Berta Sándor

Beleolvadnak a környezetünkbe a számítógépek

Mark Rolston, a Frog nevű tervezőműhely kreatív vezetője úgy véli, hogy a jövőben nem számítógépeket fogunk használni, hanem gyakorlatilag bennük fogunk élni.

A Frognak világszerte 1100 munkatársa van, a cég tervezte az Apple számára a Snow White dizájnt, a Sonynak a Trinitron technológiát és a Microsoft Kinect játékkonzol gesztusvezérlési funkcióját. Kapcsolatban állt olyan cégekkel, mint a Ford, a Disney, a Hewlett-Packard, a Yahoo!, a Logitech és a Lufthansa.

"Az okostelefon egy számítógép. Annyi minden van benne, gyakorlatilag a számítógépes korszak összes vívmánya be van építve egy dobozba: teljesítmény, képernyő, tárolóhely. Egy olyan eszköz, ami a tulajdonosát hatalommal ruházza fel, mégis, a jövőben teljes mértékben le tudunk majd mondani róla. Ennek ellenére minden tulajdonsága és általa elérhető tudás elérhető lesz a számunkra, mert egyszerűen a környezet része lesz. A Google Glass projektje is legfeljebb egy közbenső lépcsőfok, mivel még mindig egy eszközről van szó. Mi viszont egy olyan környezethez akarunk visszatérni, ami nem úgy néz ki, mint egy gépekkel telezsúfolt hely, még ha a valóságban úgy is néz ki."


"Egy példát említek: már ötvöztük a beszéd- és a gesztusvezérlést, s hirtelen a láthatatlan számítógéppel lévő interakció nagyon is természetesnek tűnik. A jövő helyiségei és terei számos információt fognak ötvözni: gesztus- és hangvezérlést, összefüggéseket stb. Maga a helyiség vagy a tér érteni fogja, hogy mi zajlik. Ez a jövő nagyon hamar eljön majd és ebben biztos vagyok. Számos nagy céggel álluk kapcsolatban és közülük sok érdeklődik e dolog iránt" - nyilatkozta a szakember.

Rolston szerint az egyik leglenyűgözőbb pont az, hogy miként lehet majd irányítani a különböző rendszereket. A jövőben a készülékek reprezentatív módon lesznek jelen, azért, hogy érzelmileg kielégítsék az embereket, ezzel szemben az okostelefon kiszakít minket a környezetünkből. Az interakció ugyanolyan lehet, mint a valódi életben. Szükség lesz viszont új interfészekre. S, hogy miként néz majd ki mindez a gyakorlatban? Nos, a jövő pályaudvara tudni fogja, hogy éppen hány ezer ember utazik és ők honnan hova tartanak. Egyetlen ember vagy csoport erre nem képes, nem tudja áttekinteni a helyzetet, de amíg idáig eljutunk, addig nagyon sok dolgot kell megvalósítani.

"Az internetből még mindig nagyon nyers adatokat kapunk. A jövőben kevesebb adatot kell továbbítani és azokat a számítógép sűrűbb információkká alakítja majd át. Amennyiben például éhes vagyok, akkor nem azt akarom megtudni a Facebooktól, hogy xy éppen egy olasz étteremben tartózkodik és tésztát eszik, hanem azt, hogy négy barátom a közelben van és közülük kettő még szintén nem evett ma semmit. A nagy számítógép-gyártók számára már jelenleg is dolgozunk olyan tereken, amelyek a korábban leírt módon működnek. A következő lépés, hogy egész épületekre és egész városokra alkalmazható rendszereket készítsünk. Azonban nem csak számítógépes cégeknek dolgozunk, hanem háztartási berendezéseket gyártó vállalatoknak is, akik azt kérdezik: miként lehet kiváltani a gombokat és a kapcsolókat." - szögezte le végül a tervező.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #15
    Akinek meg elromlott az órája és amiatt bármilyen hátrány, vagy baleset éri, az meg megérdemli. Akié nem elromlott, csak a szomszéd szoba vérpistikéje szivatja az szintén. Pedig egy ilyen cucc mára már olcsó szivatási lehetőség lenne a képzeletbeli hajódon...
  • AgentKis #14
    Nem kell, hogy az autó bármit felismerjen, mivan ha csak egy villáskulcsér megyek a garázsba? Egyszerűen amikor kell, akkor kezdjen el fűteni, hűteni. Ehhez nem kell intelligencia, csak jól beállított időzítő eszközök...

    Ahogyan a volt főnököm fogalmazott 2000 környékén: "A technika meg tudja oldani, hogy a hűtő kommunikáljon a mosógéppel, de viszonylag kevés közös témájuk lenne..."
  • Cat #13
    "Jelenleg nincs olyan szoftver ami kepes lenne megbizhatoan nem labor korulmenyek kozott emberi beszedet felismerni es a kerdesekre intelligens valaszokat adni."

