Berta Sándor

Több mint 60 Celsius-fokosak is lehetnek az IT-eszközök

A nyár közeledtével jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon hány Celsius-fokot mérhetnek a felhasználók az egyes laptopok, táblagépek és okostelefonok esetében.

A Futurezone portál szerkesztői hőkamerával több terméken is méréseket végeztek. Arra voltak kíváncsiak, hogy a különböző eszközök a legnagyobb terhelés alatt hány Celsius-fokra melegedhetnek fel. A tesztekhez felhasználták a Stability Test nevű Androidon futtatható alkalmazást, valamint számos 3D-s játékot is.

A jelenlegi csúcskategóriás okostelefonok és táblagépek ugyan energiatakarékos chipeket tartalmaznak, azonban a készülékek többségébe nem építenek be ventilátorokat. A felsőkategóriás okostelefonok burkolata 35-40 Celsius-fokos, míg a tábla PC-nél ez az érték általában 45 Celsius-fok. A laptopok esetében viszont már 60 Celsius-fokot mértek, igaz, ekkor a hordozható számítógépet teljesen leterhelték és az összes energiatakarékos funkciót kikapcsolták.


Az első generációs Xbox háza kereken 40 Celsius-fokra melegedett fel, a PlayStation 3 Slimnél ugyanez az érték 47,4 Celsius-fok volt. Ezzel szemben a PlayStation Vita és a Nintendo 3DS esetében egyaránt 37 Celsius foknál alig nagyobb hőmérsékletet jegyeztek fel. A UPC által használt modem és WLAN-router ugyanakkor közel 50 Celsius-fokra melegedett.

A kérdés azután került előtérbe, hogy egy héttel ezelőtt kiderült: túlmelegszik az új iPad. Ez a jelenség általában akkor következik be, ha a terméket közvetlen napfénynek teszik ki. Amint ez bekövetkezik, a táblagép hajlamos lekapcsolni magát és közben megjelenít egy üzenetet, miszerint az eszköznek le kell hűtenie magát. A Tweakers.net holland IT-portál szerkesztői az iPad 2 esetében 28,3, míg az új iPad esetében 33,6 Celsius-fokot mértek. A Consumer Reports nevű amerikai tesztmagazin munkatársai ugyanakkor az új iPad esetében 46,7 Celsius-fokos értéket mutattak ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #35
    Lehet, hogy az a konszenzus, hogy a készüléket vissza kell vinni, azonban az biztos, hogy az Apple szóvivője közölte, hogy míg el nem éri a specifikációban meghatározott maximális hőmérsékletet (azaz a 65 fokot, amin már egyébként emberi kéz meg nem tartja), addig üzemszerű állapot a melegedés, így ez nem indok garanciális igényre.

    Mint már említettem, magazinok tesztjei engem általában nem hatnak meg, ők soha nem úgy fognak tesztelni, ahogy egy felhasználó ténylegesen a mindennapokban használja a gépet (tisztelet azon ritka kivételeknek, akik 1 héten át használják a készüléket és a tapasztalatokat írják le). Terheléses tesztekkel nem lehet egy készülék tulajdonságait meghatározni, mivel ezek a tesztek maximum 24 órásak szoktak lenni, a felhasználó pedig ennél ugye kicsit több ideig használja a készülékét, amit megvett.

    A másik dolog, hogy a magazinok sok esetben befolyásolhatóak. Élénken él még bennem, mikor az iPod aksik robbantak, volt belőle 1-2 hír, majd süllyesztőbe ment a téma, mondván, hogy a készülékekkel nincs baj. Ez olyan 2007 tájékán történt, az adott aksitípus hibájáról akkor már 2 éve (2005 óta) tudtak. Érdekes módon bár a magazinok sorra kihozták a teszteket, hogy az iPod megbízható, nem robban az aksi, tavaly novemberben a teljes első szériát visszarendelték aksihibára vonatkozóan (megjegyzem, a cikkek szerint a visszarendelt készülékeket ugyanúgy első szériás iPod-okra cserélték, igaz, a cserekészülékek vadiújak...). Ergo 6 évükbe telt eldönteni egy visszarendelést... És mindehhez a "független" magazinok még asszisztáltak is "független" tesztjeikkel... A károsultaknak pedig titoktartás mellett kártérítéssel befogták a száját (illetve csak próbálták, mert páran azért is nyilvánosságra hozták a dolgot).

