyek is egyre olcsóbbak. Mindez nagy mértékben befolyásolja az életünket.

Rick Smolan amerikai újságíró egy Jawbone Up nevű terméket hord az egyik karján. A készülék egy szenzort rejt, amely többek között méri, hogy a férfi mikor, milyen hosszú ideig és milyen mélyen alszik, mikor és mennyire intenzíven mozog, továbbá kiszámolja, hogy mennyi kalóriát éget el naponta. "Az olyan eszközök, mint a Jawbone Up látható jelei a körülöttünk zajló forradalomnak, én pedig dokumentálni akarom és érthetővé akarom tenni ezt az változást" - nyilatkozta Smolan. Napjainkban a legtöbb ember magával hord legalább egy hasonló készüléket, általában egy okostelefont, de a fényképezőgépek is rögzítik a GPS-adatokat, vagy a számítógépünkkel vagy a hitelkártyánkkal is folyamatosan nyomokat hagyunk magunk után. Ezekből következtetni lehet a mozgásunkra, az érdeklődési körünkre és a vásárlási szokásainkra.

"Mindannyian magunkkal hordunk több szenzort is. Amennyiben visszatekintünk, akkor azt fogjuk egyszer mondani, hogy 2013 volt az az év, amikor minden megváltozott. Először vannak meg a technikai lehetőségeink ahhoz, hogy a környezetünket, a mindennapjainkat, az életünket olyan pontosan feltérképezzük, hogy ezeknek az adatoknak az alapján hozzunk meg döntéseket. A tárhelyek évek óta annyira olcsók, hogy már semmi nem megy veszendőbe. Minden ember digitális adatnyomot húz maga után, annak ellenére, hogy ezt akarja-e vagy sem, s ez a nyom örökké megmarad" - tette hozzá az újságíró.


A két fő kérdés most már a következő: miként használhatjuk ezeket az adatokat, illetve ki használhatja őket? Az első kérdésre DJ Patil, a Greylock Partners adatelemzője keresi választ. Patil egyike azoknak a vezető tudósoknak, akik a valós idejű adatokkal foglalkoznak. Szerinte jelenleg egyáltalán nem értjük azokat a lehetőségeket, amelyek a környezetünk valós idejű mérésében rejlenek. A legtöbb vállalat régóta több millió adatot gyűjt az ügyfelei online vásárlási szokásairól, a járműveik pozíciójáról, a raktárkészletekről és a munkatársak motivációjáról. Az adatok kielemzése azonban jelentős mértékben elmarad a gyűjtési őrület mögött.

Még csak most érhetők el azok az első alkalmazások, amelyek konkrét válaszokat képesek nekünk nyújtani a rendelkezésre álló valós idejű információk kiértékelése alapján. Amennyiben megkérdezzük az okostelefonunktól, hogy szükségünk lesz-e ma esernyőre akkor csupán annyit tud válaszolni, hogy ma délután igen. Azonban ez még csak a kezdet, az elérhető megoldások széles skálája várja, hogy hosszú távon is megbízzunk bennünk. Amennyiben ez a probléma megoldódik, úgy változni fog a helyzet.

A tavaly októberben megrendezett SAS Fórum Magyarország 2012 című szakmai konferencia rámutatott, hogy valóság és nem csupán hype a mostanában olyan sokat emlegetett Big Data jelenség. A jelenlegi gazdasági környezet mellett az átalakulóban lévő fogyasztói magatartás, valamint az adatok változatossága, növekvő mennyisége és gyors áramlása is új helyzet elé állítja a vállalatokat világszerte. A keletkező adatokból azonban csak akkor jön létre érték, ha a szervezetek elemzik a rendelkezésükre álló hatalmas adatmennyiséget, és az így nyert információk birtokában kihasználják az ebből adódó lehetőségeket. Akkor beszélünk Big Data jelenségről, amikor az adatok meghaladják egy szervezet hagyományos adatbázis-tárolási vagy feldolgozási képességét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek #20
    Ez az összefüggéstelen katyvasz lenne a válaszod? Állítottam valahol is, hogy sokkal rosszabb dolgok nem történtek egyébként a múltban? Arról volt csak szó, hogy itt istenítitek a könyvnyomtatás elterjedését, pedig Európa pont egy mélyponton volt amikor történt, és nem is ennek köszönhetöen emelkedett újra ki belöle. Amiket felsoroltál azoknak nincs köze a témához. Talán inkább neked nem ártana utánaolvasni a történelemnek...

