Berta Sándor

Öt évig tárolják a távközlési adatokat Kolumbiában

A dél-amerikai ország kormánya igyekszik lemásolni az európai gyakorlatot és arra kötelezte a helyi internetszolgáltatókat, hogy minden lehetséges eszközzel ellenőrizzék a felhasználókat.

Katitza Rodriguez, az Electronic Frontier Foundation (EFF) nemzetközi jogi igazgatója blogbejegyzésében számolt be az augusztus óta hatályban lévő rendeletről, ami többek között azt tartalmazza, hogy az internetszolgáltatók kötelesek legalább öt évig megőrizni a telekommunikációs forgalmi adatokat. Összehasonlításul: az Európai Unióban hatályos irányelv legfeljebb két éves távközlési adattárolást ír elő.

Az internetszolgáltatókat egyúttal felszólították arra is, hogy tegyék lehetővé azt is, hogy a hatóságok bármikor betekinthessenek az e-mailek tartalmába és más internetes kommunikációs szolgáltatásokba. A rendeletben ennek kapcsán hivatalosan "nyilvános biztonsági mechanizmusról" van szó, amit a bűnüldözéssel "optimalizálni" kell. Az EFF álláspontja ugyanakkor az, hogy ezek olyan kiskapuk lehetnek, amiket adott esetben a kiberbűnözők is könnyedén kihasználhatnak. Az adatvédelmi aggályokon túl ezek a fejlesztések komoly költségeket jelentenének az internetszolgáltatóknak, és nincs pontosan szabályozva, a kolumbiai állam miként kompenzálja az együttműködést.

A rendelet nem veszi figyelembe a nemzetközi emberi jogokat. A polgárok adatvédelemhez és magánélethez fűződő jogát egyaránt sérti, negatív következmény lehet még a véleményszabadság hosszú távú korlátozása, emellett gyakorlatilag minden kolumbiai állampolgárt potenciális bűnözőnek tekint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Tiszta USA. :)