Berta Sándor

Surface - az első visszajelzések pozitívak

Az IT-világ képviselői és a bloggerek alapvetően pozitívan fogadták a Microsoft nemrég bejelentett tábla PC-it. Némelyik tesztelő elragadtatással beszélt az új termékekről.

A Microsoft kétségkívül kiváló munkát végzett, hiszen a bejelentésre meghívottak közül szinte senki sem sejtette, hogy miről lesz szó. A meglepetés ereje így teljes mértékben hatott. A helyszínen jelen lévő újságíróknak és bloggereknek kellett némi idő, amíg magukhoz tértek. A titoktartást gyakorlatilag tökéletesen sikerült megvalósítani, hiszen mindössze a The Wrap, illetve Ina Fried, az All Things Digital munkatársa szimatoltak ki valamit.


Az Engadget szerkesztőjének a kezébe a Surface Windows RT-t futtató változata került és egy nagyobb anyagban foglalta össze első tapasztalatait. Azt hangsúlyozta, hogy a készülék kipróbálására kevés idő jutott, ám ennek ellenére el volt ragadtatva attól, amit a Microsoft elért. Különösen azt emelte ki, hogy a konszern betartotta azt az ígéretét, miszerint lesz olyan olyan tábla PC, amelynek a hardverrészét is ő adja majd. A Windows RT-hez kifejlesztett modell nem csak jól néz ki, hanem ellenálló anyagokból készült és nagy gondossággal fejlesztették ki.


A TechCrunch szintén pozitívan értékelte az eszközt és kiemelte: a Surface minden bizonnyal nem tudja majd túlszárnyalni az iPad eladási adatait, de egyértelmű üzenet lesz a Hewlett-Packard, a Dell, a Lenovo, az Acer és az Asus számára. Megmutatja e gyártóknak, hogy miként lehet Windows 8-as táblát készíteni.

Joshua Topolsky, a The Verge társalapítója is erre a következtetésre jutott. Közölte: nem érzi azt, hogy a Microsoft a táblagépet azért alkotta volna meg, hogy lekörözze a vetélytársait. Sokkal inkább arról van szó, hogy arra akarta felhívni a partnerei figyelmét, hogy nekik is valami különlegessel kell előrukkolniuk. Topolsky szerint a Surface egy érdekes termék, sok olyasmit tud, amit az iPad és az Androidos modellek nem. Mindenekelőtt jól néz ki és olyan színes kiegészítők érhetők el hozzá, amiket egyetlen más gyártó sem kínál a készülékeihez. A szerkesztő különösen a kijelzőt védő, lehajtva billentyűzetként funkcionáló előlapot emelte ki.


Chris Taylor, a Mashable munkatársa ugyanakkor kicsit visszafogottabb volt. Azt ecsetelte, hogy az iPad készülékekhez képest a Surface táblagépek összességében kicsit nagyobbaknak és masszívabbaknak tűnnek. Ugyanez igaz a képernyőre is, ami 10,6 collos, de nem tűnik akkorának. Ennek ellenére Taylor úgy vélte, hogy ez egy jó próbálkozás a Microsoft részéről és a Surface lehet az a termék, amit a gyártóknak le kell majd győzniük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zord01 #57
    Nagyon rég óta az első értelmes lépése az MS-nek. Tetszik a hozzáállásuk.
    "Vagy csináltok jobbat, és akkor a fogyasztó jár jól, vagy én viszem a piacot, és akkor én járok jól."
    Szimpi. Mostmár csak a Win 8 a kérdés. Nálam az átállást 2 dolog fogja meghatározni. 1: mennyire lesz használható a metro felület asztali PC-n, 2: mennyire lesz kompatibilis a régi kedvenc játékaimmal. Ha mindkét feltétel korrektül teljesül, már veszem is a W8-at.
  • asgh #56
    Erre: http://en.wikipedia.org/wiki/Apple_QuickTake
  • lordsithlord #55
    Látom, jól elvitatkoztok, melyik volt az első igazi tablet.

    Nos, én azt tudom, melyik volt az első, ténylegesen működőképes tablet. Az pedig a Compaq TC1000 volt 2002-ben. z lényegében egy hibrid megoldás volt, egy 10"-os kijelzőt lehetett elforgatni, így lehetett a laptop és a tablet üzemmód között váltani.

