Berta Sándor

Letiltja a külföldi weboldalakat Irán

A helyi felhasználók a jövőben csak korlátozottan érhetik el a külföldi honlapokat és szolgáltatásokat. A Google, a Hotmail és a Yahoo lesznek az iráni cenzúra első áldozatai.

Az International Business Times tudósítása szerint Reza Taghipour iráni információ- és kommunikációtechnikai miniszter bejelentette: augusztustól minden helyi internetszolgáltató kizárólag az ország belső internetjéhez férhet majd hozzá. A külvilágtól való hermetikus elzárás első szakasza májustól valósul meg, ekkortól blokkolják a Google, a Google Plus, a Gmail, a Hotmail, a Yahoo és más népszerű kereső-, illetve levelezőszolgáltatások elérését. Ezeket helyi platformokkal helyettesítenék. Az iráni e-mail szolgáltatás használatához mindenkinek regisztrálnia kell magát és meg kell adnia a nevét, a címét és az azonosítószámát. Erre a célra már létre is hoztak egy oldalt.

A második szakaszban, amely augusztustól kezdődik, a helyi felhasználók már kizárólag a belső intranethez férhetnek majd hozzá. Emellett lesz néhány olyan külföldi honlap, amelynek engedélyezik a látogatását. Ezek nevét és címét egy Fehér Listán gyűjtik össze. Az iráni kormány tervei között szerepel, hogy megszerzi minden olyan proxyszerver felett az ellenőrzést, amely segítségével a blokád kijátszható. A hivatalos indoklás alapján így meggátolható a "bűnözői, erkölcstelen, lázongó és ateista tartalmak" terjesztése.


Ali Aghamohammadi, az iráni gazdasági minisztérium szóvivője korábban azt mondta, hogy a helyi internet úgynevezett "halal" lesz, ami azt jelenti, hogy teljesen az iszlám világ etikai és morális normáinak lesz alárendelve. Felmerült az a lehetőség is, hogy ilyen módon támogassák más iszlám országok belső hálózatának a kiépítését. Philip Howard kommunikációs szakember tavaly szeptemberben arra hívta fel a figyelmet, hogy komoly politikai és gazdasági károkat okozna Iránnak a belső internetre való átállás. Az Európai Unió tagállamai márciusban megtiltották az internetet ellenőrző technológiák Irán részére történő eladását és tiltólistára tették Irán legnagyobb kibernetikai cenzorának számító vállalatait.

Az AFP nemzetközi hírügynökség számára az iráni kormány cáfolta a nemzeti internet augusztusi elindításáról szóló híreket. A teheráni kabinet szerint ezek olyan hamis jelentések, amiket a nyugati propaganda terjeszt, ugyanakkor az illetékes minisztérium nem cáfolta, hogy tervezi egy belső hálózat kiépítését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #101
    Azt értem, hogy Iránnak azért joga lenne hozzá, hogy legyen mástól nem annyira függő energia ellátása az olaj utáni időkben. De az egész külpolitikai csatározás miként jön képbe, mikor a saját polgáraik korlátozása a téma? Az meg úgy is kiderül ha tényleg bevezetik, hogy kamu hír vagy sem.

    OFF:
    "Az a reaktciót még csak csak megtudom érteni, hiszen 2 ezer év után térek vissza a zsiódók, ..."
    Miért? elköltöztek onnan vag mi? Az ugye meg van, hogy az ország nagyobbik része nem betelepülő zsidó és, hogy van belső idegengyűlölet ami a betelepülőkre irányul?

    Érdekes a videó és tanulságos. Háttérben egyik katona kettétör egy palesztin zászlót és az árokba hajítja ... a másik katona ránéz, aztán lenéz a kezébe lévő palesztin zászlóra és szabályszerűen összetekeri. Konzekvencia: Az emberek nem egyformák, bármennyire is bizonygatják egyesek? Az alezredes meg egy tipikus brutális pszichopata, katonák között, nem meglepő módon több van mint civilek között. Mert azt kétlem, hogy sorállományú lenne ilyen rangban.
  • Tetsuo #100
    Nekik ezt is lehet, mert egyenlobbek, mint masok.
  • Mat666 #99
    http://www.youtube.com/watch?v=NEx_GgGUr00&feature=related

    Nekik lehet.
  • theCREATOR #98
    Nálad a pont!