    Mint említettem, szakmám szerint rendszer-informatikus vagyok. 12 éve dolgozom a szakmában, ezidő alatt voltam technikus, szervizes, rendszergazda, stb. Hogy a lényegre térjek, rengeteg olyan problémával volt szerencsém ezalatt az idő alatt találkozni, ahol a túlmelegedés okozott gondot. Volt nálam PDA, notebook, netbook, asztali gép, sőt, az utóbbi időben pár tablet is megfordult a kezeim között ezzel a hibával. A legtöbbször vagy elégtelen hűtés okozta a bajt, vagy a por, esetleg alapon konstrukcióhibás volt a gép és nem volt megfelelő szellőzés (ez leginkább a tabletre és a PDA-ra volt jellemző).
    Hogy a lényegre térjek, mikor egy ilyen készülék bekerül a szervizbe, le kell tesztelnünk, ténylegesen fennáll-e a vevő állítása. Tapasztalataimra alapozva ahhoz, hogy egy gép égesse az ember kezét, legalább 50 fokosnak kell lennie. 60 fok környékén pedig már nem csak a kéz sül, hanem az alkatrészek is károsodnak.
    Ezt alapul véve, ahhoz, hogy a kijelzőknél fényerő hiba vagy színelmászás keletkezzen, illetve az aksi teljesítménye hirtelen rohamos csökkenésnek induljon, tartósan 50 és 60 fok között kell, hogy üzemeljen a készülék. Ez nem hasraütés, ez szimpla elektronika, ha utána nézel, milyen hőmérsékleten sérül az aksi illetve az LCD panel, azt fogod találni, hogy ez az a tartomány, amit én is meghatároztam. Nem kell ehhez a konkrét típust megmérni, elég, ha ezeket a hőmérsékleti adatokat ismered és akkor nagy biztonsággal meg lehet saccolni, hány fokig hevülhet a készülék.

    Mégegyszer mondom, nem kellenek ehhez tesztek, elég a sorra jelentkező hibajelenségeket olvasni, azok megmutatják, mi is lehet a gond.

    Az aksira teszteket mutassak? Nézd meg, a youtube-on fent van az a videó, ami az egész aksi botrányt kirobbantotta, ott közölték az általam leírt adatokat. Az pedig, hogy az Apple mit állít, már ott megbukott, hogy a múltban már próbáltak eltussolni olyan eseteket, amik a részvényeik komoly esését, emellett komoly anyagi kiadásokat okoztak volna a cégnek. Nem fogják beismerni, hogy a zászlós hajónak tervezett készülékük komoly hibákkal küzd, sőt, igyekezni fognak a hibákat elkendőzni. Ez nem összeesküvés elmélet, ez szimpla üzletpolitika.

    De tessék, linket kértél:
    http://itcafe.hu/hir/apple_ipod_felrobbant_karteritesi_ajanlat.html

    Ilyen múltú cégnek tényleg lehet hinni, mikor egy közismert hibát nem visszarendeléssel, hanem lefizetéssel akartak megoldani...?

    Vagy vegyük a Time Capsule-ok esetét, ahol szintén ismert a hűtési probléma. Az első szériás készülékek kialakítása oly mértékben hibás, hogy a ventilátor a meleg levegőt keringeti körbe-körbe, mivel nincs megfelelő szellőzőnyílás kialakítva. Az első szériás készülékek, melyek ugye 2008 végén kerültek le a gyártósorról, és esetleg egyfolytában ment, akkor garantáltan nem érte meg a 2010-es év végét. Az Apple a hibát elismerte, csereprogramot is hirdetett. Azok a készülékek, amik 2011 végéig megdöglöttek, cserére kerültek.