    Ez szimplán nem igaz. Szoktam használni az androidos hangfelismerést chatelésre, és ugyan előfordul hogy bonyolultabb szavakat nem ismer, de szerintem türhető. (Az egyszerűbb nyelvezetű angolban gondolom még jobb.) Nyilván kódszavakat kellene használni, amit pl. a youtube példája mutat, ami nagyon profin adja meg a keresett tartalmat (nyilván azért, mert elég zárt, nagy mintából dolgozik és a tartalom is ismert).

    Olyasmikre gondolok, hogy "merre van a konditerem" vagy "mutasd olasz étterem étlap". Előbbinél tudnia kell hol vagyok én, hol van a konditerem, és a kettő közötti utat kell elmondania hangosan. Utóbbinál meg hogy van a hajón három étterem, és melyik az olasz, és mi az az étlap. Csupán akarás kérdése ezt megvalósítani, nem kell feltalálni semmit.
  • kvp #12
    "csak a háttérbe kell rakni egy hangfelismeréssel és válaszolni tudással bíró információs rendszert."

    Es itt van az MI eleasva. Jelenleg nincs olyan szoftver ami kepes lenne megbizhatoan nem labor korulmenyek kozott emberi beszedet felismerni es a kerdesekre intelligens valaszokat adni. A technologia tobbi resze, tehat a helyfuggo informaciokereses es terkep alapu navigacio mar megoldott. Legutobb a kutatok ejszakajan is volt az ericsson-nal egy ilyen demo alkalmazas, smartphone-okra le lehetett tolteni es mukodott is. Arra a peldara, hogy egy program az ismerosok post-olt etelei helyett a kozelben levo ismerosok kozzul azokat keresse ki, akik meg nem erre pedig jo pelda az azota sok helyen letiltott girls around me, ami automatikusan megkereste a kozelben talalhato, valoszinuleg lefektetheto lanyokat. Tehat az info megvan, az adatbanyasz programok megvannak, a terkep alapu navigacio megvan, csak az emberi beszedet hasznalo intelligens interface-ek hianyoznak. Ebbol is inkabb az intelligens resz a problemas.

    A formatervezo irodakrol pedig csak annyit, hogy a valodi technologiai ujitasokat nem ok hozzak ossze hanem a mernokok. Az apple elso gepe fabol, google elso szervere pedig lego-bol volt es egy mernok tervezte mindkettot. A google uj augmented reality szemuvegenel sem vagyok biztos, hogy nem egy mernok almodta meg ilyenre.
  • Cat #11
    Szerintem ott hibáztok, hogy egy zárt rendszerben kéne nézni az egészet, pl. egy hatalmas irodaházban vagy egy luxus óceánjárón. Utóbbi 300 méter, van rajta egyszerre ötezer ember (utasok + személyzet). Mindegyik kap egy egyszerű karórát, amiben van nfc meg egy belső helymeghatározó. Felmegy a család, ezzel az órával nyithatják a szobájuk ajtaját és szolgál fizetésre a bárokban, amit a végén kiegyenlítenek. Emellett a személyzet számára rögzíti hogy melyik utas hol van, ami akár baj esetén (lásd costa concordia katasztrófa), akár a szolgáltatások optimalizálásra használható. A képzeletbeli család meg szintén tudja, hol van a kicsi gyerekük, és az egész ott tartozkódásuk kényelmesebb. Ha eltévednek - alig egy hétig vannak rajta! - egyszerűen vissza tudnak találni a szobájukba, ha kiváncsiak rá hol van mondjuk a falmászó program csak kérdezniük kell. Ilyen rendszerek ma is vannak élményfürdőkben, semmilyen extra technikai nehézsége nincs, a szobákban most is vannak hangszórók, csak a háttérbe kell rakni egy hangfelismeréssel és válaszolni tudással bíró információs rendszert.

    Nagy testvér? Mert a kapitány tudja hol vannak az utasok? Nyer vele az utas? Igen. Nyer vele a személyzet, a hajótársaság? Igen. Akkormeg?
  • Tetsuo #10
    A legnagyobb baj az, hogy mar par ezer eve bar technologiakban fejlodott a civilizacionk, de erkolcsileg es szakralisan nem.
    A termeszettol is csak tavolodunk, pedig az, az emberi kornyezet legfontosabb resze.
  • M2 #9
    Pályaudvarban is a jövő közlekedése szempontjából van jelentősége a forgalom előrejelzésének: annyi automata autó jön a környékre, amennyi kell a beérkező vonatokhoz.
  • M2 #8
    Mondjuk autóknál nem hülyeség, hogy a kocsi felismerje a gazdiját és kinyitott ajtókkal, befűtött/lehűtött utastérrel várja, menetkészen. Közben már lebeszéli a többi közlekedővel, hogy merrefelé menjenek haza, szól az otthoni fűtésnek... stb.
  • halgatyó #7
    Az emberiség napjainkra elért egy olyan tudományos (és technikai) szintet, ahonnan az eddigi módszerekkel hatékonyan továbblépni nem lehet. Nemsokára pedig sehogyan sem.