    A jobbágyok röghözkötése egy kései fejleménye volt a hanyatló feudalizmusnak, az általam említett korszakban még a különbözö európai alkotmányok, királyokkal kötött szerzödések biztosították a szabad költözés jogát. A te logikád szerint akkor a könyvnyomtatás okozta a jobbágyok elnyomását, mert akkoriban történt? Ésszel, emberek, ésszel...
  • liberty2 #19
    Nem tudom, hogy miért kezdtetek el a történelemben történt dolgokkal foglalkozni amikor nem vág ide. Még mindig az információ mennyiségéről és a feldolgozhatóságáról beszélünk.

    Nem tartom amúgy kizártnak azt az időszakot amikor az emberek ( mist sok scifi-ben ) mesterséges eszközökkel pótolják saját hiányosságukat. Ilyenek most is vannak, végtagok formájában, egyeseknél a látás és hallást segítik mesterségesen előállított eszközök. Miért ne lehetne pl az információfeldolgozási képességünk így növelni? Persze ehhez az agyat még sokkal jobban fel kell térképezni és az nem holnap lesz, de szerintem egy 40-50 éven belül már lehetséges lesz akár ez is. Íme egy példa, nem a legjobb, de egyik kedvenc filmem :)

  • caius marius #18
    Ja, igen a kedvencem a robot a földes uraknak, kimaradt...
  • caius marius #17
    "A többi általad említett találmánynak köszönhetjük, hogy a 20. századi háborúk sokkal nagyobb emberirtással jártak mint valaha a történelemben, az újságok, és aztán a rádió elterjedése tette lehetövé a milliókat vadállattá elvadító háborús propagandát, stb. szép új világ..."
    Szerinted a keresztes háborúk, tatárjárás, Cortez, búr háború, a kelet leigázása, kizsákmányolása az indiánok kiirtása északon ezek mik voltak? Békemenet mind ugye?
    Érdemes lenne kicsit utánaolvasnod ennek a töris dolognak, úgy gondolom.
  • caius marius #16
    "Az a rabszolgaság amire gondolsz újkori volt, és még az ókorinál is brutálisabb, faji alapú és örökös állapot volt. Elötte a középkori Európában a legtöbb országban nem is voltak az emberek áruba bocsáthatóak, pl. nálunk sem."
    Valóban, a röghöz kötés pl kifejezetten méltányos bánásmód volt.
  • caius marius #15
    Na mosjólmegmontad!
  • caius marius #14
    +1
    Főleg ez volt nagyon szép gondolat:
    "Fel kéne fogni, hogy nem nemzetek vagyunk, hanem egy élő rendszer aminek a neve: Emberiség."
  • kronosz1990 #13
    A kérdés az vajon kinek kell megtanítania a gyerekeke vagy "megvédenie" az infoszmogtól......a probléma nem a technológiában van mint ahogy nem is a fejlődéssel a kérdés az,hogy a társadalom miként reagál,milyen szocializációs folyamatok zajlanak le,illetve a felnőtt társadalom -igen nem csak a szülők -minden egyes felelősség teljes ember ezt képes e kezelni......készen áll e a megjelenő kihívás kezelésére,senki nem születik függőnek ez mindig folyamat....(TAK) Azért ezt se felejtsük el...ahogy egy nálamnál jócskán idősebb ember mondta "nálunk a ciki az volt,ha nem mentél ki a grundra....akkor mi csavargók voltunk a felnőttek szemében de senki nem igazán törődött azzal miért csavargunk
    volt róla szó de ennyi."Most ugyanaz megy csak másképp néz ki a grund...de egy dolog ugyanaz,mire megtudjuk,miért így viselkednek már más lesz a baj...
  • Vaszilij Artyom #12
    Te miről beszélsz?
  • Thrawn #11
    Pedig próbálkozik az ifjúság nagyon. Gép előtt skype, f@szbook egyszerre, közben könyvből tanulás és telefon baszkurálás. Billentyűzet mellett energiaital, majd ha már kellően szétpörgött az agya, relax egy kis fűvel. Gratula!