Gyurkity Péter

Tarolnak az ingyenes appok

Az összes letöltött app mintegy 90% százaléka ingyenes, így ezek szolgáltatják a növekedés ütemét az elkövetkező években. Lesz mire alapozni, az okostelefonok forgalma ugyanis szintén gyors ütemben nő majd.

A Gartner által most közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy az idei évben csaknem 46 milliárd appot töltünk le világszerte, ami majdnem duplája a tavaly elért eredménynek. Nem kivételes növekedésről van azonban szó, hiszen a 2016-ig terjedő időszakban hasonló expanziót jósolnak, ennek eredményeként pedig négy év múlva már 300 milliárd felett lesz az éves adat.

Ahogy az a címben is olvasható, az ingyenes fejlesztések jelentik a növekedés motorját, idén például az összes letöltés 90 százalékát ezek tették ki. A teljes állomány, vagyis a letöltésre kész, rendelkezésünkre álló app nagyjából egynegyede az Apple online boltjában található meg, nem ez lesz azonban szükségszerűen a fő hajtóerő, a piackutató cég szakértői ugyanis kiemelik, hogy a forgalom egyre több ilyen internetes piactér között oszlik meg. Természetesen továbbra is a Google, az Apple, valamint a Microsoft lesz ott a legnagyobbak között, az újonnan csatlakozók azonban szintén részt követelnek majd maguknak, ezt pedig ugyanúgy az ingyenes appokra alapozva tehetik meg, hiszen ez utóbbiak részesedése 2016-ra már valamivel 90 százalék felett lesz.


A Canalys ezzel egy időben az okostelefonok és táblák forgalmát igyekszik megjósolni, itt pedig hasonló ütemű növekedéssel számolnak. Négy év múlva már 1,2 milliárd felett jár majd az okosok éves forgalma (globális szinten), évente átlagosan ötödével bővül a szegmens, míg a táblák ugyanebben az évben 200 milliós adatot mutathatnak majd fel. A telefonoknál Ázsia viszi majd a prímet, 2016-ban csaknem 600 millió készülék találhat ott gazdára, ennek felét pedig Kína teheti ki, amely egyedül csaknem annyi okostelefont fogyaszt majd el, mint a teljes amerikai régió. A 2.5G (EDGE) technológiára támaszkodó példányok nagy népszerűségnek örvendenek majd, különösen azon részeken, ahol a 3G még nem igazán elérhető, mialatt a hagyományos mobiltelefonok fokozatosan szorulnak majd vissza.

A mobil operációs rendszerek versenyében nem igazán mernek a jelenlegihez eltérő állapotokat előrevetíteni, itt az Android nagy előnyét jósolják, amelyet az Apple messze lemaradva követ majd a maga 18-20 százalékával, mialatt a Microsoft távoli harmadikként igyekezhet erősíteni saját pozícióját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #8
    Természetesen lehetne vetélkedőt is szervezni arra vonatkozóan, hogy vajon mit is akart volna a cikkíró kifejezni (ha jól írta volna meg). De ez itt nem erről szól. Lehet ám egyértelműen, szabatosan is megfogalmazni valamit, elvégre nem egy fórumhozzászólásról van szó, hanem egy cikkről, amiért feltehetőleg valaki még pénzt is kap.
  • Magiszter #7
    Ilyen Windows alatt is van. Letöltesz pl egy kép retusálót (hasraütés) trial verzióban és ahhoz hogy retusálni tudj vele meg kell venned. Vagy csak 120x120-at tud...stb... Azaz soha nem derül ki, hogy most mire is képes. Ezért szeretem jobban az időkorlátos programokat, amik 15-30-napig teljes egészében használhatók és nem "csökkentett funkcionalitásúak". Ugyanez pepitában az Androidos Alkalmazások.

    Amúgy a nyelvész kedvű hozzászólóknak:
    Application -> App
    Alkalmazás -> Alk ???
    Szerintem jó az App is hiszen van olyan "jövevény" szavunk hogy Applikáció. Ami ugyanazt jelenti, tehát elfogadható.

    "46 milliárd appot töltünk le világszerte"
    Ez a mondat valóban nem pontos, nincs meghatározva benne, hogy most 46 milliárd darab applikációt töltöttünk le (nyitva hagyva a kérdést hogy ilyen sok létezik), vagy 46 milliárdszor töltöttünk le appokat.

    De nem kell sok ész hogy kitaláljuk melyik verzió a helytálló. Így mondhatjuk hogy a cikk pontatlan de ettől még értelmezhető/érthető.
  • willcox #6
    Múlt időben ez nem igaz, mert a 46 milliárd az erre a teljes évre vonatkozó becslés. Az évnek meg ugye még nincs vége.
  • JL666 #5
    én inkább már azt mondanám, h. 46 milliárd alkalmazás letöltést generáltak idén...
  • willcox #4
    Egyetértünk, az alkalmazás erre pont a megfelelő szó lett volna. De nem az app (az application rövidítve) az első, és nem is az utolsó idegen szó, ami a magyar nyelvben fellelhető. Vannak olyan szakszavak, amiket nem mindig lenne szerencsés magyarra fordítani, vagy magyar megfelelőre cserélni. Ilyenek pl: bit, byte, file, stb.
  • gforce9 #3
    Én az "appok" szót is lecserélném. Van erre magyar megfelelő is.
  • aronvirginas #2
    Csalóka azért az ingyenesség is. Nem kevés az olyan app, amelynek a letölése igyenes, viszont a működése egy fizetős szolgáltatástól függ vagy az alap app nagyon puritán, már-már haszontalan és az extra funkcionalitást pénzért lehet megvenni.
  • willcox #1
    "az idei évben csaknem 46 milliárd appot töltünk le világszerte" - mikor tanulsz már meg végre magyarul? NINCS 46 milliárd app. 46 milliárdszor töltenek le appokat. Így lenne a helyes.