Alex

Két új Sony fényképezőgép

Az új termékek tavaszi áradata folytatódik: két új modellel bővült a Sony SLT sorozata, a NEX-F3-mal és az SLT-A37-tel.

A NEX-F3 az E-bajonettes Alpha NEX-C3, az A37 pedig az A-bajonettes SLT-A35 utódja. Mindkét masina ugyanazt a 16 megapixeles szenzort és BIONZ képfeldolgozó processzort kapta, ráadásul áruk is azonos, az Egyesült Államokban 600 dollár. A választás közöttük az igényünktől függ: az F3 kompaktabb és valamivel könnyebb, míg az A37 jobb minőségre képes és több rajta a közvetlenül elérhető funkció.

Az F3 polikarbonát váza ellenére minimálisan nagyobb és nehezebb elődjénél, viszont fogása is kellemesebb. Úgy látszik a használhatóság győzedelmeskedett a marketingszempontok felett. Átdolgozták a tetején lévő bekapcsológombot, felugró vakut kapott és már rádugható egyéb kiegészítő is, például egy mikrofon. A cég közleménye kiemeli a 180 fokban kifordítható 3 colos, 921 ezer pixeles LCD kijelzőt, amivel könnyen készíthetünk önarcképet, ráadásul teljesen kihajlítva automatikusan bekapcsol egy időzítő, aminek visszaszámlálását láthatjuk a monitoron. A kész fotót magától megfordítja, tehát nem olyan lesz, mintha tükörben néztük volna magunkat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

HD videók (50i/25p) rögzítésére alkalmas, van benne optikai képstabilizátor, és megemelték az akkumulátor-élettartamát, így a gyártó szerint egy töltéssel 470 felvétel készítését teszi lehetővé. Az SD kártyahelyet átmozgatták az akkumulátor mellől, de ez állvány használatakor problémát okozhat, ugyanis az alján találtak neki helyet. Egyébként a szokványos Sony funkciókat bírja, mint a 2D és 3D panoráma üzemmód, auto HDR, sorozatfényképezésre pedig 5,5 FPS-sel képes. Az automatikus portrékeretezési funkció azonosítja a modell helyzetét és a képet úgy vágja meg, hogy az igazodjon a harmadolásra vonatkozó kompozíciós szabályhoz. A cég a gépét a kompaktról felfelé váltóknak ajánlja, akik a DSLR készülékek minőségére és rugalmasságára vágynak azok méretbeli hátrányai nélkül.

Testvére, a féligáteresztő tükrös (Single-Lens Translucent, vagy röviden SLT) A37 azoknak való, akik a cuki kis MILC-ek helyett egy robosztusabb gépre vágynak, elektronikus keresővel és a funkciókat közvetlenül szabályozó kezelőszervekkel. A Nikon D3200 és a Canon 550D direkt konkurense pont ezt tudja, emellett a MILC-eknél jóval gyorsabb - bekapcsolás után pár tizedmásodperccel már üzemkész - és több objektívet tud fogadni. Előbbi oka, hogy míg a tükörreflexes gépek egy olyan tükör segítségével továbbítják a fényt az autofókusz érzékelőhöz és a keresőhöz ami a kép készítésekor felcsapódik, addig az SLT fényképezőgépek féligáteresztő tükrének nem kell megmozdulnia. Így nem csupán gyorsabbá válik a fényképezőgép, de az autofókusz is folyamatosan tud élességet állítani még a HD felbontású videók készítése közben is.

Klikk ide! Klikk ide!

Az LCD mérete az A35-höz képes meglepő módon 3 colról 2,7-re, 921 ezer pixelről 230 ezerre csökkent, de a kialakítás egyébként szinte nem változott. Míg a NEX-F3-nál optikai, itt szenzoreltolásos képstabilizátor van, azaz a hatás nem objektívfüggő. Itt is van automata portrékeretezés, auto HDR, arcfelismerés és követő autofókusz. Gyorsasága miatt aktív gyerekkel vagy háziállatokkal rendelkező apukáknak ajánlható, júniustól lesz kapható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!