Gyurkity Péter

Az iPhone 5 sem állítja meg az Androidot

Az iPhone család legújabb tagjának első hónapja nem hozott drasztikus változást a mobil platformok versenyében, ám az Apple mégis némi sikert tud felmutatni. A Google Play lassan de biztosan zárkózik fel.

A comScore az amerikai adatokra támaszkodva vonta le a fenti következtetést, legalábbis ami az iPhone 5 eddigi eredményét illeti. Októberben ugyanis a tengerentúlon a júliusi adatokkal összehasonlítva az Android tovább növelte részesedését, 52 helyett immár 53 százalékot ural a piacon. Az Apple is picit növelni tudta az általa birtokol szeletet, ez azonban nem volt elég a Google lendületének megtöréséhez.


Tovább nőtt az Android előnye az iOS-hez viszonyítva

Annyit mindenesetre elért az almás cég, hogy a gyártók versenyében (az okostelefonokat és a hagyományos mobilokat is beleértve) megelőzték az LG-t, ezzel pedig feljöttek a második helyre a Samsung mögött. A Motorola és a HTC tovább folytatja lecsúszását, a mobil operációs rendszereknél pedig a RIM és a Microsoft bizonyult a két nagy vesztesnek - előbbi 8 százalék alá esett vissza, utóbbi pedig a Windows Phone 8 iránti várakozás közepette már csak 3,2 százalékot tudott felmutatni októberben. Az Apple némileg jobban folytathatja a hátralévő időszakot, hiszen a Foxconnal karöltve végre kellő számú készüléket tudnak leszállítani odaát, mi több, immár elérhető a független változat, igaz ez 650 dollártól indul.


Hiába a több Androidos telefon, az Apple boltjának bevétele nagyobb

Az online szoftverboltok esetében még mindig az iOS vezet, sőt, a bevétel tekintetében nagyjából négyszeres az előnye a gyorsan zárkózó Google Play portálhoz képest, dacára annak, hogy ez utóbbi január óta megháromszorozta havi bevételét. A letöltések számát illetően már nincs ekkora különbség a két platform között, a Play a rengeteg ingyenes app révén gyorsuló ütemben csökkenti a különbséget, itt pedig előrevetíthető a helycsere a két versenyző között.


Letöltésszám tekintetében lassan kiegyenlítődik a helyzet, tehát az Androidosok többsége szinte csak ingyenes szoftvereket tölt le. Főként a japánok fizetnek

Érdekesség, hogy az USA részesedése mind a bevétel, mind pedig a forgalom tekintetében csökken, az iOS esetében Kína gyorsan közelít (bár a bevétel nagy részét még nem ők adják), a Play portálon pedig Japán már megelőzte az Egyesült Államokat, immár a szigetország jelenti a legnagyobb bevételi forrást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #199
    Olyanra nem is vagyok kíváncsi, kisfiam, akikkel ilyen hangot kell megütnöm.

    Veletek is mindig szépen kezdem, aztán kiharcoljátok...
  • Papichulo #198
    "találsz-e olyat, akit ez a nagyképű folyamatos idegenajkúságod nem zavar?"

    Nincs benne nagykepuseg. Amugy meg a lanyok imadjak ;)

    De engedd meg, hogy parafrazialjam a kerdesed! "Találsz-e olyat, akit ez a folyamatosan tragar es buta stilusod nem zavar?" :)
  • levente68 #197
    Nem igazán megy bele a csökött agyadba, hogy elmondtam: nem fogod magyarázkodásokkal megúszni. Minden topikban félrebeszélsz és egy igazi applebuzi köcsög vagy, mit vársz, hazug tróger?
  • levente68 #196
    profán

    nem beavatott; hétköznapi, világi; durva

    Mit jelent szerinted a profanitás és találsz-e olyat, akit ez a nagyképű folyamatos idegenajkúságod nem zavar?

    Én a 'durva' jelentéséből kiindulva válaszoltam, de ezen a szálon nem fogod megúszni kimagyarázásokkal, terelésekkel, hogy ostoba és nagyképű voltál.

    Megy a root Titanium Backup segítségével felétek? Faszfej...
  • Papichulo #195
    "Káromkodj inkább, de ne hazudj, mocskolódj, ferdítgess, ok?"

    Most akkor bezarult a kor, mivel visszatertunk oda, hogy en itt nem hazudtam. Ha egy kis eszed is lett volna, akkor eszrevehetted volna, hogy ezt a lepest probaltam megsporolni, amikor egybol ennek a bizonyitasat kertem toled... sajnos nem volt.
  • levente68 #194
    Tudod mit?

    Káromkodj inkább, de ne hazudj, mocskolódj, ferdítgess, ok?

    De ha így tennél, akkor megoldódna probléma, mert én se hordanálak el hazug, ferdítgető, ostoba szarnak.

    Próbáld ki ;o)
  • Papichulo #193
    Azert otot, mert egynel meg konnyu lenne nevetseges ertelmezesi vitakba keveredni, otnel mar eleg elsopro lenne a bizonyitek. Viszont figyelembeveve, hogy meg egyet is keptelen vagy emliteni, ezert ezt is berakom az 'ismetcsak segget csinaltal a szadbol' fiokba :)

    ps: Amugy az is vicces, hogy a profanitas szo jelentessel sem vagy tisztaban, mivel meg a legnagyobb elfogultsagod mellett is nehezen tudsz azzal vadolni, hogy karomkodni szoktam.
  • levente68 #192
    Rootoljál TiBi-vel, engem meg hagyjál lógva, okoska, szerinted én fogok egy percet is keresgélni az aljaskodásaid között?

    Harapjál az Apple geciségeire inkább. No meg a trolltestvéreidére.

    A nyilvánvaló dolgok helyett engem már nem ráncigálsz a szokásos genny ferdítgetéseidbe bele, azt a pöttyöst már régen és sokszor elrúgtad.

    Annyit még elárulhatsz, miért ötöt kérsz említeni, egy nem lenne elég? Vicces fiú...
  • Papichulo #191
    Tudom, hogy nem kene, de harapok ra... Idezz tolem mondjuk 5 dolgot, amiben hazudtam! Termeszetsen ugy, hogy valami forrassal bizonyitod be, hogy ez valotlan volt. Mondjuk a szandekossag meg akkor is ketes eselyu, de kezdjuk az elejen!
  • levente68 #190
    Nem voltál profán? Ejjha, de hülyeségeket beszélsz, hazudsz, ferdítesz és a többi, ez persze neked semmi, te tetű?