    De te egy mocskos antiszemita vagy!!!!négynégy!! Amúgy a legnagyobb poén, az, hogy a zsidók nagyon nagy része is utálja a cionista zsidókat mivel pont őmiattuk rühelli a világ 95% a az összes zsidót, azaz azokat is akik nem cionisták.

    Ja ezt nem szabad mondani mert akkor holokamuszt tagadó vagyok? Eh..
  • Tetsuo #97
    Senki nem hiszi, hogy artatlanok, de kijar nekik is a szabadsag a sajat foldjukon legalabb. Ennyi. ezt diktalja az igazsagerzet, a jozanesz es a liberal szellem.
    ha valaki liberalisnak vallja magat es az elnyomo izrael partjan all az emlitet konfliktusban, az a cionista szekeret tolja es kettosmercevel mer, aminek koze sincs a liberalis eszmehez es az egyenloseghez. A legtobb "liberalista" pedig ilyen...

    En nem vagyok rasszista, nem kulonboztetek meg embereket borszin vagy genetika alapjan, viszont megkulonboztetek eszmeket es kulturakat.
    A cionista eszme vagy vallas rasszista, es fasizmust terjeszt, cukormazzal leontve ugy, hogy manipulalja a tomegmediat es a politikat.
    Akinek ez nem tunik fel, annak csukva van a szeme.
  • Papichulo #96
    Persze, hogy 67 volt...
    Es valoban Meir-nek merult fel az otlet 73-ban...

    Kellemetlen... :)
  • Molnibalage #95
    Ha Irán saját erőből fejlesztené az atomot, akkor egy szót sem szólnék, legalábbis én biztosan nem. Szerintem nézzél már utána, hogy miről szól az NNPT, mi a verifikáció, mihez férnek hozzá a békés felhasználással és milyen korlátozást jelent és miért. Láthatólag kibaszottul fogalmad sincs róla. Én meg nem fogom neked leírni, mert ott van a neten. Használd a keresőt bazdmeg.
  • Molnibalage #94
    Az ilyen nagypofájú nyilatkozatoknál az alábbiakat kellene figyelembe venni.

    1. Kinek szól.
    2. Ki mondja.
    3. Mennyire lehet komolyan venni.

    Iránban is nyilatkoznak összevissza mindenről, főleg katonai képességeiről. A sok hülye ezeket komolyan is veszi. A képben levő kisebbség meg többnyire jót röhög.
  • theCREATOR #93
    Amúgy azért mert a zsidók nem írták alá az atomstoppot ezért nem is lehet támadni őket azért mert van egy rakás atombombájuk?

    Aha értem a logikádat. Persze kurvra okos vagy meg minden, csak éppen a fogyatékosok közt. Az hogy nem írta alá már elég ok lehetne Iránnak arra, hogy lerohanja, mondván, hogy MEGELŐZŐ csapás..... Ja bocs ezt csak izrael teheti meg :D:D:D:D:D:D:D::D
  • Molnibalage #92
    Az '73 volt. 68-as háború nem volt, '67-ben meg bucira vertek mindenkit. Akkor szerezték meg a Sínai-félszigetet is, amiről lemondtak a béke érdekében Egyiptommal annak ellenre, hogy még olaj is van ottan. (Bár nem tudom, hogy mennyi.)

    Miféle kompromisszumkészség van palesztín oldalról? Szinte semmi. Az 2000-es évek eleji felajánlás Izrael részéről messze nagyvonalúbb volt, mint ami a palesztín érdekérvényesítéshez képest lehetségesnek tartott bárki. Arafat mégis visszautasította. Élete nagy hibájának tartota. (Az meg csak lapszélre való, hogy egyik palesztín vezetés attól különbözött, hogy nagyon vagy nagyon nagyon voltak korruptak...)