    Nos, hogy a lényegre térjek, itt egy cikk, mi történik, ha ne adj isten kibírja a készülék 2012 elejéig:
    http://appsolute.hu/2012/02/13/hibas-hutes-miatt-mennek-tonkre-a-time-capsule-ok/
    A lényeges rész a következő:

    "Kinyomoztuk, hogy volt egy gyártási sorozat a Time Capsule-ökből, amik kifejezetten nagy arányban hibásodtak meg. Statisztikák szerint a 2008-ban gyártott és azóta állandóan használt Time Capsule-ök egyike sem érte meg a 2010-es évet. Ez nem vetett jó fényt az Apple-re, ezért visszahívási programot indítottak a hibás eszközök garancián túli cseréjére, ami a http://support.apple.com/kb/TS3351 címen _volt_ elérhető.
    “If Apple or an Apple Authorized Service Provider confirms that your Time Capsule is affected, Apple will repair or replace it free of charge.”

    Time Capsules being recalled are those with serial numbers between XX807XXXXXX and XX814XXXXXX, sold between February and June 2008.

    A mi általunk javított Time Capsule sorozatszám alapján beleesett volna az intervallumba, de sajnos az Apple visszautasította a cserekérelmünket – arra hivatkoztak, hogy korábban kellett volna elintézni a dolgot, a gyártástól számított 3 éven belül."

    Ergo bár a készülékre visszahívási program lett hirdetve ismert és elismert hiba miatt, mivel a készülék tulajdonosa nem tudott a típushibáról és csak 2012 januárjában szembesült vele, így az Apple közölte, hogy felejtse el a visszahívási programot, 3 éven belül kellett volna hozzá megdöglenie a készüléknek...

    Vagy vegyük az iPhone esetét, mikor kisült, hogy az antenna elrendezése az első szériánál hibás, így bizonyos helyek kézzel való lefedése a térerő tljes eltűnését okozhatja. Az Apple elöször elismerte a hibát, majd amint szóba került, hogy 1,8 milliárd dollárban fájna nekik a visszarendelés (és ez még csak a visszarendelés, ehhez még hozzájöttek volna a járulékos károk, pl. részvények esése), azonnal megváltozott a vélemény és közölték, hogy a hiba csak pár esetben fordult elő és megoldásnak ingyen adtak a készülékekhez 1 tartót... Megjegyzem, a hiba felismerése után a készülékekben az antenna elrendezésén igen gyorsan módosítottak, hogy ne jelentkezhessen újra ez a jelenség.

    Ez csak pár eset abból a több tucatból, ami mutatja, hogy az Apple milyen módon machinálja a közvéleményt (lásd eltussolások), milyen módon veszi semmibe a vevőt (lásd a visszarendelés esete). Mindent megtesznek, hogy a részvényeik ára ne zuhanjon, mert az kárt okoz a részvényeseknek. 1-1 hiba elismerése, ha új készüléknél történik, az adott típus bukását okozhatja (ez pedig akár a cég bukását is, hiszen ha nem megy a készülék, bukták a részvényeket, a fejlesztési és gyártási költségeket, stb.), tehát ezt nem teszik meg. 1-1 visszahívás szintén ezt az eredményt hozhatja, hiszen ha egy hibás szériát még a forgalmazás alatt visszahívnak, az egyet jelent a hiba elismerésével.

