Berta Sándor

A globális online konszernek Oroszországban csak másodhegedűsök

Európában Oroszország számít jelenleg a legnagyobb mértékben növekedő internetes piacnak, azonban a Google, a Facebook vagy az eBay itt csak mellékszereplők.

A globális online vállalatok helyzetét jól példázza, hogy a Facebook Oroszországban csupán a negyedik legnagyobb közösségi portálnak számít. A piacvezető a VKontakte, amit a 27 éves Pavel Durov alapított 2006-ban és amelynek jelenleg körülbelül 70 millió regisztrált tagja van. A VKontakte sikere egyben kiváló példája a dinamikusan növekvő és már külföldre is terjeszkedő orosz internetes ágazatnak.

A Comscore piackutató cég adatai alapján Oroszország napjainkban a legnagyobb európai internetes nemzet, 55 millió ember szörföl a világhálón rendszeresen, a számuk pedig a következő tíz évben további 40-45 millióval nőhet. A kereskedelemben és a reklámiparban szintén folyamatosan erősödik az online forgalom, de ugyanakkor jelenleg még mindig csak a különböző termékek 2 százalékát értékesítik a virtuális térben.

A nyugati online vállalatok - például az Amazon és az eBay - haboztak, túl sokáig vártak és könnyen ez okozhatja a vesztüket, a helyi cégek ugyanis akárcsak Kínában, itt is lemásolták a sikeres üzleti modelleket és koncepciókat. Az Ozon.ru, ami az Amazon orosz megfelelője például saját futárszolgálatot hozott létre. Miközben a PayPal korlátozott szolgáltatásokat tett elérhetővé, addig a Qiwi olyan terminálokkal árasztotta el az országot, amelyek segítségével a készpénzt virtuális folyószámlákra lehet átutalni. Ezek a terminálok egyúttal az online rendelésekhez is használhatók.


Oroszországban a keresőpiacon a Google mindössze 25 százalékos részesedéssel rendelkezik, de ez már jónak mondható, különösen annak tükrében, hogy az amerikai konszern eleinte teljesen figyelmen kívül hagyta a helyi nyelv és a cirill betűs írás különlegességeit. A Yandex viszont elkészítette saját térképes és Street View szolgáltatását, ekkor értette meg a Google, hogy ha valamit el akar érni ezen a piacon, akkor nagyobb befektetésekre van szükség. A moszkvai központ ma már 200 munkatársat foglalkoztat, közülük sokan mérnökök és fejlesztők, emellett jelentős mértékben növelték az internetes reklámtevékenységet. Az eredmény: jelenleg a Chrome a legnépszerűbb böngésző Oroszországban.

A szituáció a Facebook számára is teljesen új volt, a vetélytársak ugyanis előrébb járnak és Mark Zuckerberg csapatának meg kellett ismerkednie a Moj Mir, az Odnoklassznyiki és a VKontakte szolgáltatásokkal. Az utóbbi a legnépszerűbb orosz közösségi portálok egyike, a honlapra naponta 30 millióan látogatnak el. Ennek a fő oka az illegálisan másolt tartalmakban keresendő, egy beépített kereső segít megtalálni a regisztrált tagok által feltöltött kópiákat. Az oldal ezért felkerült arra a listára, amit az amerikai hivatalok állítottak össze és ami a legnagyobb kalózportálokat tartalmazza. Durovék számára a Facebook nem jelent komoly vetélytársat és a fiatal üzletembert nem érdeklik az illegálisan másolt tartalmak sem.

Az orosz befektetők az elmúlt években aktivizálódtak az interneten. Az orosz cégek egyre sikeresebbek, jó példa erre a Yandex, ami egy igazi sikertörténet. A Warner zenekiadó orosz kézbe került és ez a lehetőség fennáll az EMI esetében is, eközben orosz befektetők támogatták a Twittert. Jurij Milnernek már a világ hat legnépszerűbb internetes cégében van érdekeltsége. Ez korábban senkinek sem sikerült. De akadnak negatívumok is, a VKontakte például a Facebook miatt bukta a tőzsdei terveit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FoodLFG #6
    jaja nem mindenkik szopták be az amerikai propagandát.
    Ahogy hallottam nincsenek is annyira tele bevándorlókkal, mint a nyugat európai országok, ahol azért sokkal inkább tombol a mindenfajta alja nép befogadása hangulat. Vagy csak tombolt, most már talán inkább az elszaporodás megy, ami már nem mindenkinek tetszik arrafelé sem.
  • zola2000 #5
    Inkább lehet hogy azért mert más kultúra, a távol keleten is nem google van hanem Baidu, nem facebook van, hanem mixi.jp, meg az amerikai filmek sem mindenhol mennek (és nem azért mert kínába nem engedik be). -> úgy látszik szerencsére nem megy mindenhol ez az amerika majmolás.
  • FoodLFG #4
    ☭☭☭Long live Mother Russia!☭☭☭
    http://youtu.be/798HhYw1TQs
  • Vers #3
    ezek az oroszok tiszta buzik :)
  • georgesmatyas #2
    A levelezőklienseik és a fórum platformjaik nagyok jók.
  • endrev #1
    "De akadnak negatívumok is, a VKontakte például a Facebook miatt bukta a tőzsdei terveit."

    :D Talán inkább NEM bukott a tőzsdén. Akkor viszont ez miért negatívum?