Berta Sándor

Az EU-nak szigorúbban kell ellenőriznie a digitális fegyvereket

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) és a Human Rights Watch nevű szervezetek arra szólították fel az Európai Uniót, hogy az eddiginél hatékonyabban felügyelje a digitális megfigyelési technológiák kereskedelmét.

Marietje Schaake, az Európai Parlament internetszabadsággal kapcsolatos jelentéskészítője nyilvánosságra hozta összefoglaló anyagát az európai technológia-exportról. A szakember kiemelte, hogy az európai felderítő és cenzúratechnológiák segítségével világszerte megsértik az emberi jogokat. Schaake éppen ezért azt követelte, hogy ellenőrizni kellene e technológiák exportját, éppúgy, ahogy az élelmiszerek és a gyógyszerek minőségét is megvizsgálják, illetve ahogy a hagyományos fegyverek exportját is figyelemmel kísérik.

"Paradox, hogy az európai kormányok egyrészt azt hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos a hírblokádok áttörése és az elnyomó rezsimekből való hírkiszivárogtatás, ugyanakkor eközben az európai cégek e diktatúrák vezetőit olyan technikákkal látják el, amelyek lehetővé teszik az aktivisták nyomon követését. Sokkal nagyobb átláthatóságra van szükség azzal kapcsolatban, hogy mely vállalatok szállítanak cenzúratechnikákat az elnyomó államokba és emellett olyan törvények kellenek, amelyek ezt a kereskedelmet pontosan szabályozzák" - fejtette ki Matthias Spielkamp, az RSF elnökségi tagja.


Az arab országok cenzorai jellemzően európai eszközöket használtak

A Riporterek Határok Nélkül és a Human Rights Watch álláspontja szerint a megfigyelési technikák nem szabályozott kereskedelme jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a véleményszabadságra. Amennyiben sikerül kémprogramot telepíteni a bloggerek és az emberi jogi aktivisták számítógépeire, onnantól a titkosszolgálatok megismerhetik a kapcsolataikat, megszerezhetik a jelszavaikat, betekinthetnek az e-mailjeikbe és a chatbeszélgetéseikbe. Az csupán az első lépés volt, hogy az EU megtiltotta az ellenőrzési rendszerek szíriai és iráni exportját. Önmagában ez nem elegendő, ennél sokkal többre van szükség.

Németországban már téma volt a kémprogramok szinte akadálytalan kivitele, miután kiderült, hogy az ilyen alkalmazások fejlesztői szabadon exportálhatják termékeiket bármely államba. Ezt követően Nagy-Britannia jelezte, hogy szigorítja a kémszoftverek külfölcre való eladását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!