    Volt szerencsém használni ezt a típust anno és össz-vissz egyetlen (bár elég komoly) hibát találtam csak nála: az elforgatást egy vékony kábelköteggel és egy csuklóval oldották meg. Ez nem is lett volna baj, azonban sajnos a kábel túl merev volt, így könnyen betört. Ezen a hibán kívül nem volt vele baj, gyors volt, könnyen kezelhető (pozicionálásban szerintem még ma is verné némelyik tabletet) volt, ráadásul a kora minden kihívásának megfelelt hardveresen is.

    Mégis mindenki azt mondta akkor, hogy ez így hülyeség, vagy laptop, vagy tablet. Meglepő módon 10 évvel később mi az irányvonal? A noti és a tablet hibridjét próbálják megcsinálni...

    A HP, ha fogná azt a designt, kicsit lecsökkentené a súlyát (a mai technikával az akkori 3 kilós gép ma simán összehozható lenne olyan 1 kilósban) és kijavítanák a csuklónál betörő kábel problémájat, akkor ma hatalmasat arathatna azzal a géppel.
  • kakamatyi123 #54
    >A Microsoft táblaPC-je nem működött, az iPad meg igen. Lehet azon nyammogni, >hogy kié az "én találtam ki először" érdem, de a lényeg akkor is csak az, hogy >ki állt elő használható eszközzel.

    A csusztatasod ravasz, de attol meg BAROMI HATALMAS csusztatas:)

    Az MS tablet-pc idejeben:
    1. Nem volt kapacitiv, csak rezisztiv erintokepernyo.
    2. Sokkal dragabb volt mobil eszkozoket eloallitani, mint most.

    Az Ipad rezisztiv kijelzovel nem lenne mas, mint egy rakasz hasznalhatalan szemet:) Ahogy kb. az volt az erintos WindowsMobile is ceruza/keyb. nelkul...

    A Microsoft táblaPC-je működött, csak joval dragabb volt mint egy laptop, ezert nem terjedt elconsumer korokben, ipari korokben inkabb... Radasul nem is volt meg akkor ekkora igeny a mobil mediafogyasztasra (GPRS... hehehe)...

    Maradjunk annyiban, hogy megelozte a korat:)

    Most viszont elkezdi kiszorni az MS a sajat markas keszulekeket (tablet/telo), megveszi bagert a Nokiat es pikk/pakk lenyomja az ipad-et a W8 branddel:)
  • John Wayne #53
    Érdekes kis koncepció, ha kihoznak belőle egy használható készüléket, ami kiváltja a notebook-ok egy részét, és tabletnek is ütős lesz, akkor veszek egyet :). Végül is kényelmesebb lesz, mint egy netbook-ot vagy egy notebook-ot hurcolászni, és ha minden windowsos szoftver fut rajta (nyilván én az intel procis billentyűzetes verzióra célzok), akkor aligha lesz hiány programban, ráadásul a már megszokott programokban. Én meg amúgy is jobban szeretem az érintőképernyőt mint az egeret.
  • cateran #52
    Erre a kamerara gondolsz?Csak mert a Kodaknak vagy az Applenek koze nem volt hozza....Vagy erre? Csak mert ehhez sem volt semmi kozuk....
  • TARTYOM #51
    Hatalmas a hasonlógás, de tényleg. Szerintem az ms embere a ful állását is az apple embere után lopta.
  • asgh #50
    Akkor csak a Te kedvedért kicsi szívem belinkelem még egyszer, mert látom elsőre nem ment át:


  • TARTYOM #49
    Mond el édes kicsi szivem mi volt az amit egy az egyben lemásoltak?

    Tudom apple fan-nak már az is másolás, hogy fekete és van keret.
  • asgh #48
    És 8 kibaszott év alatt a Microsoft szart se kezdett a táblaPC koncepciójával, majd amikor más fejlesztett egy tényleg működő eszközt, akkor egy az egyben lemásolták, te idióta. (Látom csak ordenáré stílusban vagy képes kommunikálni, megpróbálom hát így, hátha megérted.)