Gyurkity Péter

Az Apple nyert, a Nokia vesztett a harmadik negyedben

A harmadik negyedéves adatok szerint csökkent a globális mobiltelefon-forgalom, az okostelefonok viszont tovább terjeszkedtek. A legnagyobb vesztes a Nokia, míg a legnagyobb nyertes az Apple volt.

A Gartner most tette közzé a harmadik negyedre vonatkozó globális felmérését, amelyben szemügyre vehetjük a mobiltelefonos szegmens főbb szereplőinek teljesítményét. Nagy meglepetést nem tartalmaz számunkra az anyag, az őszi hónapokban is a korábbi trendek folytatódtak, ám mégis figyelemreméltó a riválisok alapvetően eltérő eredménye.


Harmadik negyedéves mobileladások világszerte, ezer darabban

Az egy évvel korábbi állapottal összehasonlítva ugyanis az Apple forgalma nőtt leginkább, ők 36,2 százalékkal javítottak a korábbi adaton. Az első helyet immár magabiztosan birtokló Samsung sem panaszkodhat, 18,6 százalékos növekedése szintén nem kis teljesítmény, míg a második helyen tanyázó Nokiát igencsak súlyosan érintette a hagyományos mobiltelefonok népszerűségének csökkenése, ők 21,9 százalékot vesztettek korábbi súlyukból, mivel az általuk leszállított alig 7,2 millió okostelefon nem tudta ellensúlyozni a romló mutatókat.


Harmadik negyedéves mobileladások operációs rendszer szerint, ezer darabban

Márpedig éppen itt, az okostelefonok területén belül kínálkozik az egyetlen igazi lehetőség a megújulásra, hiszen míg a hagyományos mobilokból kevesebb talált gazdára, mint egy évvel korábban, addig az okostelefonok forgalma csaknem felével, 46,9 százalékkal ugrott meg. Ezen a szegmensen belül a finn gyártó a harmadikról a hetedik helyre szorult vissza, vagyis további komoly erőfeszítésekre lesz szükségük, hogy a Lumia családdal valahogy megkapaszkodjanak. Ehhez természetesen az Windows Phone erősödése is szükséges lesz, ami egyelőre tovább várat magára: az operációs rendszerek listáját az Android vezeti 72,4 (!) százalékkal, míg a második iOS alig 13,9 százalékot mondhat magáénak.

A Symbian visszaesése legalább ennyire feltűnő, az egy évvel korábbi 16,9 százalék helyett most már csak 2,6 százalékot birtokol a halálra ítélt platform, így a szintén rosszul szereplő RIM a maga 5,3 százalékával megkaparintotta a harmadik helyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hurkaur #206
    termeltek am :D
  • M2 #205
    Ne is próbálkozz, kicsi törpe! :-)
  • levente68 #204
    Ühüm!

    Fel akarok nőni hozzád, ó nagy troll! ;o)
  • M2 #203
    Jajj, te szegény még mindig itt rugózol? Mondtam már: nyugi! :-)
  • levente68 #202
    Mihez is? Hogy szarok egy ilyen szarra, aki vagy. Lehet.

    Egy ilyen trollal mit kellene kezdenem?

    Hülyeségeket beszélsz, ferdítesz, hazudsz és lépten-nyomon bizonyítod, hogy mennyire nem értesz a dolgokhoz, mégis, mit vársz?
  • M2 #201
    Beállíthatod így is, az igazság inkább az, hogy te nem is nagyon tudsz mást, csak ehhez értesz. :-)
  • levente68 #200
    "Leszarni azt jól tudsz, látod! :-)"

    Ja, mert kártyázni ugyan nem nagyon tudok, de az onnan átvett analógia alapján szarra szart kapsz. ;o)
  • M2 #199
    "Autómat ma is szereltem és sok dologhoz értek"

    Elkérhetném a napi útvonalad, elkerülendő?


    "mert talpraesettnek neveltek"

    Valaminek neveltek, az biztos, de én nem így nevezném...


    "vagy mert zseni vagyok, leszarom."

    Leszarni azt jól tudsz, látod! :-)


    "Az a fontos, hogy nem hagyom el magam és fogadom, sőt követelem, hogy hülyévé képezzenek ki."

    Rendben, ezúton átnyújtom neked a Kiképzett Hülyék Oklevelét!


    "Nem egy pék fórumban fröcsögök, hanem egy olyanban, ami SEMMI misztikusról nem szól"

    Tehát a pékség tele van misztikus dolgokkal. Értem. Van a varázskifli meg a csodazsömle, esténként meg szeánszokon készül a másnapi friss, mágikus Kenyér.

    Ajjaj, nagy a baj! :-)
    (seggére szorult a gumi és úgy szaladgál - LOL)
  • M2 #198
    "Lassan a seggeteket nem tudjátok kitörölni, mert annyira surmók lesztek ezen az úton, de nagy pofával ugattok azokra, akik képesek két enternél többet megoldani, jöttök a hülye, szátokba adott dumákkal, mint M2."

    Kettőnk között az az óriási különbség, hogy én ismerem mindkét rendszert, itt van az asztalomon és napi szinten kell nyomogatnom mindkettőt (több készüléken), így tudom is miről beszélek. Te meg csak egy idióta önjelölt zseni vagy, aki csak fröcsögni tud.

    Nem tudom az mikor fog leesni nálad, hogy igazából etetjük a vicces majmot, hogy jókat nevessünk rajta, mikor sokadjára is seggére szorul az autógumi...
    De csak tolja magát a hülyéje, csak tolja! :-)
  • M2 #197
    Te tényleg nem vagy képes felfogni, hogy az Android vásárlók 99.999999 százaléka leszarja a mikkel te foglalkozol? Egyik részüknek egy alap Nokiára lenne szüksége, másikuknak meg egy iPhone-ra.
    Kettő közé becsalja őket a sok reklám és a szoros költségvetésük.