Berta Sándor

A Netscape szabadalmakat is megszerezhette a Microsoft

A megvásárolt csomag számos eleme bizonyulhat a közeljövőben hasznosnak a szoftveróriás számára, hiszen az összeállítás tartalmazza a Netscape és az ICQ szabadalmait is.

A The Wall Street Journal szerint a Microsoft az üzlet keretében megszerezte a Netscape böngészővel kapcsolatos dokumentumokat is, ugyanakkor a Netscape márkanév az AOL tulajdonában maradt. Mint ismeretes, a Microsoft 1,056 milliárd dollárt fizetett 800 szabadalomért és további 300 szabadalom használati jogáért. A tranzakció várhatóan az idei év végére zárulhat le és ha valamilyen okból meghiúsulna, úgy a redmondi konszern köteles 210 millió dolláros kártérítést fizetni. Az eladási ár egyébként igencsak meglepte az elemzőket, akik korábban úgy számoltak, hogy egy bejegyzésért legfeljebb 300 dollárt kérhet majd az AOL.

A vállalat egyik jelentős részvényesének számító Starboard Capital ugyanakkor azt szorgalmazta, hogy az AOL az eddiginél aktívabban használja a szabadalmait és adja el a kevés bevételt hozó területeket, továbbá ne fektessen be olyan kevés nyereséget hozó médiacégekbe, mint a The Huffington Post és a TechCrunch.

Az értékesített szabadalmak érintik többek között a reklámokat, az online keresést, a tartalommenedzselést, a streamingeket, a multimédiákat, a hálózatbiztonságot, az internetes térképeket, az utazásszervezést, a helyhez kötött szolgáltatásokat, személyre szabott tartalomajánlatokat, a vezeték nélküli és a hangtechnológiákat, az online kommunikációt, valamint a közösségi hálózatokat. A legfontosabbak azonban alighanem az ICQ azonnali üzenetküldő alkalmazással és a Netscape böngészővel kapcsolatos dokumentumok, amelyek a chat- és a böngészőtechnológiákat érintik.

Ez rövid időn belül a Microsoft második nagy bevásárlása, hiszen tavaly júliusban - másik öt céggel közösen - megszerezte a Nortel szabadalomcsomagját, amely összesen 6000 szabadalmat és szabadalombejegyzési kérelmet tartalmazott, s amiért a konzorcium tagjai 4,5 milliárd dollárt fizettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjDano #4
    Téged nehéz lenne lekörözni trollkodásban megnyugodhatsz!
  • sanyicks #3
    trollkodás céljából veszik a szabadalmakat, ez egyértelmű.
  • gombost #2
    Vagy a Skype-al van valami fura tervuk.
  • hungi #1
    "A legfontosabbak azonban alighanem az ICQ azonnali üzenetküldő alkalmazással és a Netscape böngészővel kapcsolatos dokumentumok, amelyek a chat- és a böngészőtechnológiákat érintik."
    Nem tudom elképzelni, hogy milyen szabadalmak kellhetnének a Microsoft számára ebből a témakörből azért, hogy hasznosítsák őket. Valószínűleg a piaci dominancia miatt vették meg ezeket is, nem a tudás miatt.