    Szóval igen, ha egy lap a felhasználó véleményének ellentmondó adatokat közöl, az gyanús, ha az Apple mond valamit, az is gyanús, marad tehát a felhasználók véleménye. Megjegyezném, hogy még ott is vannak érdekes dolgok, tapasztaltam már cenzúrát több fórumon is (pl. Samsungnál és Apple-nél egyaránt).
  • Papichulo #34
    Amugy itt a kedvenc magazinod (consumer reports) osszefoglaloja az uj ipad-rol. Kulonosen ajanlom figyelmedbe a homersekletrol szolo reszt :)

    "Performance on the new iPad ($500 to $830) was superb in virtually every other way as well. The 5-megapixel camera took very good photos. Verizon's 4G network yielded very fast, dependable connectivity to a 4G-compatible version of the iPad in our informal tests. And despite the energy-intensive display and graphics, the iPad still has longer battery life than all other tablets.

    Responding to consumer comments on the new device, and to coverage from other reviewers, we also carried out further tests that confirmed the new iPad is warmer in its hottest spots than the iPad 2. But we didn't find those temperatures to be cause for concern. In addition, further tests of observations we made that the new iPad was not recharging when playing a demanding, intense video game, showed that the problem was limited to times when the device was playing a demanding game with the screen fully bright. Our high overall judgment of the new iPad was not affected by the results of either battery of tests. More details soon on these tests."
  • Papichulo #33
    Ismetlem, neked kellett volna idezni a szerinted inkriminalo hozzaszolasokbol, de sebaj. Amugy beleolvasgattam a forumba es a hozzaszolasok kb. fele arrol szolt, hogy neki normalisan mukodik a berendezes es nem melegszik. Ezenfelul megemlitettek par dolgot, hogy mitol lehet tulsagosan meleg, de a konszenzus az volt, hogy ilyen esetben vissza kell vinni. Mindenesetre nem voltak szazszamra a panaszkodok, ami egy tobb millio peldanyban eladott berendezesnel teljesen elfogadhato.
    Az meg kulon szerencse, hogy konkret homersekleti adatok megadasa nelkuli kommentekbol te mar siman meg is tudod allapitani, hogy hany fokosak lehettek a keszulekek.
    Valoban fogalmam sincs, hogy a macworld az miert szamit neked kevesbe megbizhatonak, mint a consumer report, ami mar eleg sok hibat kovetett el a multban. Ez tipikusan magyar felfogas, hogy biztos lefizettek oket, vagy ilyesmi. Ezek fuggetlen forumok es ha egyszer is hazugsagon kapjak oket, az nagyobb problema szamukra, mintsem amit esetleg ezzel nyerhetnenek, bar ezt sem tudom, hogy mi lenne. De ismetlem sorakoztass fel olyan teszteket, melyek 60c+ homersekleteket tamasztjak ala! Linkekkel!
    Ezenfelul szinten idezz teszteket melyek azt bizonyitjak, hogy az aksi 70% -os toltesenel, mar 100%-ot jelez a bendezes!!! Szintugy linkekkel!
    Meg az Apple is megmondta, hogy ugyanugy zajlik a toltes, mint az elozo iPad eseteben. Pont.
    Amugy a tajekozottsagodoat remekul peldazza, hogy azt allitod, hogy az iPad3 vekonyabb lett. Melle! Pont, hogy enyhen vastagabb lett. De sebaj... Fo, hogy minden kis szalmaszalba kapaszkodva probald rosszabb fenyben feltuntetni a keszuleket.
  • lordsithlord #32
    Nos, szerintem ha egybehangzóan az a tapasztalat egy adott termék fórumán, hogy a készülék melegszik, akkor tetszik vagy sem, az bizony jóval relevánsabb lesz, mint ha egy szakmai lap fogja és nekiáll tesztelni a készüléket. Már csak azért is, mert a laphoz általában a gyártó vagy egy bolt küld egy vadiúj készüléket, amit kibontanak és "tesztelnek", márpedig ha esetleg nem egyből jön ki a készülék hibája, hanem bizonyos idejű használat után, akkor a tesztek annyit érnek, mint halottnak a csók.

