Berta Sándor

Már az ACTA utódján dolgoznak a G8-as államok

A European Digital Rights (EDRI) nevű szervezet megszerezte azt a tervezetet, amit a G8-as államok készítettek el és amelynek célja a még hatályba sem lépett Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) leváltása.

Az új dokumentum célja a szellemi tulajdon jelenleginél jobb védelme. A készítők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a javaslataik célja a termékhamisítások számának visszaszorítása. Az intézkedések alapvetően a gyógyszerek hamisításának megakadályozását és a globális ellátóhálózatok önkéntes biztosítását célozzák. Az elképzelések között szerepel egy olyan rendszer kiépítése, amely megkönnyítheti a vámhatóságoknak a hamisított termékek lefoglalását a határokon. Ez a rendszer lehetővé tenné a lehetséges illegális szállítmányokkal kapcsolatos információcserét. Hosszú távon a G8-as államok akár büntetőintézkedéseket is hozhatnának a hamisított termékek importőrei és exportőrei ellen.

A dokumentum egyszerre szól a szállítóknak, a fizetési szolgáltatóknak, a média- és a reklámügynökségeknek, s külön dicséri az American Express, MasterCard, a PayPal és a Visa erőfeszítéseit, ezek a cégek ugyanis hajlandók akár zárolni is az olyan személyek, vállalatok és szervezetek folyószámláit, akikkel kapcsolatban felmerül a gyanúja annak, hogy hamisított gyógyszereket vagy más árucikkeket árulnak, illetve forgalmaznak. Az internetszolgáltatók ugyanakkor kimaradtak a felsorolásból, viszont önkéntes alapon elvárnák a részvételüket az illegális gyógyszereket áruló boltok honlapjaihoz való hozzáférések blokkolásában. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban szintén a pontok között szerepel a hamisított gyógyszerekkel kapcsolatban kiszabható büntetések súlyosbítása.

Az EDRI munkatársai szerint a tervezet készítői tanultak az ACTA nyilvánvaló hibáiból és egy specifikus megoldást keresnek ezekre a problémákra. Monica Horten brit politológus viszont attól tart, hogy csak idő kérdése, hogy a szórakoztatóipar képviselői mikor állnak elő a saját javaslataikkal. A Netzpolitik.org bloggerei pedig azt emelték ki, hogy ez a folyamat oda vezethet, hogy egyes amerikai konszernek prioritásai fontosabbak lesznek a jogállamiságnál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #1
    "A Netzpolitik.org bloggerei pedig azt emelték ki, hogy ez a folyamat oda vezethet, egyes amerikai konszernek prioritásai fontosabbak lesznek a jogállamiságnál"

    Ez mióta az alkalmazott demokrácia létezik, mindig is így volt. Jóreggelt kívánok!