    Az életünk rövid, a tanulásunk pedig lassú. Emiatt egyre kevesebb ember tud a tudomány csúcsain megállni, ahol az igazi újdonságok létrejönnek, és ezek az emberek is
    -- egyre hosszabb tanulási idő után képesek erre,
    -- egyre szűkebb szakterületen (méghogy polihisztorok... lassan alighisztorok leszünk)

    (Most szándékosan nem mentem bele a tudománytól egyre jobban leszakadó tömegeknek a tudományos-technikai halaáds iránti bizalmatlanságának kérdésébe, a mindenféle áltudományos és a környezetvédelem álarcába bújó tudomány-utálat sajnálatos terjedésébe)

    Ez a tendencia a tudományos-technikai haladásnak gátjává ávlik, amelynek feloldása még megoldásra vár.

    1.) Egyik lehetőség az életkorunk jelentős meghosszabbítása (nem a vén vegetálás időtartamát kellene meghosszabbítani, hanem az erőteljes fiatalságét!)

    2.) Másik lehetőség az intelligenciánk jelentős emelése. Ez akkor jelent megoldást, ha a tanulás sebessége is arányosan nő.
    Ehhez járulhat hozzá az agy kiegészítése valamilyen számítógépes megtámogatással, valami közvetlen (és igen nagy adatátviteli sebességű) agy-számítógép kapcsolattal.
    Ez bizony tömény scifi, most még.

    3.) Harmadik lehetőség az lehetne, ha több ember agyát lehetne összekapcsolni közvetlenül úgy, hogy ne kelljen a rettenetesen lassú, és meglehetősen gyenge kifejezőképességet biztosító beszédre hagyatkozniuk. Valahogy úgy, mintha egyetlen hatalmas agy lenne.
    Ez még inkább scifi, és amellett alighanem sokat ódzkodnak majd az ilyesmitől, nagyonis okkal! Ugyanis ebben a pillanatban megszűnne a magánember, és megszűnnének a saját, másokkal meg nem osztott infók.
    A hatalomnak nagyon hatalmas eszköz kerülne a kezébe ezzel. (de már a 2. pontbeli megoldással is, sajnos)

    Márpedig az elmúlt évezredekben bebizonyosodott, hogy a hatalom számára NEM a belső fékek jelentik az aljasság korlátait, hanem csupán az eltaposottak lehetséges reakciói (egyéni vagy csoportos lázadás, szabotázs, bojkott)
    Ha a hatalom korlátlan eszközt kap a kezébe, akkor nekünk végünk! Akkor az emberiség a JELENLEGI formájában (egyének együttműködő összessége) meg fog szűnni.

    Ha valamikor, egy történelmi korban a hatalom birtokosainak kezébe kerül az élet jelentős meghosszabbítása és a gondolatok kiolvasásának és befolyásolásának lehetősége, akkor az a hatalom korlátlan időre bebetonozta magát a csúcson, megdönthetetlenül.
    Ez az, ami igazán fenyeget, nem a "rohanó életmód" meg hasonlók.
  • halgatyó #6
    Ez a cikk teljesen hamis és nagyon NEMkívánatos képet fest a technikai haladásról.
    Kezdjük ott, hogy nem egy tudós vagy egy mérnök, hanem valami faszbúk-buzi formatervező-szerű valakinek a lázálmáról van szó. Csak ennyire kell komolyan venni.

    Én már az összes fosbúkos szemetet letiltottam a gépemről, és eszem ágában sincs bejelentkezni ebbe a primitív, celeb-szerű, semmitmondó hülyeségbe. Ha más bejelentkezik, az az ő dolga. (a feleségem sajnos áldozatul esett valami meghívásnak, azóta szív a fosbúkkal)

    Engem egyetlen nemkívánatos alak se baszogasson egyfolytában, hogy mit ebédeltem, meg hol vagyok éppen! Ha valaki akar valamit, akkor felhív vagy küld egy SMS-t. Ennyi.

    Ám a számítógépek szerepe nőni fog az életünkben, aminek vannak jó oldalai és nagyon veszélyesek is. Nem ilyen magánéletünkbe-tolakodó, celebagyú Mega-fosbúkra gondolok, hanem sokkal fontosabbra valamint sokkal veszélyesebbre is. (köv. hozzászólásom)