    Kértél forrást, én adtam. A fórumon több hozzászólásban is szerepel, hogy a készülék irracionálisan melegszik, a kezelője nem bírta kézben tartani, annyira felforrósodott (szerény informatikusi fejemmel azért megkockáztatnám, az nem az általad említett cikkekben szereplő max. 45-47 fokos hőmérséklet lesz, ami égeti a kezet). A forrás adott, nem neked kell keresgélned, majdnem mindegyik hozzászólás a hőproblémákról vagy az ezekből bekövetkezett különböző hibákról szól. Leggyakrabban a képernyő színei másznak el, illetve a fényerő megy el, de több esetben jelzik, hogy az aksi élettartama hirtelen radikálisan lecsökkent. Ezek a hibák, mivel tömegesen fordulnak elő, visszavezethetőek a túlmelegedésre, elég tipikus megjelenési formái annak. És szintén informatikusként azt mondhatom, hogy az ilyen hibák nem 40 és 50 fok között jönnek elő, hanem ha a készülék tartósan 60 fok környékén üzemel. Ilyen hibái voltak anno a HP laptopjainak is, mikor az inverterük illetve a tápbevezetésük túlmelegedett.

    Ne is haragudj, de a MacWorld cikkei valahogy nálam nem számítanak megbízhatónak, ha az Apple termékeiről van szó. Vajon miért is nem?

    Megjegyezném, az iPad 3 melegedése arra is visszavezethető, hogy gyakorlatilag teljesen hibás az aksimérése. Nem csak egy felfújt buborék a dolog, tesztekből kiderült, hogy a készülék 70%-nál már teli jelzést ad az aksira, rtáadásul ezután a többi típussal ellentétben nem áll át csepptöltésre, hanem 100%-ig teljes töltéssel megy, majd leáll a töltés, míg le nem megy az aksiból 5%, és 95%-nál ismét teljes erővel tölt vissza. Azaz ha ez így igaz, akkor a készülékből hiányzik az aksi kímélésére szolgáló csepptöltési funkció, ami bizony vezethet ahhoz, hogy az aksi túlmelegszik, ezáltal a készülék is jobban melegszik. És lehet humorizálni, hogy egy technológiát biztos Steve Jobs mellé temettek, de csendesen megjegyezném, hogy az iPad 2-ben még volt csepptöltés...

    Egyébként meg összehasonlítani az iPad 2 és az iPad 3 melegedését elég érdekes dolog. A 3. generáció jóval erősebb hardvert kapott, emellett keskenyebb is lett, tehát tetszik vagy sem, a hőelvezetésnél bizony könnyen megeshet, hogy mellétrafáltak és nincs megfelelő hőcsatorna kialakítva a készülékben. A sok túlmelegedés pontosan erre a hibára utal.
  • Papichulo #31
    Ad 1, az hangzott el, hogy letoltes kozben 40C fole ment a homerseklet valamely teszt szerint, szeretnek erre vonatkozo forrast
    Ad 2, a forumokon barki irhat, barmit, akar en is irhatnam, hogy hozzafagyott a kezem a keszulekhez
    Ad 3, nem nekem kene bongesznem a forumkat, hanem neked idezned relevans megjegyzeseket
    Ad 4, az altalam linkelt tesztben sem 5-10 percig porgettek a keszuleket, amint az idezet is alatamassza azt
    Ad 5, ugyenez cikkben mar olvashattad, hogy a tobbi tablet is kb. ugyanannyira melegszik, mint az iPad 3, hol kicsit jobban, hol kicsit kevesbe, tehat elmeletben a tobbi tabletnek is ennyire megbizhatatlannak kene lennie, hacsak nincsenek olyan hotani ismeretek birtokaban, aminek az Apple is volt meg az elozo generacio megalkotasanal, csak kozben elfelejtettek, esetleg a tudast Steve Jobs melle temettek
  • lordsithlord #30
    Elég forrás az, ha megnézed az Apple fórumát, ahol sorra panaszkodnak a felhasználók, hogy a készülék HASZNÁLAT KÖZBEN (FIGYELEM? NEM NAPSUGÁRZÁSNAK KITÉVE!!!!) szabályosan égette a felhasználó kezét. De tovább megyek, független tesztlapok használat közben mértek a készüléknél (1,5 órányi terheléses teszt után) közel 60 fokos hőmérsékletet is!

