Berta Sándor

Irán: 33 millió internetező széles sávú kapcsolatok nélkül

A közel-keleti államban több tízmillió embernek van internet-hozzáférése és ők rendszeresen látogatják a Facebookot és a Twittert, miközben megpróbálnak együtt élni az egyre szigorúbb cenzúrával.

A World Internet Statistics adatai alapján Iránban jelenleg 33 millióan interneteznek rendszeresen. Az ország létszám terén éllovasnak számít a régióban. Azonban más téren közel sem ennyire idilli a helyzet. "Természetesen bizonyos oldalak az iráni szűrőrendszer áldozatául esnek. Az olyan globális vállalatok, mint a Google, az Apple vagy a Paypal a szankciók miatt egy óriási piactól fosztják meg az iráni felhasználókat" - engedett bepillantást a helyi viszonyokba Fard Bakhtiar Teheránban élő IT-szakember.

Az iráni nyelvben van egy mondás: a falakban egerek laknak, és az egereknek fülük van. Ezzel a helyi lakosok általában arra utalnak, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda mindent lát és hall. A szervezet nem csak a rezsim politikai és vallási őrzője, hanem egyben az egyik legnagyobb állami vállalkozás is. Ellenőrzi a Mobin Trust konszernt is, amely egy milliárdok felett rendelkező katonai, gazdasági és politikai konglomeráció. Ez a cég vette meg tavaly szeptemberben a kormánytól 7,8 milliárd dollárért a Telecommunication Company of Irant. Mindez azt jelenti, hogy már nem csak a telefonvezetékek vannak a Mobin Trust tulajdonában, hanem számos internet- és két mobilszolgáltató is.


A világháló Iránban nem csak cenzúrázott, hanem lassú is. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) szerint a 2048 kbit/s feletti elérések minősülnek szélessávúnak. Fard szerint ha ebből indulunk ki, akkor Iránban jelenleg egyáltalán nincsenek nagy sávszélességű vezetékek. A legnagyobb helyi internetszolgáltató, a Pars Online havonta körülbelül 40 dollárért egy 256 kbit/s-os vonalat kínál, ráadásul a havi forgalmat is 20 gigabájtban korlátozzák. Iránban az átlagos havi jövedelem körülbelül 400 dollárnak felel meg. Az iráni távközlési és információtechnológiai miniszter nemrég bejelentette, hogy a kabinet mindent elkövet azért, hogy jövőre magasabbak legyenek az elérhető sávszélességek.

"Az internet egyszerre átok és áldás. A blogoknak és a Twitternek köszönhetően sok ember hallathatja a hangját. A világháló nélkül nem létezne szabad sajtó. Szinte mindenki jelen van a Facebookon és az MSN-en" - nyilatkozta Fard. Ugyanakkor ez a szabadság könnyen tovatűnhet, amikor működésbe lép a közel-keleti állam cenzúrarendszere. Iránban 2006-ban nemes egyszerűséggel betiltották az internetet. A döntést azzal indokolták, hogy így akarják lassítani a káros nyugati hatások beáramlását. A döntés értelmében minden helyi internetszolgáltató köteles volt mérsékelni a maximális le- és feltöltési sebességeket. Előbbi 128 kbit/s lehetett, később kicsit enyhítettek a szabályozáson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #4
    Érdekes, hogy a cikk nem említi a legfőképp cenzúrázott szexoldalakat.
    Ja, hogy ez nem stimmel a koncepcióhoz!
  • MrImy #3
    LoL! Az EU nem éppen a cenzúra bevezetésén fáradozik?

    kuruc.info mond valakinek valamit?
  • Rotyoka #2
    te meg nem is vagy lebutulva az Rtl és a Tv2 től ugye? :D:D
  • Bren X #1
    Irán is egy nagy aranyozott pöcegödör. Csak adalék, hogy a legtöbb meleg, leszbikus és prosti az iszlám országokban található. Egyszerűen vicc.