    Az Apple álláspontja erre: a készülék specifikációja szerint 65 fokig jók vagyunk, míg ezt a hőmérsékletet el nem éri a készülék, addig az a normális, üzemi tartományon belül van, tehát nem számít túlmelegedésnek.

    Figyelmedbe ajánlanám a https://discussions.apple.com/thread/3811560?start=0&tstart=0 oldalt (ez ugye a hivatalos Apple fórum), ahol sorra olvashatod a felhasználók panaszait a túlmelegedésről és az utóbbi időben már az ebből adódó hibákról is. Ők nem tesztek alapján, hanem a való életben való felhasználás alapján panaszkodnak a készülékre, tehát nekik valahogy jobban el lehet hinni, hogy túlmelegszik a gép, mint az olyan teszteknek, ahol 5-10 percig hajtják a gépet és aztán méricskélnek...

    Megjegyzem, egyre több olyan hibajelenség jelentkezik a készülékeknél (képernyő elszíneződés, színelmászás, fényerő esés, hirtelen aksiteljesítmény esés, stb.), ami arra utal, hogy a túlmelegedés kárt is tehet a készülékben.
  • Papichulo #29
    "A tesztek szerint az iPad akár letőltés közben is képes 40 fok főlé menni."

    Ez igy ahogy van baromsag. Vagy esetleg van erre valami forrasod is?

    "After playing Riptide GP for 1 hour, the tablet had a maximum temperature reading on its back of 100 degrees Fahrenheit (94 degrees at the back center)." - http://www.macworld.com/article/1166068/not_so_hot_new_ipad_heat_levels_comparable_to_android_tablets.html
  • Papichulo #28
    "életszerű: LosAngeles/Kalifronia... árnyékban 40-45fok nyáron (vagy melegeb)"

    Szerintem az a legeletszerutlenebb, hogy LA-ben ne legyen egy kocsiban AC :)
    Annal mar csak az eletszerutlenebb, hogy kocsi nelkul menj barhova is :)

    Mindennel meg mar csak az altalad emlitett homersekleti ertek nagyobb irrealitas, mivel LA-ben sohasem tapasztalhatsz ekkora meleget, nemhogy atlaghomersekletet :)

    "Temperatures exceed 90 °F (32 °C) on a dozen or so days in the year, from one day a month in April, May, June and November to three days a month in July, August, October and to five days in September." - http://en.wikipedia.org/wiki/Los_Angeles#Climate
  • jackoneill90 #27
    MEddig fejlődnek a táblagépek? Addig ameddig annyi helyet foglalnak el mint egy mai asztali gép. Előbb utóbb úgyis túlmelegednek. Mert az elektromosság hőt termel. AMi tehát ? veszteséggel jár.
  • MacropusRufus #26
    életszerű: LosAngeles/Kalifronia... árnyékban 40-45fok nyáron (vagy melegeb)
    nem kell napra menned ahhoz, hogy megpusztúljon. Mint ahhogy a cikkben az is marhaság, hogy a napfény okozz bármit is. télen is van napfény...
    A hő az amit nem bír. Nyáron elég neked árnyékban álni a 34fokban és már gondott tud okozzni.
    Ez egy fizika. Könnyen ki lehet számolni, hogy megkora hőkölünbség kell, hogy legyen a házon belűl és kívűl, hogy a gép ideális hűtése meg legyen. Minnél kissebb ez a különbség annál szarabb a hűtés. A példánál maradva: LosAngelesben a nyári átlag 35-40fok már bőven sok ahhoz, hogy az ideális hűtést elfelejtsük, és óvatosan terheljük a gépet.